Tévépremier! Tóth Barnabás Akik maradtak című filmdrámája a Duna Televízió műsorán

Május 17-én 21:15-tól a Duna Televízión látható Tóth Barnabás Akik Maradtak című filmdrámája, mely idén a legjobb nemzetközi film Oscar-díjára esélyes művek szűkített listáján is szerepelt. A film május 25-ig visszanézhető a Médiaklikk-oldalán.

Az eredetileg televízióba szánt – a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Programjában készült – film külön engedéllyel került végül a magyar mozikba, melynek világpremierje a Oscar előszobájaként is számontartott coloradói Telluride Filmfesztiválon volt. Márciusban az 5. alkalommal átadott Magyar Filmdíj gálán Az akik maradtak a legjobb játékfilm díja mellett, elnyerte a legjobb rendező, legjobb forgatókönyv díját, valamint Hajduk Károly az akadémia legjobb férfi főszereplőnek járó elismerését is átvehette.

Fotó: MTI

Az Akik maradtak F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című könyve alapján készült Hajduk Károly és Szőke Abigél főszereplésével. A Susotázs rendezője és a Testről és lélekről producereinek új filmje a II. világháború utáni Budapesten játszódik. Aladár (Hajduk Károly) a középkorú, magára maradt nőgyógyász és az árván maradt kamaszlány (Szőke Abigél) súlyos traumákkal terhelt története szívbe markoló mese az újrakezdésről, a „miért pont én?”  túlélői szorongásról az alakuló Rákosi-rendszer árnyékában. Vajon túl lehet-e élni a múlt és a jövő tragédiáit, ha összekapaszkodnak azok, akik még megmaradtak? A film további szerepeiben Nagy Mari, Horkay Barnabás, Simkó Katalin, Lukáts Andor, Zayzon Zsolt, Jordán Adél, Balla Eszter, Horváth Csenge, Urbanovits Krisztina, Stefanovics Angéla, Igó Éva, Zsurzs Kati és Auksz Éva látható.

Kiemelt kép: Akik maradtak/Facebook

megosztás
Share on Facebook
Facebook
0

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük