Címke: Vecsei H. Miklós

Online jelentkezik a Kórusok Téli Éjszakája

Negyedik alkalommal tartották meg – rendhagyó módon – az online térben a nagy népszerűségnek örvendő Kórusok Téli Éjszakáját, ahol ezúttal összesen 320 énekes adta elő Csepella Olivér (Csaknekedkislány, Nyugat + zombik) és Tóth Árpád, a Csíkszerda kórus karnagyának, a Kórusok Éjszakája művészeti vezetőjének közös szerzeményét, a Szorítsatok című dalt.

A szervezők a nagy sikernek örvendő Kórusok Éjszakája rendezvény kistestvéreként, hagyományteremtő céllal hívták életre 2018-ban a Kórusok Téli Éjszakáját, melyet a járványügyi korlátozásokra való tekintettel ezúttal az interneten rendeztek meg február 20-án. Az ötletgazda és lebonyolító Csíkszerda Egyesület önkénteseinek és az általuk életre hívott Kórusok Téli Éjszakájának fő célja, hogy népszerűsítsék a kóruskultúrát, felhívják a figyelmet az éneklés örömére, és megmutassák, a zene összeköt bennünket, amire napjainkban talán még inkább szükségünk van.

Március 1-jén újabb videóval jelentkeznek a szervezők, amelyben jelnyelvi tolmácsolásban is megismertetik a közönséggel a Szorítsatok című dalt, hogy az akadálymentes változatban is eljuthasson minél többekhez.

Az online térben 320 torokból csendült fel az ének a rendhagyó Kórusok Téli Éjszakáján. A 2021-es év dalát 30 kórus és 41 egyéni énekes adta elő – többek között Csepella Olivér, Göttinger Pál, Grisnik Petra és Vecsei H. Miklós. A zenét Tóth Árpád, a Csíkszerda karnagya szerezte, a szöveget pedig Csepella Olivér írta. Közös szerzeményük mindannyiunkat arra biztat, hogy már csak rövid ideig kell kibírnunk, hiszen itt van a várva várt tavasz, magunk mögött tudhatjuk a telet, és – reményeink szerint – a hosszúra nyúlt karaténidőszakot is.

A kórusok a korábbi évek Kórusok Nyári, illetve Téli Éjszakájának fellépői közül kerültek ki, a Csíkszerda Egyesület meghívására. A 2021-es esemény alkalmával először adtak lehetőséget az egyéni jelentkezőknek a szervezők, akik ezzel a kezdeményezéssel a nyári és téli rendezvények közkedvelt elemének számító közös záródal-éneklés hangulatát igyekeztek megidézni, amikor a program záróakkordajaként a közönség egy külön erre az alkalomra írt dalt tanulhat meg az előadóktól, majd velük együtt énekelheti el azt.

Grisnik Petra, Göttinger Pál, Vecsei H. Miklós, Csepella Olivér (balról) – fotók: Kelemen Richárd, Sin Olivér, Stekovics Gáspár

A 2021-es év dalát a kórusok tagjai és az énekesek egyaránt otthonaikban tanulták meg, Tóth Árpád, a Csíkszerda kórus karnagyának online szólampróba videóinak segítségével, majd ki-ki egyénileg rögzítette azt, a végeredmény pedig – többek között – a Csíkszerda kórus tagjai közül kikerülő vágók keze munkáját dicséri. Így született meg – a közösségi összefogás erejével – a Kórusok Téli Éjszakájának legújabb szerzeménye.

Az énekesek: Bondi Judit, Báli Péterné Inke, Balkó Gabriella, Bathó Éva, Battai Eszter, Békési Szabolcs, Bencze Ágnes, Borsi Réka, Bresztyák Margit, Csepella Olivér, Csige Ildikó, Csoma Orsi, Dolmányos Katalin, G. Pataki Mária, Göttinger Pál, Grisnik Petra, Guba Tünde Bettina, Hegedűs Erzsébet, Horváth Zsuzsanna Anita, Jávor-Velki Luca, Kocsis Barnabás, Kürti Zsolt, Magyar László, May Zoltán, Márkus Kata, Nagy Szabina, Nemes Annamária, Nyáry Zsuzsanna, Petur Judit, Pocsai Mária, Sándor-Lakatos Lilla, Simon Kata, Sóti Tünde, Szendrői Ágnes, Szilágyi Ida, Tamási Ferenc, Tolnay Melinda, Ujvárossy Beáta, Vajnáné Muka Edit, Varga Judit és Vecsei H. Miklós.

A résztvevő kórusok: az Argenteus Hangműhely, a Budapesti Lantos Kórus, a Camerata nőikar, a Capella Silentium, a Chorus Matricanus, a Ciszharmónia énekegyüttes, a Concentus Novus, a Contrapunto Kamarakórus, a Csíkszerda, a Diósdi Nőikar, a Hangképző, az Inferno Minor Kórus, a Jazz And More Kórus, a KisSingers, a Korona énekegyüttes, a KVVKamarakórus, a Linum Vocal kamarakórus, a Magyar Vöröskereszt Canterino Kórusa, a Musica Ludens Kamarakórus, a PálFeris kamarakórus, a ProVocal, a Sarlós Boldogasszony Kórus, a Song Factory Budapest, a SoulAir kamarakórus, a Staccato, a Szinkópa, a Tómellék24, a Tutti Cantabile, a Vass Lajos Kórus és a Vox Mirabilis kamarakórus.

Forrás, kiemelt kép: Hivatalos sajtóanyag

megosztás
Share on Facebook
Facebook
0