Negyven ikonikus és kevésbé ismert magyar tájképet mutat be Magyar Tájak címmel a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria a Nemzeti Összetartozás Napjára készült virtuális kiállításán.
A trianoni békediktátum 100. évfordulójától, június 4-től elérhető virtuális tárlaton látható legkorábbi mű – idősebb Markó Károly Alföldi táj szivárvánnyal című festménye – a 19. század közepén keletkezett, még időben a legközelebbi – Mácsai István Pesti utca című alkotása – a trianoni döntést követően csaknem 50 évvel született.
A tárlaton a Kárpát-medence legszebb vidékei, városai, várai láthatóak a legnagyobb magyar mesterek szemével, Fiumétől Vaskapuig, Dévény várától Munkácsig, Selmecbányától Vajdahunyadig, Balatontól Budapestig. Az intézmények honlapjáról elérhető tárlaton többek között Aba-Novák Vilmos, Csontváry Kosztka Tivadar, Derkovits Gyula, Márffy Ödön, Munkácsy Mihály, Szinyei Merse Pál és Rippl-Rónai József alkotásai segítenek felfedezni a történelmi magyar tájakat. A trianoni békediktátum 100. évfordulójának emlékére készült, negyven alkotást bemutató virtuális kiállítás, azzal a szándékkal készült, hogy
magyarként bárhol is legyen otthon a világban – e kiállításon keresztül is megélhesse és megérthesse az egykori és mai magyar tájak, magyar várak, magyar életképek sokrétű szépségét s történeteik üzenetét.
A Magyar Tájak virtuális kiállítás a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria honlapján tekinthető meg.
A szervezők szándéka szerint a virtuális kiállítás a digitális tanuláshoz is segítséget nyújthat, a vizuális kultúra, a történelem, valamint a magyar nyelv és irodalom órákhoz kapcsolódóan. A Szépművészeti Múzeum kényszerű bezárása óta folyamatosan bővíti és teszi közzé digitális tartalmait a honlapján és a közösségimédia-csatornáin, hogy minél szélesebb körben elérhetővé és ismertté váljon az ott őrzött páratlan gyűjtemény. Kiállítási kalauzokat, játékokat, útvonaltippeket, múzeumpedagógiai segédanyagokat ajánl az intézmény Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria Művészet otthonról virtuális programcsomagja.
Forrás: MTI, szepmuveszeti.hu, mng.hu