A legfőbb kategóriákban tarolt Tóth Barnabás nagyjátékfilmje. Az akik maradtak a legjobb játékfilm díja mellett, elnyerte a legjobb rendező, legjobb forgatókönyv díjat, valamint Hajduk Károly a film főszerepéért vehette át az akadémia elismerését. Deák Kristóf tévéfilmje, a Foglyok tizenkét jelölésből tizet váltott díjra.
Immár 5. alkalommal ítélték oda a legjobbnak tartott filmművészeti elismeréseket – különféle műfaji és alkotói kategóriákban – 2020. március 5-én este a Vígszínházban. A Magyar Filmdíj győztes alkotásait, művészeit 2016 óta a Magyar Filmakadémia tagjai titkos szavazáson választják ki az előző év filmes termése alapján. A csütörtök esti díjátadón a legfőbb kategóriákban egyértelműen tartolt Tóth Barnabás Akik maradtak című filmje, mely a legjobb nemzetközi film Oscar-díjára esélyes művek szűkített listáján is szerepelt. Az akik maradtak a legjobb játékfilm díja mellett, elnyerte a legjobb rendező, legjobb forgatókönyv díját, valamint Hajduk Károly a film főszerepéért vehette át az akadémia elismerését. Emellett négy díjat kapott a Drakulics elvtárs is, Bodzsár Márk stílusos kádár-kori vámpír sztorijában nyújtott alakításáért, Walters Lili váltotta díjra a legjobb női főszerepért járó jelölését. Két kategóriában az Apró mesék diadalmaskodott, valamint egy-egy díjat söpört be a FOMO – Megosztod és uralkodsz és a VALAN – Az angyalok völgye stábja is.
A tévéfilmek kategóriában az Oscar-díjas rendező, Deák Kristóf filmje tíz kategóriában váltotta díjra az akadémia jelöléseit, többek között elnyerve a legjobb rendező, legjobb tévéfilm kategóriák díjait is. Elismerést vehetett még át a filmben nyújtott alakításáért Sodró Eliza, a Radnóti Színház fiatal tehetsége, valamint Fekete Ernő, a Katona József Színház oszlopos tagja is. A 29 kategória jelöltjeinek teljes listája és nyertesei:
JÁTÉKFILM
Legjobb rendező
- Akik maradtak (rendező: Tóth Barnabás, producerek: Mécs Mónika, Mesterházy Ernő)
- Apró mesék (rendező: Szász Attila, producerek: Lajos Tamás, Köves Ábel)
- Drakulics elvtárs (rendező: Bodzsár Márk, producerek: Pék Csaba, Tőzsér Attila)
- FOMO – Megosztod és uralkodsz (rendező: Hartung Attila, producerek: Iványi Petra, Major István)
- VALAN- Az angyalok völgye (rendező: Bagota Béla, producer: Kántor László)
Legjobb rendező
- Bodzsár Márk – Drakulics elvtárs
- Kárpáti György Mór – Guerilla
- Szász Attila – Apró mesék
- Tóth Barnabás – Akik maradtak
- Bagota Béla – Valan -Az angyalok völgye
Legjobb forgatókönyv
- Bagota Béla – VALAN – Az angyalok völgye
- Bodzsár Márk – Drakulics elvtárs
- Kerékgyártó Yvonne, Hartung Attila – FOMO – Megosztod és uralkodsz
- Köbli Norbert – Apró mesék
- Muhi Klára, Tóth Barnabás – Akik maradtak
Legjobb férfi főszereplő
- Hajduk Károly – Akik maradtak
- Krisztik Csaba – VALAN- Az angyalok völgye
- Nagy Zsolt – Drakulics elvtárs
- Váradi Gergely – Guerilla
- Yorgos Goletsas – FOMO – Megosztod és uralkodsz
Legjobb női főszereplő
- Bognár Lulu – Szép csendben
- Fátyol Hermina – Szeretlek mint Állat!
- László Panna – FOMO – Megosztod és uralkodsz
- Tenki Réka – Seveled
- Walters Lili – Drakulics elvtárs
Legjobb fényképezés
- Garas Dániel – VALAN – Az angyalok völgye
- Hartung Dávid – Guerilla
- Marosi Gábor – Akik maradtak
- Nagy András – Apró mesék
- Reich Dániel – Drakulics elvtárs
Legjobb díszlet
- Antal-Fógel Adrienn – Guerilla
- Ágh Márton – Drakulics elvtárs
- Damokos Csaba – Valan- Az angyalok völgye
- Rajk László – Akik maradtak
- Valcz Gábor – Apró mesék
Legjobb zene
- Csorba Lóránt, Csengery Dániel – Seveled
- HolyChicks zenekar (Emil Snabb, Jason Atkinson és David Knauer) – Most van most
- Keresztes Gábor – Drakulics elvtárs
- Pacsay Attila, Parádi Gergely – Apró mesék
- Pirisi László – Akik maradtak
Legjobb vágás
- Duszka Péter Gábor – FOMO – Megosztod és uralkodsz
- Hargittai László – Apró mesék
- Kornis Panni – Szép csendben
- Mógor Ági – Akik maradtak
- Szalai Károly- VALAN – Az angylok völgye
Legjobb hang
- Balázs Gábor – VALAN – Az angyalok völgye
- Juhász Róbert és Székely Tamás – Szép csendben
- Lente Viktor – FOMO – Megosztod és uralkodsz
- Tőzsér Attila – Drakulics elvtárs
- Lukács Péter Benjámin, Zándoki Bálint – Akik maradtak
Legjobb maszk
- Hortobágyi Ernella, Hufnágel Mariann (fodrász) – Apró mesék
- Hortobágyi Ernella, Tóth Móni (fodrász) – VALAN- Az angyalok völgye
- Kozma Éva, Halász Míra – FOMO – Megosztod és uralkodsz
- Kund Barbara, Károlyi Márk – Akik maradtak
- Nagy Andrea, Galló Krisztina (fodrász) – Seveled
Legjobb jelmez
- Füzes Eszter – Drakulics elvtárs
- Lengyel Rita – Akik maradtak
- Sinkovics Judit – VALAN- Az angyalok völgye
- Schreiter Lilla – FOMO – Megosztod és uralkodsz
- Szlávik Juli – Guerilla
TÉVÉFILM
Legjobb tévéfilm
- Egy másik életben (rendező: Tasnádi István)
- Foglyok (rendező: Deák Kristóf)
- Házasságtörés (rendező: Vitézy László)
- Nino bárkája, rendező (Miklauzic Bence)
Legjobb rendező
- Deák Kristóf – Foglyok
- Miklauzic Bence – Nino bárkája
- Tasnádi István – Egy másik életben
- Vitézy László – Házasságtörés
Legjobb forgatókönyv
- Maruszki Balázs – Nino bárkája
- Tasnádi István, Veres Attila – Egy másik életben
- Vitézy László, Sz. Szabó István – Házasságtörés
- Vörös András – Foglyok
Legjobb női főszereplő
- Gera Marina – Nino bárkája
- Illés Nagy Maja – Egy másik életben
- Nemes Wanda – Házasságtörés
- Sodró Eliza – Foglyok
Legjobb férfi főszereplő
- Fekete Ernő – Foglyok
- Molnár Áron- Egy másik életben
- Nagy Péter- Házasságtörés
- Znamenák István – Nino bárkája
Legjobb fényképezés
- Csukás Sándor – Egy másik életben
- Gózon Francisco – Foglyok
- Pap Ferenc – Házasságtörés
- Seregi László – Nino bárkája
Legjobb díszlet
- Antal-Fógel Adrienn – Egy másik életben
- Klímó Péter – Nino bárkája
- Siska Tamás – Házasságtörés
- Valcz Gábor – Foglyok
Legjobb zene
- Balázs Ádám – Foglyok
- Jávorka Ádám – Nino bárkája
- Monori András – Egy másik életben
Legjobb vágás
- Barsi Béla – Nino bárkája
- Csillag Manó – Foglyok
- Csillag Mano – Házasságtörés
- Mezei Áron – Egy másik életben
Legjobb hang
- Madaras Attila – Egy másik életben
- Madaras Attila – Házasságtörés
- Madaras Attila – Nino bárkája
- Péterffy Máté – Foglyok
Legjobb maszk
- Fekete Rita – Egy másik életben
- Jakóts Katalin – Házasságtörés
- Kriskó Ancsa, Vincze Gabriella, Bankó Andrea – Foglyok
- Tóth Anikó – Nino bárkája
Legjobb jelmez
- Balai Zsuzsanna – Házasságtörés
- Ignjatovic Kristina – Egy másik életben
- Sinkovics Judit – Foglyok
- Zelenka Nóra – Nino bárkája
Legjobb animációs film
- Az utolsó vacsora (Rendező: Rófusz Ferenc, Producerek: Rofusz Ferenc, Hajdú Zsófia)
- Bela (Rendező: Tóth Roland, Producerek: Topolánszky Tamás Yvan, Sümeghy Claudia, Konecsni Krisztián)
- Belső könyvtár (Rendező: Kondor Attila, Producer: Ordódy Judit)
- Boxi, a film (Rendező-producer: Klingl Béla)
- Budapest Spaceport: A tolvajok (Rendező: Bálint Szilárd, Producer: Ordódy Judit)
- Kippkopp a hóban (Rendező: Fabók Szilvia, Producer: Tama Mikori)
- Lidérc úr (Rendező: Tóth Luca, Producerek: Osváth Gábor, Lukács Péter Benjámin, Ron Dyens)
- Szimbiózis (Rendező: Andrasev Nadja, Producerek: Sipos Orsolya, Fülöp József, Emmanuel-Alain Raynal, Pierre Baussaron)
- Szökési sebesség (Rendező: Rebák Tamás, Producer: Kiss Melinda)
- Tesók (Rendező: Nagy Marci, Producerek: Deák Dániel, Osváth Gábor)
Legjobb dokumentumfilm
- A báró hazatér (Rendező: Breier Ádám, Producerek: Horváth-Szabó Ágnes, Halász Júlia, Kálmán Mátyás, Muhi Pires, Muhi András Pires, Romwalter Judit, Breier Ádám)
- A fegyházlelkész (Rendező-producer: Varga Ágota)
- A létezés eufóriája (Rendező: Szabó Réka, Producerek: László Sára, Gerő Marcell, Szabó Réka)
- Csak családról ne (Rendező: Kis Anna, Producerek: László Sára, Gerő Marcell)
- Emmi néni csodálatos élete (Rendező: Száraz Eszter, Producerek: Ecsedy Márton)
- Ketten (Rendező: Dobray György, Producerek: Dobray György, Détári Géza)
- Lili (Rendező: Hegedüs Péter, Producerek: Muhi András, Rebecca Mcelory, Ferenczy Gábor)
- Mignon (Rendező: Oláh Kata, Producerek: Oláh Kata, Elbaz Ela, Csukás Borbála)
- Ott legbelül dal van… (Rendező: Mohi Sándor, Producerek: Buglya Sándor, Péterffy András)
- Vonal fölött (Rendező: Nagy Anikó Mária, Producerek: Ugrin Julianna)
Legjobb kisjátékfilm
- A buszsofőr (rendező: Borbás Dávid, producerek: Törköly Róbert, Détári Géza, Fényes András)
- A mentor (rendező: Szabó Szonja, Producerek: Pataki Ági, Kenesei Edina)
- Balansz (rendező: Csata Hanna, Producerek: Mécs Mónika, Mesterházy Ernő, Alföldi Nóra, Bosnyák Miklós)
- Casting (rendező: Csoma Sándor, Producerek: Mécs Mónika, Mesterházy Ernő, Alföldi Nóra, Mártonffy Zoltán, Dreissiger László, Deák Dániel)
- Két csík (rendező: Dudás Balázs, Producer: Pataki Ági)
- Maszatvár (rendező: Szakonyi Noémi Veronika, producerek: Hutlassa Tamás, Ugrin Julianna)
- Reggelim a vacsorád (rendező: Pantyi Petra, Producerek: Pálos György, Pfeiffer Linda)
- Szerepzavar (rendező: Szirmai Márton, Producerek: Tóth Barnabás, Rajna Gábor, Szirmai Árpád, Faragó Attila, Grüll Péter, Molnár Levente)
- Szokásjog (rendező: Füzes Dániel, Producerek: Füzes Dániel, Gor Fanni, Szentiványi Gábor, Grőger Nándor)
- Újjászületés (rendező: Dombrovszky Linda, Producerek: Major István, Mihályfy Borbála)
Legjobb ismeretterjesztő film
- Az elízium kém (Rendező: Jamrik Levente, Producerek: Törköly Róbert, Détári Géza, Fényes András)
- A létezés- szakmában dolgozom (Rendező-producer: Keserű Judit)
- A vádlott vádló (rendező: Szentgyörgyi Bálint, Producerek: Czomba Albert, Szentgyörgyi Bálint)
- Élet, öröm, zene (rendező: Sólyom András, Producerek: Sólyom András, Élő Nóra)
- Kodály mindenkié (rendezők: Kékesi Attila, Papp Gábor Zsigmond, Producer: Papp Gábor Zsigmond)
- Néhány mondat a szabadságról (rendező- producer: Szalay Péter)
- Nicky, a másik fiú (rendező: Borsody István, Producer: Skrabski Fruzsina)
- Ötödik alosztály (rendezők: Borbás Barnabás és Réti László, Producerek: Bellavics István, Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatóság)
- Piedone nyomában (rendező-producer: Király Levente)
- Vad erdők, vad bércek- A fantom nyomában (rendező: Mosonyi Szabolcs, Producer: Bagladi Erika)
Legjobb televíziós sorozat
- 200 első randi, Az esküvő (Rendező: Erdélyi Dániel, Producerek: Prukner Brigitta, Kapitány-Diószegi Judit, Móré Annamária, Kapitány Iván, Hámori Barbara)
- Alvilág (1. évad 1. epizód) (Rendező: Ujj Mészáros Károly, Producerek: Herman Péter, Bodzsár István)
- A mi kis falunk 3. évad 17. rész – Fészekrakók (Rendező: Kapitány Iván, Producerek: Kapitány-Diószegi Judit, Herman Péter, Boris Mihály, Kapitány Iván)
- Cseppben az élet – A siker útján (2. rész) (Rendező: Gyöngyössy Bence, Producer: Kabay Barna)
- Tabukról tabuk nélkül 2. évad – Bűnösök és vezeklők (Rendező: Pálinkás Norbert, Producer: Mentes Endre)