Mit nézzünk a héten (az online) színházban? – Couch Theater 4.

A koronavírus-járvány miatt 2020. március 12-től elrendelt veszélyhelyzet, majd a március 28-tól bevezetett kijárási korlátozás következtében a színházi szakma is kényszerpihenőjét tölti. Hogy a nézőközönség ne maradjon színház nélkül, számos társulat teszi elérhetővé Facebook-oldalán vagy YouTube-csatornáján korábbi előadásainak felvételeit. Színházi programajánló a hétre, április 7-től április 12-ig.

Bartók Kamaraszínház (Dunaújváros)

Aki március 26-án – a Virtuális Színház sorozat keretében – lemaradt Mára Sándor: Judit … és az utóhang című regényén alapuló monodrámáról, annak sem kell csüggedni. A köztévé M5 csatornáján 2020.04.07. 20.30 órakor műsorra tűzi JUDIT – Asszonymese egy részben című, Szemán Béla által rendezett darabot.„Az emberek néha jók. Mert gátlásaik vannak, hogy rosszat cselekedjenek. Ez a legtöbb, amire az ember képes.” Egy asszony története a huszadik századból. A nincstelen szolgálólányból lett méltóságos asszony élete. Egy szállodai szoba. Emlékek, érzések, visszaemlékezések, megértések, elhallgatások, örömök és fájdalmak. Róma, ahol a műveltség még nyomokban fellelhető. Egy író a fényképeken. Egy férj, aki elindult a semmibe. Egy fiatal dzsesszdobos, aki nappal alszik. A kávé illata. A magány. Az öregedés. Az elmúlás. Az élet. Márai Sándor gyönyörű nyelvezetű írásának színpadi adaptációjában Judit szerepében Vándor Éva látható.

2020.04.09. 19:00 órakor Molnár Ferenc klasszikusa, az Üvegcipő kerül bemutatásra a Bartók Kamaraszínház virtuális színpadán, a csavaros szerelmi négyszöget a közönség színház online csatornáján tekintheti meg. Két erős nő küzd a szabadságért. Két erős nő küzd a szabadsággal. Két erős nő teremt álomvilágot, hogy elviselhető legyen a valóság, vagy éppen teremti a maga képére a valóságot, hogy el tudja viselni az álmait. Két erős nő menekül maga elől, pedig semmi másra nem vágynak csak a nekik járó fikarcnyi boldogságra. Mindkét nő lábára ráillik a mesebeli üvegcipő, de létezik-e az a rettenthetetlen herceg, aki kiszabadítja a gyötrelmes mindennapokból szíve választottját? Ha Irma, a rebbenékeny kiscseléd vágyakozik, az féktelen költészet, hagymázas vadregény, az ébredező nőiesség ezernyi színe. Ha Adél, a büszke panziótulajdonos vágyakozik, az józan megfontolás, szigorú praktikum, az érett nőiesség ezernyi színe. Irma költészetté éli a banalitást, Adél méltósággá vágyja a szürkeséget. A Czajlik József rendezte darabban Sipos Imre, Erdélyi Tímea, Géczi Zoltán, Kovács Vanda, Kiss Attila, Polgár Lilla, Vasvári Emese, Tőkés Nikoletta, Losonczi Kata és Csadi Zoltán látható.

(Fotó: Bartók Kamaraszínház )

ADDIKT – Pécsi Nemzeti Színház

A Pécsi Nemzeti Színház sem hagyta színházi közvetítések nélkül nézőközönségét, Szophoklész: Antigonéja után, az Anger Zsolt által rendezett ADDIKT című előadás látható a színház YouTube-csatornáján. Mindnyájan függők vagyunk. Kinek-kinek más és más függőségének tárgya: társ, pénz, információ, kütyük, szex, nikotin, adrenalin, munka, alkohol, drogok… hosszan lehetne sorolni. Ez a darab a pusztító függőségről szól. A szerző Szücs Zoltán maga is végigjárta ennek poklát. Pécs mellett több rehabilitációs intézmény is működik, melyek mint valami zarándokhelyek újra és újra megtelnek eltévedt emberekkel, akik arra szánták el magukat, hogy változtassanak életükön, és kitörjenek a gyilkos szerek rabságából. Sokaknak sikerül. Sokak örökre elvesznek. Ez a színdarab nem róluk szól. Hanem rólunk, mindnyájunkról, akik nem találjuk magunkat, nem ismerjük fel saját szabadságunkat, és a szabad akarat erejét. Mindnyájan függők vagyunk. Sírjunk és röhögjünk magunkon ezen az estén. Aztán majd csak lesz valahogy… Szücs Zoltán Addictus című színdarabja nyomán a színdarabot Anger Zsolt és a társulat írta, az előadásban Köles Ferenc, Darabont Mikold, Vidákovics Szláven, Tóth András Ernő, Bergendi Barnabás, Szabó Márk József, Vlasits Barbara, Urbán Tibor, Stubendek Katalin, Füsti Molnár Éva, Stenczer Béla és Götz Attila látható. A darab 16 éven felülieknek ajánlott.

A 3 részből álló felvétel 2020.04.08. reggel 8:00 óráig az alábbi linkeken: 1. felvonás 1. rész, 1. felvonás 2. rész, 2. felvonás lesz elérhető.

(Fotó: Juhász Éva)

William Shakespeare: Vízkereszt + Quimby – Centrál Színház – 2020.04.08. – 2020.04.09.

Szerdán és csütörtökön mindenképp érdemes a Centrál Színház Facebook-oldalára látogatni, ahol a színház a közel 15 évvel ezelőtti zászlóshajójának archív felvétele, Shakespeare Vízkeresztje látható. A Centrál Színház (akkor még Vidám Színpad) és a Quimby zenekar közös produkciója mérföldkő volt a színház történetében. Shakespeare klasszikusának Nádasdy Ádám fordításán alapuló színpadi feldolgozását Kiss Tibi és Varga Lívius zeneszövegei teszik különlegessé. Mindenki Olívia kezére pályázik, vajon ki nyeri el? Érte rajong Orsino, a nemeslelkű herceg, Hervasztó Ábris vidékről Őt akarja, a gonosz Malvolio titokban érte eped. Ám a szép hajadon, ki hosszú gyászt ígért, a herceg fiúnak öltözött szolgájába – oh borzalom- egy lányba szeret bele. A kuszált szálakat az élet és Shakespeare rendezi.A Puskás Tamás által rendezett darabban Schlanger András, Létay Dóra, Kovács Vanda, Papp János, Szakács Tibor, Varga Zoltán, Magyar Attila, Borbás Gabi, Urmai Gábor, Verebély Iván, Geltz Péter látható, közreműködik a Quimby zenekar.

A színdarab első felvonása 2020.04.08. a második felvonás 2020.04.09. látható a színház Facebook-oldalán.

T. Wilder- M. Stewart- J. Herman: Hello, Dolly! –  Miskolci Nemzeti Színház – 2020.04.09.

A Miskolci Nemzeti Színház immár negyedik hete kínál minőségi szórakozást a nézőközönségnek, most csütörtökön egy igazi közönségkedvenc érkezik az otthonokba. A teátrum 2018-2019-es évadának musicalje, a Hello, Dolly! lesz látható 19:00 órától a színház Facebook-csatornáján. Dolly, a korán megözvegyült asszony a legtehetségesebb házasságszerző; mindenkinek társat talál. Ő maga viszont magányosan él. Ezért elhatározza, hogy legújabb ügyfelét, Horace Vandergeldert (Gáspár Tibor) megszerzi magának. A legkülönbözőbb őrült ötleteket eszeli ki, hogy meggyőzze Horace-t: ő az egyetlen asszony, aki egyáltalán szóba jöhet társkeresés céljából. Miközben ezen dolgozik, csak úgy mellékesen segít másoknak is rátalálni a boldogságra. Az örökzöld musical népszerű dallamaival önfeledt kikapcsolódást ígér, és rámutat, hogy soha nem késő szerelmesnek lenni. A musical rendezője Szőcs Artur, a főszereplő, Dolly Levi szerepében Seres Ildikót és Nádasy Erikát láthatta a közönség. A színház, hogy egyik kiváló Dolly-tól se fossza meg a nézőket, az első felvonás felvételén Seres Ildikót, a másodikban Nádasy Erikát láthatják az érdeklődők a legendás kerítőnő szerepében.

(Fotó: Gálos Mihály Samu)

Hadar Galron: Mikve – Jászai Mari Színház (Tatabánya)

Folytatódik a tatabányai Jászai Mari Színház áprilisban indított online vetítéssorozata, ahol régebbi előadásait teszi elérhetővé Facebook-oldalán. A héten két alkalommal, élő videóban megtekinthető előadások péntek este 20:00 órától, majd az ismétlés szombat délután 17:00 órától lesz látható. Második online előadás Hadar Galron: Mikve című színműve lesz. A mikve rituális fürdő, ahol az ortodox zsidó nők megmerítkeznek, és ezáltal megtisztulva térnek vissza otthonukba, hogy teljesítsék házastársi kötelességüket. Ám a darabbéli asszonyok, miközben testileg lemeztelenednek egymás előtt, lelkük titkait gondosan próbálják megóvni. Hiszen kell-e, lehetséges-e megkérdőjeleznünk alapértékeket, alapigazságokat, ha mindenki más hisz bennük?De ha a hit nevében éppen magáról az emberről, az emberségről feledkezünk meg? És egyáltalán létezik olyan ember, akinek minden tette, minden tulajdonsága, minden gondolata megfelel az elvárásoknak? Ha másokat megbélyegzünk, azzal el tudjuk magunkról terelni a figyelmet? A Guelmino Sándor által rendezett darabban Egri Márta, Pálfi Kata, Major Melinda, Lass Bea, Csarnóy Zsuzsa, Szabó Emília, Danis Lídia és Koblicska Lőte látható.

(Fotó: Jászai Mari Színház/ Facebook)

Mozsár Műhely

Ezekben a nehéz, színházmentes időkben a Mozsár Műhely csapata is visszatekint, és szeretné megmutatni, milyen tehetséges művészek dolgoztak náluk az elmúlt években. A következő két szombaton elérhetővé válik egy-egy korábbi előadásuk a “Mozsár Műhely online előadások” YouTube-csatornáján. 2020.04.11. 19:00 órától a Csokonai Vitéz Mihály: Karnyóné című előadását, 2020.04.18. 19:00 órától pedig a NETENTÚLI TÖRTÉNETEKET nézheti meg a közönség egy héten keresztül. A Csokonai művéből készült színdarab Szilágyi Bálint rendezésében látható, Barna Zsombor, Feczesin Kristóf és Szántó Balázs főszereplésével. A Korcsmáros György szerkesztette, Alpár Balázs által megzenésített, Lackfi-versekből összeálló NETENTÚLI TÖRTÉNETEK Korcsmáros György rendezésében látható, Grisnik Petra ás Magyar Bálint főszereplésével. Az előadások YouTube-linkjei a színház Facebook-oldalán és honlapján lesznek elérhetők.

(Fotó: Mozsár Műhely/Facebook)

Babits Mihály Színház (Esztergom)

A nagy múltú kulturális és vallási hagyományokkal rendelkező város, az ország legfiatalabb – 2020-ban alapított – kőszínházával büszkélkedhet, ennek ellenére a Kaj Ádám vezette társulat, már 2016 óta tevékenyen részt vesz a város kulturális életében. A Babits Mihály Színház művészei tavaly egy rendhagyó tárlatvezetés formájában kalauzolták az érdeklődőket a Keresztény Múzeum kiállítótereiben. A drámai keretnek köszönhetően a résztvevők visszautazhattak Babits Mihályék korába: a költőfejedelem és esztergomi baráti köre (pl. Bajor Ágost festő, Eiczinger Ferenc polihisztor bankár) alkotásról alkotásra fedezték fel Közép-Európa legnagyobb egyházi gyűjteményét. A képzőművészet azon a délutánon a költészettel találkozott, hiszen Babitsék versekkel és imákkal reflektáltak a látott műkincsekre. Most online, a színház honlapján ennek a nem mindennapi tárlatvezetésnek a hangulatából kaphatunk ízelítőt, ahol Bacsa Ildikó, Báhner Péter, Bánföldi Szilárd, Kéner Gabi, Orosz Csenge és Viczián Ottó verssel és imával bontja ki a Keresztény Múzeum festményeinek értelmezési horizontját.

(Fotó: Babits Mihály Színház/ Facebook)

Weöres Sándor Színház (Szombathely) – 2020.04.09- 2020.04.13.

A szombathelyi társulat a csütörtöki online előadások sikerét most sem bízta a véletlenre. Archív felvételeik közül a választás ismét egy karakteres Mohácsi testvérek darabra, A falu rosszára esett. A zenés színmű csütörtök este 20:00 órától hétfő éjfélig látható. Kinek nem jutott még eszébe, hogy szerelemből, gyűlöletből, vagy végtelen elkeseredettségből véget vessen ennek az egésznek? Az se baj, ha ez másnak a végét jelenti, csak történjen már valami. Göndör Sándor, a falu rossza is eljut a valami végére, amikor halálosan és reménytelenül beleszeret a falu bírójának a leányába. És ha a harag rossz tanácsadó, akkor Göndör ezerszer rosszabb tanácsadót választ magának: a teremtés leggonoszabb bakterét, akit egyenesen Gonosz Pistának hívnak. Nem csoda, hogy a kis falu mindennapjaiban megjelennek az ön – és gyilkossági kísérletek, az ármány, és a szabad rablás. De hiába minden fondorlat, az életből tudjuk, hogy mindig minden jóra fordul, hiszen a szerelemes férfinak is eljön végzete: a szerelmes nő.

Az első felvonás ITT, a második felvonás ITT, a harmadik felvonás ITT érhető el.

Szabó Magda: Az ajtó – Csokonai Színház (Debrecen) – 2020.04.11.

Debrecen város napjához kapcsolódva április 11-én 19:00 órakor a Csokonai Színház Facebook-oldalán teszi közzé Szabó Magda: Az ajtó című előadásának felvételét, amit az M5 csatorna rögzített az I. MagdaFeszt alkalmával, 2017. október 5-én. Szabó Magda egyik legismertebb regényéből Adorján Beáta dramaturg készítette a színpadi változatot, a rendező Naszlady Éva. Az előadás két főszerepében Kubik Anna és Varga Klári látható. Az önéletrajzi ihletésű, számos nemzetközi irodalmi díjjal elismert regény színpadi adaptációja is, a különös házvezetőnő és az írónő kapcsolatára fókuszál. A budai villában lakó írónő és Emerenc lépésről lépésre kibontakozó barátságának hátterében valódi rejtélyként jelenik meg az ajtó, amely nem csak a házvezetőnő lakását választja el a kívülállóktól, de számtalan dolgot elzár és eltakar: zajt, hangot, tárgyakat, titkot, fájdalmat. Szabó Magda műve talányos életet zár be egy olyan szimbolikus ajtó mögé, amelynek felnyitására mindannyian áhítozunk. A színdarabot az Emerencet megformáló Kubik Anna ajánlja. Aki lemaradna az előadásról az MTVA archívumában még néhány napig visszanézheti.

megosztás
Share on Facebook
Facebook
0

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük