A koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet, és a folyamatosan meghosszabbított kijárási korlátozás következtében, a színházi szakma is kényszerpihenőjét tölti. A színházak, hogy kedveskedjenek nézőközönségüknek, hétről-hétre elérhetővé teszik közösségi média oldalaikon korábbi előadásaik felvételeit. A héten sem maradunk Shakespeare feldolgozás nélkül, de Dosztojevszkij és Csehov hősei is az otthonainkba költöznek, valamint megidézésre kerül Cervantes regényhősének, Don Quijotenak alakja is. Színházi közvetítések a hétre, április 21-től április 26-ig.
Bartók Kamaraszínház (Dunaújváros)
A Bartók Kamaraszínház társulata a „Virtuális Színház” keretében újabb sikerdarabokat vett elő archívumából. Április 21-én 19:00 órától a 25 éve töretlen népszerűséggel játszott magyar mesemusical, A padlás látható a színház online csatornáján. A padlás az egyik legsikeresebb magyar musical, melynek sikerét egyfelől Presser Gábor zenéjének, Sztevanovity Dusan dalszövegeinek, másfelől a közösen kitalált, majd Horváth Péter írói közreműködésével létrejött szövegének köszönheti. A félig mese-félig musical, híres mesék elfeledett hőseinek szellemeit éppen arra a padlásra tereli, ahol Rádiós, a fiatal tudós dacolva a házirenddel, intelligens számítógépe segítségével fényévnyi távolságba küld rádióüzeneteket a háztetőre titokban felszerelt antennák útján. A bábos szakmában már sok sikert elért rendezőnő, Kuthy Ágnes rendezte darabban, Kútvölgyi Erzsébet mellett Gulyás Hermann Sándor, Polgár Lilla, Jászberényi Gábor, Csadi Zoltán, Lapis Erika, Farkas Erik, Suplicz Mihály, Kiss Attila, Quintus Konrád, Gasparik Gábor és Dubai Péter látható.
Csütörtökön (április 23.) 19:00 órától Urs Widmer : Top Dogs – túlélési tréning menedzsereknek című előadását láthatják az érdeklődők. Harmincas csúcsmenedzserek munka nélkül. Mindannyian elvesztették az állásukat. A jövőbeli munka reményében részt vesznek egy speciális, személyiségfejlesztő tréningen. Szerepjátékokat játszanak, hogy újra visszakerüljenek az üzleti élet körforgásába. Előadás menedzserekről, de nem csak menedzsereknek! Sebestyén Aba rendezésében Lapis Erika, Csadi Zoltán, Fritz Attila, Gasparik Gábor, Kiss Attila, Tőkés Nikoletta, Gulyás Hermann Sándor, Sipos Vera és Polgár Lilla látható.
(Fotó: Bartók Kamaraszínház/ Facebook)
Dosztojevszkij: Karamazov testvérek – Radnóti Miklós Színház – 2020.04.21.
Kedden este 20.30-tól az M5 kulturális csatornáján, a Radnóti Miklós Színházban négy éven keresztül nagy sikerrel futó, Karamazov testvérek látható. Dosztojevszkij regénye a világirodalom egyik legnagyobb hatású, örök érvényű darabja. Minden mozzanatában minden benne van: szeretet és undor, aljasság, kéjvágy és testvéri érzelmek, gyilkos indulatok és tiszta szerelem. Éteri vágy a jóságra, a világ megértésére, az élet értelmének megtalálására. Három fiútestvér és egy zsarnoki apa. Zavaros pénzügyek, bonyolult féltékenységek, hiábavaló békítési kísérletek – végül gyilkosság, öngyilkosság, börtön, őrület. És a halhatatlan remény, hogy mindebből van kiút. Dosztojevszkij regényéből számos színpadi adaptáció született, a Radnóti Színház-beli változat a megrendítő gyilkossági dráma révén elsősorban a legfontosabb regényalakok szinte emberfeletti küzdelmét állítja előtérbe, azt a küzdelmet, amellyel a választ keresik a kínzó és fölemelő, örök emberi kérdésre: miért élünk? Morcsányi Géza által átdolgozott színpadi változatot Valló Péter állította színpadra, parádés szereposztással. A zsarnoki apát Gáspár Sándor, fiait Adorjáni Bálint, Szabó Kimmel Tamás és Rusznák András keltik életre. További szerepekben Pál András, Jordán Tamás, Bálint András és Gazsó György látható.
Miskolci Nemzeti Színház
Ezen a héten a miskolci teátrum két korábbi előadással jelentkezik a színház Facebook-oldalán. Közkívánatra visszatér A velencei kalmár, mellyel hetekkel ezelőtt, az online közvetítések sorát kezdte meg. Az előző évad egyik legsikeresebb produkciója iránt az érdeklődés azóta is folyamatos – melyben Shylock megformálásáért Görög László tavaly elnyerte a Színikritikusok Díját a legjobb férfi főszereplő kategóriában, idén pedig ugyanezért a szerepért a Gábor Miklós-díjat vehette át. A hatalmas érdeklődésre tekintettel a színház így ismét elérhetővé tette az előadás felvételét, melyet a színház Facebook-oldalán április 20-23. között egészen csütörtök este 19:00 óráig lehet megtekinteni.
A már megszokott csütörtök esti (április 23.) időpontban sem marad el a közvetítés, 19:00 órától a Cervantes regényén alapuló, Leigh-Darion-Wasserman zenés színműve, a La Mancha lovagja lesz elérhető a nézőközönség számára. A Szent Inkvizíció börtönébe új rabot hoznak. Neve Miguel de Cervantes, foglalkozása író, színész és adószedő. Amíg a fogoly kihallgatásra vár, cellatársai – rablók, gyilkosok, kurvák – elkobozzák kéziratait és saját rögtönítélő bíróságuk elé állítják. Hogy meggyőzze őket ártatlanságáról, Cervantes előad egy történetet, és a színjátékba a börtönlakókat is bevonja. A mese Don Quijotéról, a búsképű lovagról szól, aki addig álmodozott egy szebb és jobb világról, amíg elhitte, hogy valóban létezik. A Keszég László által rendezett darab főbb szerepeiben Harsányi Attila, Varga Andrea és Lajos András látható, valamint a darabban közreműködik a Miskolci Nemzeti Színház zenekara, énekkara és a Miskolci Balett. Az előadásfelvétel csütörtök este 19:00 órától egészen vasárnap este 22:00 óráig lesz elérhető a Miskolci Nemzeti Színház Facebook-oldalán.
Ben Jonson: Volpone – Weöres Sándor Színház – 2020.04.23.
A szombathelyi Weöres Sándor Színház e heti előadása Ben Jonson színműve, a Volpone lesz. Shakespeare kortársának színdarabja, az angol irodalom egyik legtöbbet játszott, legjelentősebb komédiája. Volpone, a velencei nemes ember haldoklást színlel, hogy rászedje “barátait”, akik a vagyonára pályáznak. Egymás után látogatják meg az ágyában fekvő Volponét, gazdag ajándékokkal halmozva el, remélve, hogy kizárólagos örökösévé teszi meg őket. Volpone szolgája, Mosca, mindenben segíti-szolgálja szélhámos gazdáját: a féltékeny férjet rászedi, hogy saját maga tessékelje féltve őrzött feleségét a haldokló ágyába, meggyőzi az apát, hogy az örökségét ne édesfiára, hanem Volponéra ruházza át. A mohóság, a pénzéhség e kíméletlenül mulatságos, kegyetlen szatírájában a beszélő nevű szereplők: Volpone – a nagy róka, Moska – a légy, Corbaccio – a varjú, Corvino – a holló elnyerik méltó jutalmukat, azaz a büntetésüket, de nem úgy, ahogy reméljük és várjuk, mert az élet más eszközökkel dolgozik…Az előadást Alföldi Róbert rendezte. A cím és főszerepben Jordán Tamás látható. A további szerepekben Bányai Kelemen Barna, Szabó Tibor, Csankó Zoltán, Hartai Petra, Bánfalvi Eszter, Szerémi Zoltán, Balogh János, Kálmánchelyi Zoltán, Endrődy Krisztián látható. A darab április 23. 18:00 órától április 26. éjfélig megtekinthető a színház YouTube-csatornáján.
William Shakespeare: Hamlet – Maladype Színház – 2020.04.23.
Shakespeare születésnapja alkalmából április 23-án, 19:00 órától a színház Facebook-oldalán elérhetővé válik az egykori Bárka Színház többszörösen díjazott interaktív Hamletjének utolsó előadása. A Tóth János által 2006. június 4-én kézikamerával rögzített felvétel összegzően szubjektív lenyomatát adja a Tim Carroll rendezte sikersorozat utolsó pillanatainak. A “színházi kísérlet” során minden a helyszínen dőlt el: a szereposztás, a zenei aláfestés vagy a felhasznált kellékek. A néző maga választhatta ki a székét, illetve a különböző felvonások közötti újabb helyét a térben. A közönség mindvégig tevékeny résztvevője és alakítója volt a történéseknek. “Itt és most. Alapigazságot hordozó közhely. Tim Carroll, a londoni Globe Színház főrendezője és a társulat olyan speciális módszerrel készült az előadásra, hogy e közhely igazsága estéről-estére érvényesülhessen, és az aznapra jegyet váltó néző valóban elmondhassa: ezt a ma esti Hamletet csak ő láthatta.”(Bérczes László) A csütörtök esti online premier felvételén, Hamlet szerepében, a Maladype Színház igazgató, művészeti vezetője Balázs Zoltán látható.
(Fotó: Maladype Színház/ Facebook)
Anton Pavlovics Csehov: Sirály avagy 80 kiló szerelem – Jászai Mari Színház (Tatabánya)
E hét pénteken (április 24.) 20:00 órától Csehov Sirály avagy 80 kiló szerelem című színművének online közvetítése látható, melynek ismétlése most is szombaton (április 25.) 17:00 órától tekinthető meg a tatabányai színház Facebook-oldalán. Arkagyina, a neves színésznő, kedvese, Trigorin író társaságában vidéki birtokára látogat. Ott élő fia, a fiatal Trepljov bemutatja nekik az új formák jegyében írt modernista színdarabját, a főszerepben szerelmével, Nyina Zarecsnajával. A kísérlet csúfosan megbukik. „Mi történik itten? Félemberkék találkoznak egymással. Az élet gyönyörű. De ők folyton sóhajtoznak, sopánkodnak, hogy milyen szomorú, milyen unalmas. Sírnak és ásítoznak. A nézők sírnak, de nem ásítoznak.” (Kosztolányi Dezső) A Rába Roland rendezte színdarabban Tóth Ildikó, Schruff Milán, Szabó Emília, Crespo Rodrigo, Megyeri Zoltán, Honti György, Egri Márta, Danis Lídia, Végh Péter, Gulyás Hermann Sándor, Maróti Attila és Tóth Rita látható.
(Fotó: Jászai Mari Színház/ Facebook)
Kiemelt kép: Éder Vera
Színházrajongóként én is igyekszem követni, hogy miket tesznek most elérhetővé, mit lehet nézni, de erről a Bárka Színházas Hamletről nem tudtam, de nagyon érdekel, úgyhogy köszönöm szépen az információt!! ^_^
Nagyon szívesen! Kövesd figyelemmel a jövő heti ajánlót is! 🙂