Ady Endre a 20. századi magyar költészet egyik legmeghatározóbb alakja, a magyar politikai újságírás kiemelkedő képviselője volt. Személyes kultusza, mely még életében körüllengte, és az irodalmi kánonban elfoglalt helye a mai napig megkérdőjelezhetetlen. 1919. január 27-én bekövetkezett halálának 100. évfordulója alkalmából a 2019-es évben szerte az országban számos kulturális rendezvényen idézték meg a költő alakját. A centenáriumi év vége felé több rendezvényen lesz még lehetőség, a november 22-én született költőóriást ünnepelni. Novemberi programajánló következik budapesti és vidéki helyszínekkel:
Várkert Bazár
(fotó: Várkert Bazár)
November 9-én tematikus ADY nappal várja az érdeklődőket Várkert Irodalom programsorozata. Délután 16 órától a fiatal iskolás közönségen át, a felnőtt nézőkig minden korosztálynak kínálnak programot, úgy hogy a költő, a publicista, a nagy utazó, a szerelmes és vágyakozó férfi alakja egyaránt megidézésre kerül. AdyBandy című, 16 órakor kezdődő E. Csorba Csilla Ady. A portrévá lett arc című könyve köré szervezett rendhagyó irodalomóra keretében egy eddig kevésbé ismert Ady kép rajzolódik ki, a könyvet jegyző művészettörténész és Juhász Anna irodalmár vezetésével. A rendezvény ingyenes! (Regisztráció köteles)
19 órától színház és irodalom keveredik ADYVA című műsor keretében. Mit jelentett Adynak a nő, a szerelem? Hogy emlékeznek rá az asszonyok, milyen versek, naplók mesélnek a mának a költőről, és hogyan írta meg Ady kalandjait vagy gyötrő szerelmeit? Seres Tamás rendezésében Kaszás Gergő idézi fel Ady alakját, Takács Kati, Ónodi Eszter és Törőcsik Franciska színművésznők pedig múzsaként lépnek színre a Juhász Anna és Ugron Zsolna által narrált esten.
bAdy 18+ – Ady erotikus, pikáns, pajzán szövegeiből a 22 órakor kezdődő zenés előadásában, Ady saját korában botrányosnak számító nőképe rajzolódik ki – az öntudatos nő, aki a férfi egyenrangú társa, tudatában szexuális vonzerejének – Balla Eszter és Csuja Imre tolmácsolásában.
Helyszín: Várkert Bazár, 1013 Budapest, Ybl Miklós tér 2-6. Időpont: 2019. november 9. 16:00, 19:00 és 22:00 További információ ide kattintva olvasható.
Kossuth Művelődési Központ – Cegléd / Kölcsey Központ – Debrecen
(fotó: Jegy.hu)
“Száz titok kavarog” című zenés irodalmi est Cegléden és Debrecenben is várja az érdeklődő közönséget. Csík János népzenész és Őze Áron színművész által megálmodott Ady esten, a magyar népzene, a klasszikus zene, jazz és muzsika, keveredik a vers műfajával, megidézve az útkereső, vívódó költőt.
„Úgy érzem s bátran vallom, hogy az európai magyar lelkének a szószólója vagyok.”(Budapesti Napló 1906)
Az esten közreműködik még Auksz Éva színművész és énekesnő, Balogh Kálmán cimbalomművész, Dresch Mihály szaxofon művész, Bognár András, Vizeli Máté népzenészek és a Budapesti Kamarazenei Műhely.
Helyszín: Kossuth Művelődési Központ – Cegléd, Színházterem 2700 Cegléd, Kossuth tér 5/a. Időpont: 2019. november 17. 19:00 Helyszín: Kölcsey Központ, Nagyterem 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3.sz. Időpont: 2019. november 18. 19:00 További információ ide és ide kattintva olvasható.
KMO Művelődési Központ
(fotó: Jegy.hu)
Az Így szerettek Ők című felolvasószínházi előadás keretében hallhatott a közönség Karinthy Frigyes, Móricz Zsigmond és Szabó Lőrinc szerelmi magánéletéről, a november 19-én megrendezésre kerülő esten Ady Endre szerelmi életébe nyerhetünk bepillantást Crespo Rodrigo (Ady Endre), Herczeg Adrienn (Brüll Adél), Szatory Dávid (Diósy Ödön) és Trill Bea (Brüll Berta) színművészek közreműködésével.
Helyszín: KMO Művelődési Központ, Déryné Színházterem 1191 Budapest, Teleki utca 50. Időpont: 2019. november 19. 19:00 További információ ide kattintva olvasható.
Thália Színház
“Petőfi nem volt megfontolt, komoly ember, ő egy izgága gyermek volt. Hiába keresnék rá az összes nagy szótárú nyelvekben több és nagyobb jelzőt: gyermek. Viszont nincs is e joggal megbírálható teremtésnek, világnak, életnek különb, istenibb produktuma, mint a gyermek. A gyermek az elevenség, az öröm, a jövőbe ható ígéret, a bilincsbe nem vert ember, az igazán igaz isten. A gyermek szent, dicső, szép, de a gyermeknek az a hivatása, kötelessége, hogy önző és rossz is legyen ugyanakkor.”
Írta Ady Petőfiről Petőfi nem alkuszik című tanulmányában. Azt hogy a saját korát és az egyetemes magyar irodalmat meghatározó két költőzseni hogyan és miképp vélekedhetett volna egymásról, a Nézőművészeti Kft és a Manna Kulturális Egyesület közös előadása mutatja be, Ady/Petőfi című előadásában Katona László és Kovács Krisztián főszereplésével. Rendező: Scherer Péter.
Helyszín: Thália Színház, Arizona StúdiÓ 1065 Budapest, Nagymező u. 22-24. Időpont: 2019. november 20. 19:30 További információ ide kattintva olvasható.
Petőfi Irodalmi Múzeum
(Fotó: Petőfi Irodalmi Múzeum)
A Petőfi Irodalmi Múzeum a költő születésnapján, november 22-én számos programmal emlékezik Ady Endrére. 17 órakor A föltámadás szomorúsága című Ady-kiállításon Borbás Andrea irodalomtörténész tart tárlatvezetést. Ezzel párhuzamosan Ballagtam éppen… Séta Ady Endrével címmel tematikus városi séta veszi kezdetét, ahol a „városi bujdosó” nyomába eredhetnek az érdeklődők, hogy végiglátogassák Ady kedves pesti helyeit, életének egy-egy állomását. A belvárosi séta során szó lesz többek között a költő szerelmeiről, újságírói elhivatottságáról, szenvedélyeiről is. 19 órától Papp András: Szoboszlói szuvenír – Ady Endre és Kíváncsi Illi találkozása című felolvasószínházi darabja elevenedik meg a múzeum falai között. Az irodalomtörténeti különlegességet az estnek mindenképpen az adja, hogy az ez idáig személyét Kíváncsi Illi álnéven őrző, Varga Ilona és a költő közti gyöngéd hangú, bensőséges levelezést tárja a nagyközönség elé. Az esten közreműködő színművészek: Csákányi Eszter, Jaskó Bálint, Takács Kati és Udvaros Dorottya. rendező: Seres Tamás
Helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum 1053 Budapest, Károlyi utca 16. Időpont: 2019. november 22. 17:00, 19:00 További információ ide kattintva olvasható.
Egri Kulturális és Művészeti Központ
(Fotó: Jegy.hu)
100 ÉV, 100 VERS – KALÁKA ADY-EST címmel az 50. születésnapját ünneplő Kaláka együttes Ady-dalokból álló esten emlékezik meg Ady Endrére november 26-án Egerben. Ahogy az a műsor ismertetőjében olvasható, a legendás színész Latinovits Zoltán ötlete volt korábban, hogy az együttessel közösen készítsenek Ady estet a költő születésének 100. évfordulójára 1977-re. A színészóriás halála miatt meghiúsult ötletet a jubiláló Kaláka Együttes most 2019-ben álmodta színpadra tisztelegve mindkét művész előtt. Az esten közreműködnek az együttes tagjai: Becze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Radványi Balázs és velük énekel az egykori Kaláka tag Huzella Péter is. A műsorban Latinovits Zoltánt is láthatja a közönség archív televíziós felvételekről. Az est szerkesztő-rendezője Kőváry Katalin.
Helyszín: Egri Kulturális és Művészeti Központ, EKMK Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház 3300 Eger, Bartók Béla tér 6. Időpont: 2019. november 26. 19:00 További információ ide kattintva olvasható.
MÜPA
Végül a MÜPA nagy sikerű Vers-estek sorozata Ady Endre 100 című előadásával zárja a költő emlékét megidéző eseménysorozatot. Az Ady-emlékév tiszteletére, a sorozat első – 2016. december 1-én indult – Mácsai Pál által rendezett estjének Kemény István által jegyzett átdolgozott és kibővített műsorát az Örkény Színház vezető színészeinek tolmácsolásában láthatja a közönség. Az esten nem csupán Ady lírai munkássága, hanem a próza- és kritikaíró is megelevenedik. Balaton Együttes Víg Mihály Ady-megzenésítéseivel járul hozzá az esthez.
Helyszín: Müpa, Fesztivál Színház 1095 Budapest, Komor Marcell utca 1. Időpont: 2019. november 28. 20:00 További információ ide kattintva olvasható.