Nincsen karantén színház Mohácsi darab nélkül – Couch Theater 5. rész

A koronavírus-járvány miatt 2020. március 12-től elrendelt veszélyhelyzet, majd a március 28-tól bevezetett kijárási korlátozás következtében a színházi szakma is kényszerpihenőjét tölti. Hogy a nézőközönség ne maradjon színház nélkül, számos társulat teszi elérhetővé Facebook-oldalán vagy YouTube-csatornáján korábbi előadásainak felvételeit. Ötödik hete dübörög a karantén színház az otthonokban, de ezen a héten sem maradunk Mohácsi darab nélkül. Színházi közvetítések a hétre, április 14-től április 19-ig.

László Miklós – Mohácsi István – Mohácsi János: Illatszertár – Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház – 2020.04.14.

A Kecskeméti teátrum egy igazán friss, idén januárban bemutatott sikerprodukcióval – László Miklós ismert színpadi művén alapuló, Mohácsi testvérek által átdolgozott – Illatszertárral kedveskedik nézőinek. Az 1937-ben íródott békebeli történet színtere egy drogéria, akiknek dolgozói a karácsonyi őrület kellős közepén a szerelem szövevényes hálójában keresik, hajszolják vágyaik tárgyait, ki az izgalmat, ki a megnyugvást keresve. Az eredeti László Miklós feldolgozás szolgálta az alapját, a Szerelem hálójában című romantikus mozinak, melyben a 90-es évek kedvelt filmes szerelmes párja, Meg Ryan és Tom Hanks komédiázott. A Mohácsi János által rendezett darabban a Balázs kisasszonyt Decsi Edit, Asztalos urat pedig Adorjáni Bálint kelti életre. A további szerepekben Kocsis Pál, Kőszegi Ákos, Orth Péter, Märcz Fruzsina, Magyar Éva, Lakatos Máté, Hegedűs Zoltán, Aradi Imre, Sirkó László, Csapó Virág, Réti Erika és Váry Károly látható. Az előadás kedden este 19:00 órakor lesz elérhető a színház weboldalán www.kecskemetinemzeti.hu, Facebook-oldalán, valamint YouTube-csatornáján.

Márai Sándor: Kaland – Kassai Thália Színház – 2020.04.14.

Az M5 kulturális csatorna műsorán 20:30 órától Márai Sándor Kaland című színműve látható a kassai Thália Színház előadásában. Dr. Kádár Péter professzor minden tekintetben sikeres. Igazgatói kinevezés, előkelő magánpraxis, ifjú feleség, kiváló munkatársak. Azonban néhány óra leforgása alatt kellemetlen meglepetésben lesz része orvosként is, férfiként is. Nem is sejti, hogy amíg őt ünneplik, addig hűségesnek hitt kollégája szökésre készül feleségével, Annával. Kádár elengedi Annát? Hol van a harmónia a szakmai sikerek és a magánélet között? Jogosan merül fel a kérdés: miben rejlik ennek az egyetlen helyszínen néhány óra alatt lejátszódó drámának a sikere? Márai úgy írta meg a történetet, hogy a cselekmény során valamennyi szereplő élete megváltozik. A Kaland a szerelem, a hűség és a hűtlenség, a karrier és a hivatástudat, a siker és a bukás drámája. A színdarab Beke Sándor rendezésében, Kelemen Csaba, Kiss Szilvia, Varga Lívia, Madarász Máté, Bocsárszky Attila, Rab Henrietta,  és Illés Oszkár látható.

Shakespeare: Titus Andronicus – Weöres Sándor Színház (Szombathely) – 2020.04.16.

A Weöres Sándor Színház e heti online előadása, ismét egy klasszikus színmű, Shakespeare: Titus Andronicus tragédiája lesz. Az ókori Rómában játszódó történet Shakespeare egyik korai drámái közé tartozik. Ma már valódi erejét nem a véres jelenetek adják, ahogy Shakespeare korában, hanem a történet hátborzongató kiszámíthatatlansága, a kor ábrázolása, melyben bármi megtörténhet. “Pálfi György a Taxidermia című filmmel lett ismert és elismert a magyar film – és színházi világban. Utána több filmmel is felhívta magára a figyelmet. Nekem a Szabadesés című filmjében volt szerencsém vele munkában is találkozni. Kevés az a filmrendező, aki a színész munkájában ennyire figyelmes és segítőkész lenne. Amikor megtudtuk, hogy színházi rendezésre is vállalkozik (TRIP Színház, Engedj be), úgy gondoltam, hogy a szombathelyi társulat fogékony arra a világra, mely Pálfi György munkáiban érzékelhető. Különösen érvényes lehet ez Shakespeare Titus Andronicus darabjára, melynek színpadra állítása nagy kihívás a rendezőnek és a Weöres Sándor Színháznak egyaránt.” írja a darab ajánlójában a teátrum alapító igazgatója, Jordán Tamás. Szereplő: Bajomi Nagy György, Orosz Róbert, Gubík Ági, Gonda Kata, Jámbor Nándor, Kenderes Csaba, Horváth Ákos, Antal D. Csaba, Szerémi Zoltán, Endrődy Krisztián, Kálmánchelyi Zoltán, Kiss Mari, Trokán Péter, Avass Attila, Balogh János, Szabó Róbert Endre, Matusek Attila, Kelemen Zoltán, Ujhelyi Barna. Az előadás április 16. 18 órától április 19. éjfélig látható. Első felvonás ITT, második felvonás ITT.

(Fotó: Mészáros Zsolt/ Weöres Sándor Színház)

Christopher Hampton: Veszedelmes viszonyok – Pécsi Nemzeti Színház

A Pécsi Nemzeti Színház április 13-tól 17-ig (péntek) 8:00 óráig tette elérhetővé Veszedelmes viszonyok című előadását YouTube-csatornáján. Choderlos de Laclos azonos című regényét feldolgozó színmű a 18. század erotikától túlfűtött Franciaországában játszódó szerelmi történet a kor titkos budoárjairól mesél. Hőseinek hétköznapjai a hódítás, a gyönyörszerzés, a birtoklás és a hatalmi vágy kielégítése jegyében telnek. Valmont, a gátlástalan nőcsábász a gazdag Merteuil márkinéval köt fogadást arra, hogy könnyedén elcsábítja az erényességéről ismert, gyönyörű Madame de Tourvelt. A becstelen játék közben Valmont azonban szerelmes lesz, de alattomos játszmáinak nem lehet beteljesült szerelem a vége. A pusztító szenvedélyek egyre több embert sodornak magukkal. A Horgas Ádám által rendezett darabban Herczeg Adrienn és Köles Ferenc látható Merteuil Márkiné és Valmont Vikomt szerepében. További szerepekben Györfi Anna, Stubendek Katalin, Mentes Júlia, Fekete Gábor, Sólyom Katalin, Kállai Gergely és Tandi Zsófia látható. A darab első felvonásának 1. része ITT az első felvonás 2. része ITT  és a második felvonás ITT található.

Móricz Zsigmond: Kivilágos Kivirradtig – Miskolci Nemzeti Színház – 2020.04.16.

A miskolci színház minden héten egy-egy korábbi évadának előadásfelvételét teszi közzé. Ezen a héten a miskolciak és a kritikusok egyik kedvence, a legendás miskolci előadás, a Kivilágos Kivirradtig látható április 16-án 19:00 órától. Rusznyák Gábor rendezése 2017-ben elnyerte a Színikritikusok díját a legjobb előadás kategóriában. Móricz Zsigmond regényéből készült színdarab története karácsony második napján, István névnapon kezdődik. A grófi uradalom jószágigazgatójának a házában készülnek a nagy mulatságra, ennek a névnapi ünnepnek a története – estétől reggelig –elevenedik meg a színpadon. A színdarabban Gáspár Tibor, Nádasy Erika, Czakó Julianna, Bodoky Márk, Szirbik Bernadett, Harsányi Attila, Fandl Ferenc, Seres Ildikó, Lajos András, Simon Zoltán, Szatmári György, Máhr Ági, Farkas Sándor, Tenki Dalma, Feczesin Kristóf, Varga Zoltán, Prohászka Fanni, Hajdú Melinda, Szegedi Dezső, Molnár Sándor Tamás, Márton B. András, Molnár Anna, Kerekes Valéria és Szakál Tamás látható.

Az előadásfelvétel a Miskolci Nemzeti Színház Facebook-oldalán tekinthető meg egészen vasárnap este (2020.04.19.) 22:00 óráig.

(Fotó: Gálos Mihály Samu)

Nyikolaj Erdman: Az öngyilkos – Jászai Mari Színház (Tatabánya)

A tatabányai teátrum 3. hete kedveskedik nézőközönségének, e hét pénteken (2020.04.17.) 20:00 órától Nyikolaj Erdman Az öngyilkos című komédiájának online közvetítése látható, melynek ismétlése most is szombaton (2020.04.18.) 17:00 órától tekinthető meg a színház Facebook-oldalán. A Guelmino Sándor rendezte szatíra főhőse Szemjon Podszekalnyikov, munkanélküli, aki egy éjjel úgy dönt, véget vet életének. Elhatározásának élelmes szomszédjának hála gyorsan híre megy, és hamarosan a jelentéktelen kisember lakását elözönlik a rendszer kárvallottjai. Minden társadalmi réteg hatalomtól rettegő képviselője hasznot akar húzni a halálából, és arra akarja rávenni, búcsúlevelében vallja azt, hogy az ő(ke)t ért méltánytalanságok miatt lesz öngyilkos. Podszekalnyikov valósággal megrészegül a rá irányuló figyelemtől, hősnek képzeli magát, a diktatúra vértanújának, akinek ha élete nem is, de halála mindenképpen értelmet nyer. A színdarabban Kardos Róbert, Bakonyi Csilla, Tóth Rita, Crespo Rodrigo, Danis Lídia, Honti György, Major Melinda, Szabó Emília, Pálfi Kata, Megyeri Zoltán, Dévai Balázs, Schruff Milán, Maróti Attila és Böröndi Bence látható.

(Fotó: Jászai Mari Színház/Facebook)

Gárdonyi Géza Színház (Eger) –  2020.04.17.

A nagy sikerre való tekintettel folytatja a Színházi világnapon indított online előadásait a Gárdonyi Géza Színház is. Április 17-én 17:00 órától a Jókai Mór Cigánybáró című kisregényét feldolgozó, Szaffi  című táncjátékot láthatják a nézők Topolánszky Tamás rendezésében. A GG Tánc Eger és a Dunaújvárosi Bartók Táncszínház közös produkciója egy olyan szerelmes mese, mely a kincskeresésről szól. A hatalmi, és a valódi értékek felismeréséről és ezek megtalálásáról, egy csipet varázslattal, egy maréknyi humorral és nem kevés érzelemmel fűszerezve. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából pedig 19:00 órától Kertész Lilly-Fábri Péter: Látogatók című drámáját lehet megtekinteni a színház Facebook-oldalán. Saárossy Kinga és Mészáros Sára főszereplésével tipikusan XX. századi emberi szenvedéstörténet ez, amit 2011-ben mutatott be a Gárdonyi Géza Színház társulata. A Blaskó Balázs által rendezett előadás szövegkönyve Kertész Lilly Mindent felfaltak a lángok című önéletírása alapján készült.  Lilly egy tárlat kapcsán mesél unokájának arról, hogyan vesztette el a háborúban a családját. A történet 1944. március 19-én, a németek megszállásával kezdődik, és a következő év augusztusában, Lilly Egerbe való visszatérésével fejeződik be. Azt mutatja be az előadás, hogy egy fiatal, éppen nővé érett, házassága küszöbén álló lány hogyan szakad ki a polgári biztonságot adó miliőből. Ez a család mindvégig ragaszkodott a magyarságához, a magyar kultúrtörténethez, Petőfi, Arany költészetéhez, és a nemzeti versekhez.

Kiemelt kép: Gálos Mihály Samu/ Miskolci Nemzeti Színház

megosztás
Share on Facebook
Facebook
0

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük