veronika összes bejegyzése

TÁNC VILÁGNAPJA 2020 – Karantén idején sem kell nélkülöznünk

A tánc világnapját 1983 óta minden évben a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre születésnapján, április 29-én ünneplik. a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége díjátadóval egybekötött gálaesttel szokta ünnepelni április 29-én, ahol az évad szakmai elismeréseit is átadják.  A kialakult helyzet miatt a gálaestet nem tartották meg, a díjazottak névsorát viszont nyilvánosságra hozták.

Az idei világnap alkalmából Szakály György Kossuth- és Liszt-díjas balettművésznek, balettmesternek, egyetemi tanárnak, koreográfusnak és Mucsi János Harangozó Gyula-díjas néptáncművésznek, koreográfusnak, a Duna Művészeti Társaság elnökének ítéltek oda életműdíjat. Az évad legjobb alkotóját elismerő díjat Vincze Balázs táncművész, koreográfus, a Pécsi Balett művészeti vezetője és Juhász Zsolt néptáncművész, koreográfus, a Duna Művészegyüttes művészeti vezetője veheti át.

Az évad legjobb női táncművészének járó elismerést Marjai Lili (Győri Balett), Maday Tímea (Gangaray Dance Company), Rab Edina (Magyar Nemzeti Táncegyüttes) és Törteli Nadin (GG Tánc Eger) nyerte el. Az évad legjobb férfi táncművészének díját Majoros Balázs (Magyar Nemzeti Balett), Koncz Péter (Pécsi Balett), Farkas Máté (Magyar Állami Népi Együttes), Fekete Bence (Magyar Nemzeti Táncegyüttes) és Bolla Dániel (Miskolci Balett) kapja.

A díjazottak teljes névsora, valamint Gregory Vuyani Maqoma (táncos, színész, koreográfus és táncpedagógus) és Ladányi Andrea (Kossuth-díjas, Érdemes Művész, Liszt Ferenc-, és Harangozó Gyula-díjas balettművész, koreográfus) tánc világnapi üzenete a Magyar Táncművészek Szövetsége honlapján olvasható.

Az elmaradó gálaest miatt, azonban nem kell szomorkodnunk, idén sem maradunk táncelőadás nélkül. A világnap alkalmából, Karantén – Bolero címmel a Miskolci Balett társulata tart online premiert  a Miskolci Nemzeti Színház Facebook-oldalán 17:00 órától.

(Fotó: Miskolci Nemzeti Színház/ Facebook)

Karantén-Bolero

Impresszionista látomás. Érzelmek, tánc, bezártság.

Vágó: Takács Vincent, rendező: Kozma Attila, koreográfia: Miskolci Balett.

Kiemelt kép: Éder Vera

Forrás: MTI, Miskolci Nemzeti Színház

megosztás
Share on Facebook
Facebook
0

Mucha Dorka: Puncs – Ízelítő a Margó Irodalmi Fesztiválról

Mucha Dorka Puncs című kötete idén júniusban a 90. Ünnepi Könyvhéten jelent meg a 21. Század Kiadó gondozásában. A szerző ezzel a regénnyel a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjra is esélyes volt, a jelöltek szűk hármas listáján szerepelt Moesko Péter és Fehér Boldizsár mellett. (Utóbbi vehette át 2019. október 10-én a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválhoz kapcsolódó Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron Vak majom című regényéért.)

Mucha Dorka alig 160 oldalas kisregénye újszerű hanggal, lecsupaszított és szikár formanyelvvel megírt története egy cseppet sem hétköznapi, bár mindenki számára ismerős történetet mesél el egy fiatal lány és egy idősebb férfi kapcsolatától. Az egyetemista és a Tanár úr szabálytalan kapcsolata a lány szemén keresztül tárul az olvasó elé, de a történet látlelet a 2010-es évekbeli budapesti egyetemista közeg zárt világáról, valamint az Y generáció útkereséséről is.

Mucha Dorkával az Őszi Margó Fesztivál 3. napján Valuska László fesztiváligazgató beszélgetett a könyvről, a bemutatása után eltelt időszakról és a fiatal szerző további terveiről.

Az utóbbi 3-4 hónapról Mucha Dorka elmondta, hogy egy eseményektől felpörgött időszakon van túl, rengeteg olvasói megkereséssel, kiemelve, hogy a gyorsan eltelt időszak alatt nem sikerült még végigolvasni a nyomtatásba került kész szöveget.  Valuska László kíváncsi volt rá, hogy azt a „kemény” párkapcsolatot – ami a Tanár úr és a diáklány között zajlik – láthatta-e, átélhette a szerző? Vagy volt-e valami szikra, ami beindított ezt a történetet?

„Minden pályakezdő megkapja azt a hasznos tanácsot, hogy írjon arról, amit ismer. Huszonévesen az ember leginkább egyetemre jár, így adta magát, hogy egyetemi sztori lesz az első könyvem témája. Ezt a közeget tudtam megragadni, és ismertem ezeket a karaktereket, történeteket. A szikra az lehetett, hogy volt egy szövegem, amire Totth Benedek a mentorom rákérdezett (Totth Benedek a Független Mentorhálózat mentora, író az első Margó-díj nyertese a szerk.) hogy érdekes ez a hang és a karakter, mit tudok róla?”  Ez az a rész a szövegben, ami a leszakadt karnisról szól, ahol „szombati” fiúk jönnek, mennek és a lány meg ül egy leszakadt karnissal és sajnálja magát.

„Egy ilyen típusú karakternek biztos, hogy nincs normális kapcsolata, és amilyen lúzer biztos valami elérhetetlen fickóba szerelmes.

6-8 szövegem is volt, ami ebben a témakörben íródott, így praktikus döntésnek tűnt, hogy ez legyen az első kötet témája, mesélte a regény keletkezéséről Mucha Dorka. Valuska László felvetette azt, hogy az a történet, ami erről az „aszimmetrikus” kapcsolatról szól, nem 2019-ben jelenik meg, hanem mondjuk 5 évvel ezelőtt, akkor talán máshogy olvasnánk a könyvet.  Akkor még a #metoo nem robbant ekkorát, és nem lett volna ekkora hatással a társadalmunkra.  Mucha Dorka hozzátette, hogy ezek a szövegek még 2017-ben íródtak, amikor még nem volt #metoo őrület, ami azértb zavarja, mert összehozzák ezzel a jelenséggel. Azzal érvel, hogy

a karaktere nem áldozat típus, felhívja azt a számot, nemcsak úgy megtörténnek vele a dolgok.

Valuska László hozzá is tette, hogy a kérdés csak arra akart rávilágítani, hogy máshogy olvassuk ezt a történetet 2019-ben és a #metoo előtt. Valamint beszélt arról, hogy egy kapcsolat valamiféle hatalmi helyzetről is szól, mindig van dominánsabb fél, és ez egy kapcsolaton belül is változhat. Mennyire volt fontos a Puncsban, hogy ez a hatalmi helyzet legyen ábrázolva? A szerző erre a kérdésre kifejtette, hogy nagyon fontos volt számára ez a hatalmi viszony, majd azt is hozzátette, hogy doktori munkáját is a hatalom és nők témakörben írja. A regényben egy olyan karaktert akart, aki kapálózik az irányításért, hatalomért, de csak nagyon rövid ideig érzi azt, hogy ő irányít, vagy van beleszólása az eseményekbe.  Az igazság azonban az, hogy igazából sohasem az történik, amit ő szeretne.

Valuska Lászlót az is érdekelte, hogy volt-e egy olyan struktúra, ami alapján haladni akartál, hogy a karaktereknek hogyan kell változniuk, fejlődniük? Valamint feltette azt a kérdést is, hogy kikből, milyen sztorikból raktad össze lány karakterét? Mucha Dorka mesélt arról, hogy nagyon sok időt töltött az egyetemen és végignézte ezeket a történeteket. Azt tudta, hogy ebben a történetben senki sem fog nyerni. Nem nyer a lánnyal szemben a feleség, de a házaspár kapcsolata sem nevezhető megmenthetőnek. Inkább, ahogy Dorka fogalmaz folytatható,

 „ahol egymás mellett élünk, de gyűlöljük egymást.”

Valuska arra a kérdésére, hogy mennyire lehet ezt a történetet egy Coming of Age – felnövéstörténetként értelmezni? A fiatal szerző kifejtette, hogy nem gondolja, hogy bármiféle fejlődés történne a szereplővel, Amarilla a lakótárs, aki az egyetlen pozitív példaként szolgálhatna, lehetne követendő példa, de mégis ugyanoda tér vissza a főhős.  Ezért nem is lehet fejlődésregény. Azokra a kérdésekre, hogy van-e generációs fordulópont, abban hogy felhívja a lány telefonon a Tanár urat? Vagy nem történt ezzel a generációval semmi változás az előző generációkhoz képest? Mucha Dorka úgy válaszol, hogy mi most már tényleg azt csinálunk, amit akarunk, nincs olyan, hogy ne lehetne, valamit megcsinálni. Nem tudjuk, hogy mit csinálunk, de azt megcsinálhatjuk.

Valuska Lászlót az is érdekelte, hogy elsőkötetes szerzőnél milyen irányban képzelhető el a további pályafutás? Mi az, ami továbbvihető a Puncsból? Mucha Dorka válasza a kérdésre egyszerre volt rövid, lényegretörő és határozott. A minimalizmust emelte ki, amivel válaszolt is arra kérdésre, hogy a jövőben milyen témával szeretne foglalkozni. Most egy olyan szövegen dolgozik, amiben kis gyerekek fognak szemétkedni egymással, és az a szöveg még lecsupaszítottabb, szikárabb lesz.

„Azokról a hétköznapi kegyetlenségekről, szeretnék írni, amikor úgy bántunk másokat, hogy észre sem vesszük. Úgy gondoljuk, hogy jogos és rendben van, belefér.”

Valuska László kérdésére, miszerint olvasóként kik voltak azok a szerzők, akik legjobban hatással voltak a munkásságodra? A fiatal szerző a magyar irodalomból Szabó Magdát, Hazai Attilát és Nagy Ildikó Noémit emelte ki. Az angol-amerikai írók közül Bret Easton Ellis-t, J.D. Salingert és a reménytelen női karakterek miatt egyértelműen Sylvia Plath-ot említette.

Kiadó: 21. Század Kiadó

Kiadás éve: 2019

Oldalszám: 160

Forrás: ITT, ITT, ITT és ITT.

megosztás
Share on Facebook
Facebook
0

Irodalmi programajánló – 2020 Aegon Irodalmi Díjasával, Nádasdy Ádámmal Szegő János beszélget

Nádasdy Ádám Jól láthatóan lógok itt című verseskötete kapta az idén tizenötödik évét ünneplő Aegon Irodalmi Díjat. Nádasdy Ádámmal április 29-én 16:00 órakor a Líra Könyv Facebook-oldalán Szegő János beszélget.

Magvető Könyvkiadó gondozásában megjelent Jól láthatóan lógok itt című kötet – az idén díjra jelölt öt könyv közül – volt az egyetlen verseskötet. Az esélyesek között szerepelt még Barnás Ferenc Életünk végéig (kiadó: Pesti Kalligram), Csabai László A vidék lelke (Magvető Könyvkiadó), Harag Anita Évszakhoz képest hűvösebb (Magvető Könyvkiadó), valamint Láng Zsolt Bolyai (Jelenkor Kiadó) című kötete.  A 2020-as Aegon Irodalmi Díj zsűrijében Széchenyi Ágnes irodalomtörténész mellett Fáy Miklós kritikus, Lévai Balázs rendező, producer, Ott Anna irodalomszervező és Szabados Ágnes műsorvezető-szerkesztő szerepelt. Az Aegon Művészeti Díj Magyarország egyik legrangosabb, független, nettó hárommillió forint pénzjutalommal és több tízmillió forint értékű médiamegjelenéssel járó magánalapítású elismerése, mely az előző év kiemelkedő kortárs szépirodalmi alkotását díjazza.

“Nádasdy Ádám kötetében figyelemre méltó poétikai váltással újította meg a magyar lírának az elmúlással kapcsolatos versbeszédét. Belátó, gyengéd és mégis kihívó kapcsolódást alakított ki Arany János, Ady Endre hagyományához éppúgy, mint a közelmúltban elvesztett Esterházy Péterhez” – írta Széchenyi Ágnes irodalomtörténész laudációjában.  Megfogalmazása szerint „Nádasdy Ádám sokoldalúsága – több évtizedes egyetemi működése és műfordítói munkássága, a világirodalom néhány alapművének újrafordítása – eddig önmagának szinte ártó módon háttérbe szorította a jelentős költői életművet. Nádasdy modernizálta és átírta a patetikus hagyományt. A férfi-férfi szerelem intim feltárulkozásával és vállalásával nagykorúsította a kortárs magyar irodalom egyik új témáját, s tett bátor és bátorító lépést mindenfajta másság elismertetéséért”. 

Nádasdy Ádám: Jól láthatóan lógok itt, Magvető, 2019, 64 oldal.

A kötet az alábbi linken megrendelhető.

Forrás: MTI

Kiemelt kép: Líra Könyv/ Facebook

megosztás
Share on Facebook
Facebook
0

Tasnádi István, Szabó Magda és Dosztojevszkij műveit is nézhetjük a fotelünkből – Couch Theater 7. rész

A március 11-én elrendelt veszélyhelyzet, majd a most is hatályban lévő kijárási korlátozás következtében, a színházi szakma továbbra is kényszerpihenőjét tölti. A teátrumok az elmúlt hetekben – igazodva a közönség igényeihez – klasszikus, a középiskolai oktatásba is beilleszthető színdarabokat, valamint a közönség és a kritikusok által is kedvelt sikerdarabokat tettek elérhetővé közösségi média oldalaikon. A megváltozott helyzetre reagáló intézmények kezdeményezéséhez, folyamatosan csatlakoznak további társulatok is. Színházi közvetítések a hétre, április 28-tól május 3-ig.

Katona József Színház

A fővárosi Katona József Színház a kezdetektől támogatja a #MaradjOtthon mozgalmat azzal, a repertoárjából lekerült darabokat tesz elérhetővé YouTube-csatornáján. A Máté Gábor rendezte Illaberek, valamint A nép ellensége című Ibsen darab (rendező: Zsámbéki Gábor) d mellett, a Bodó Viktor és Vinnai András által írt Ledarálnakeltűntem is felkerült a színház YouTube-csatornájára (rendező: Bodó Viktor). A színdarabok a továbbiakban is láthatóak lesznek a csatornán, de érdemes még jobban körülnézni, mert az idei költészet napja alkalmából készült videók is visszanézhetőek. A válogatás a Magvető Kiadó Szép versek 2019 antológiájából készült, melyet a társulat színészeinek tolmácsolásában és a színház állandó rendezőinek (Ascher Tamás, Máté Gábor, Székely Kriszta, Zsámbéki Gábor) instruálásának segítségével láthat a közönség. Ezen kívül az MTVA Archívum jóvoltából két ikonikus előadás is megtekinthetővé vált a 80-as évek második feléről. Az 1985-ben bemutatott Csehov: Három nővére, hazánkban és Európában is hatalmas sikert aratott Ascher Tamás rendezésében. Olyan színészlegendák játszottak a Kosztolányi Dezső fordításán alapuló darabban, mint Végvári Tamás, Udvaros Dorottya, Básti Juli, Vajda László, Sinkó László, Kun Vilmos, Gáspár Sándor, Blaskó Péter és Hollósi Frigyes. Az Olga és Irina szerepében látható Bodnár Erika és Szirtes Ági, valamint Bán János (Tuzenbach báró) még mindig a Katona József Színház oszlopos tagja. Az MTVA Archívumában ezenkívül elérhető, Shakespeare: Vízkereszt vagy amit akartok, szintén parádés szereposztással, Zsámbéki Gábor rendezésében. Az 1989-ben bemutatott előadásban – pályakezdő, főiskolai hallgatóként –  Söptei Andrea, Stohl András, Bertalan Ágnes és Kaszás Gergő is látható.           

Madách Imre: Az ember tragédiája „junior” – Katona József Nemzeti Színház (Kecskemét) – 2020.04.28.

A kecskeméti teátrum, Ha kedd, akkor Kecskemét címmel jelentkező online közvetítés-sorozatának következő állomása Az ember tragédiája „junior” című előadás lesz. Április 28-án 19:00 órától látható színdarabot első sorban az ifjúság számára állította színpadra a színházat vezető Cseke Péter. Ettől függetlenül a produkció a felnőttek számára is új megvilágításba helyezi a főbb kérdésköröket: az élet értelmét, az élet valódi célját. Főbb szerepekben Hajdú Melinda és a produkció zeneszerzőjeként is jegyzett, Koltai-Nagy Balázs látható. Az előadás a Kaposvári Egyetem negyedéves színész szakos hallgatóinak diploma előadása, melynek közvetítését megelőzi a Nulladik óra programsorozata, de most online formában. Ezzel segítve az érettségi előtt álló diákok felkészülését, az alapvető színházi élmény mellett. A közvetlenül a közvetítés előtt kezdődő Nulladik órában Tóth Kata dramaturg bevezetőjét hallhatják, aki a minden középiskolás számára kötelező olvasmány színházi és emberi vonatkozásairól mesél majd. Ezzel együtt, egy feldolgozóbeszélgetést is hirdet a színház, ahol az előadás megtekintése után a nézők elküldhetik kérdéseiket a darabbal kapcsolatban, amelyre az azt követő napokban reflektál majd egy videóban Koltai-Nagy Balázs, Tóth Kata dramaturg és a rendező, Cseke Péter. A kötetlen szakmai beszélgetés a színház közösségi oldalán lesz látható. Az ember tragédiája „junior” a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház többi online közvetítéséhez hasonlóan megtekinthető lesz a teátrum Facebook-oldalán, YouTube-csatornáján és a www.kecskemetinemzeti.hu oldalon is.

(Fotó: Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház/ Facebook)

Bartók Kamaraszínház (Dunaújváros)

A Bartók Kamaraszínház e hét kedden (04.28) is várja nézőit a Virtuális Színház sorozat „nézőterén”. 19:00 órától A 2010-es évad első felnőtt táncos bemutatója, az Ifj. Zsuráfszki Zoltán által koreografált 4 Nő című darab látható a színház online csatornáján. Egy nőről szól, vagy négyről, vagy sokkal többről? A táncos darab nézői választ kaphatnak erre a kérdésre. Május 1-én pénteken, 19:00 órától jelentkezik a Bartók Szonáta, a dunaújvárosi társulat vadonatúj beszélgetős műsora. A nézők minden péntek este, a színházhoz közel álló művészekkel, alkotókkal és a háttérben dolgozó szakemberekkel ismerkedhetnek meg. A műsor virtuális házigazdája, a Bartók Kamaraszínház társulatának tagja, Jókai Ági lesz. Az adást a színház Facebook-oldalán, YouTube és Twitch csatornáján is visszanézhetik az érdeklődők.

(Fotó: Bartók Kamaraszínház/ Facebbok)

Vörösmarty Színház (Székesfehérvár)

Ma este, 21:00 órakor debütál a székesfehérvári társulat online vetítéssorozata az Élmény @tth@n, a színház Facebook-oldalán. A Fejér megyei teátrum minden kedden és csütörtökön egy-egy korábbi előadásával szeretne kedveskedni közönségének. A nyitóelőadás, a 2018 februárjában bemutatott Kartonpapa lesz, melyet Tasnádi István a Vörösmarty Színház felkérésére írt. Az egyik legtöbbet foglalkoztatott kortárs drámaíró – többek között a magyar HBO legsikeresebb produkcióinak, a Terápiának és Aranyéletnek vezető írója – tollából egy igazi abszurd komédia született. Éva nemrég veszítette el férjét, Miklóst. Képtelen elfogadni az imádva-rettegett családfő halálát, ezért kivágja kartonból. Éva, Miklós és fiuk, Zsolti vendégségbe érkeznek Éva testvéréhez, Károlyékhoz, a kulturált, értelmiségi, felvilágosult családhoz, hogy megbeszéljék, hogyan osztozzanak a családi vagyonon. Zsolti bemutatja új barátnőjét, esznek, isznak, vígan vannak. A Hargitai Iván által rendezett darabban Tóth Ildikó, Egyed Attila, Kovács Tamás, Kiss Diána Magdolna és Pálya Pompónia látható. Csütörtökön (04.30) 21:00 órától pedig a 2014-es Vidéki Színházak Fesztiváljának különdíjas előadása, a Móricz Zsigmond regényét feldolgozó, Gyökössy Zsolt által írt Pillangó látható. Egy tiszta és őszinte szerelem elé keserű akadályokat gördít a nyomorúság, a kiszolgáltatottság: a boldog és vak káprázat mögött megjelenik az élet éles és kegyetlen kése. Ám a szerelem oly erősen ragyog ki ebből a kietlen és szigorú környezetből, hogy szegénység táptalaján győzedelmeskedni tud a líra – táncban, szóban elbeszélve. A színdarabban Kádas József, Törőcsik Franciska, Varga Mária, Nagy Norbert, Varga Gabriella, Krisztik Csaba, Blaskó Borbála, Ostorházi Bernadett, Hegymegi Máté, Andrássy Máté, Pallag Márton, Horkay Barnabás, Szirmai Irén, Fehér László és Kertész Júlia látható. Rendező-koreográfus: Horváth Csaba.

Miskolci Nemzeti Színház

A Miskolci Nemzeti Színház hétről-hétre kiváló színdarabokkal kedveskedik nézőközönségének, és az online közvetítéseknek hála, ennek nemcsak a miskolci nézők örülhetnek.  Ezen a héten két előadás is megtekinthető a Miskolci Nemzeti Színház repertoárjából. Kedden este az M5 kulturális csatornáján 20:30 -tól látható Füst Milán: Boldogtalanok című színműve. Egy férfi, aki képtelen megállapodni. Egy nő, aki bármit megtenne, hogy megtartsa szerelmét. És egy leány, aki még nem tudja, mi mindent kell majd feláldoznia érte. Füst Milán drámájában lecsupaszított embereket írt meg, akik szövevényes, vad történetük során lelkük legmélyére szállnak alá. Züllés, sötét szenvedélyek, elszalasztott életek, vágy a halál után, miközben egyre ég a kiolthatatlan remény: hogy valaha boldogok lehetnek. Az alapötletet egy 1913-as újsághírben találta meg a szerző, de a figurák a sajátjai, a Boldogtalanok pedig ma már az egyik legfontosabb dráma a magyar színműirodalomban. Szabó Máté rendezésében Harsányi Attila, Ullmann Mónika, Simkó Katalin, Nádasy Erika, Fandl Ferenc, Dénes Viktor, Szerbik Bernadett, Szatmári György és Galuska Roland látható. A csütörtöki előadás (04.30), a szokott időben 19:00 órától látható a színház Facebook-oldalán. Dosztojevszkij klasszikusát, a Bűn és bűnhődést is Szabó Máté rendezésében láthatja a közönség. Dosztojevszkij világhírű regénye a bűn és a bűntudat témakörét járja körül. Kerülhet-e az ember olyan élethelyzetbe, amelyben elfogadott az ölés? Dönthetünk-e mások élete és sorsa felett? Mik a következményei egy torz eszme követésének? A regény talán nem is lehetne érvényesebb, mint ma, amikor a fenyegetettség és a félelem érzése egyre inkább életünk részévé válik. A miskolci előadás főbb szerepeiben Feczesin Kristóf, Fandl Ferenc, Görög László, Mészöly Anna és Gáspár Tibor látható. Az előadás vasárnap éjfélig elérhető lesz a színház Facebook-oldalán.

Szabó Magda: Az a szép, fényes nap – Újszínház – 2020.04.29.

Április 29-től az Újszínház előadásai is az online térbe a költöznek. Szerdán 19:00 órától Szabó Magda: Az a szép, fényes nap című történelmi drámája lesz látható a színház YouTube-csatornáján, melyet két napig lehet visszanézni. Szabó Magdát senkinek sem kell bemutatni, viszont azt kevesen tudják a regényeivel ismertté vált írónőről, hogy drámákat, színdarabokat is írt. Az Az a szép, fényes nap, mely először rádióban, hangjátékként hangzott el, egyfajta történelmi parabolaként jelent meg Szabó Magda életművében. A mű címe „Az a szép fényes nap” egy pogány dal első sora, mely visszatérő motívumként ékelődik be a műbe. A dráma Vajk Istvánná keresztelését megelőző napon, 994-ben játszódik az esztergomi várban. Géza fejedelem szerepében Dörner György, Vajk szerepében Jánosi Dávid látható. A Kerényi Imre által rendezett darabban a további szerepekben Koncz Gábor, Nagy Zoltán, Szakács Tibor, Mihályi Győző, Kautzky Armand, Bicskey Lukács, Lux Ádám, Nemes Wanda és Vass György látható.

Darvas Benedek – Pintér Béla: Parasztopera – Weöres Sándor Színház (Szombathely) 2020.04.30.

Nem múlhat el hét a szombathelyi Weöres Sándor Színház előadása nélkül. Csütörtökön, 18:00 órától ismét egy Mohácsi János által rendezett darabbal, a Parasztoperával várja a teátrum nézőit a színház YouTube-csatornáján, mely most is vasárnap (05.03) éjfélig lehet lesz visszanézhető. A Darvas Benedek és Pintér Béla által jegyzett, opera formába ültetett balladisztikus történetéről, így ír Pintér Béla: „A Parasztoperában egy balladisztikus történetet dolgoztunk fel opera formában. Zenéjének alapja az erdélyi magyar népdalok, a barokk és a rock bizarr, mégis homogén elegye. A történet talán sokak számára ismerős lesz. Nekem a nagymamám úgy mesélte, hogy Szabadszállás környéki emberekkel történt ez meg nagyon régen. Bocsássák meg nekem, ha egyelőre csak annyit árulok el belőle, hogy lesz benne néhány boldogtalan sorsú ember, szenvedély, humor, vérfertőzés és gyilkosság. Akinek tetszik, nézze meg többször is! Akinek nem tetszik, nézesse meg magát!” Az előadás szereplői Kiss Mari, Szabó Tibor, Hartai Petra, Matusek Attila, Sodró Eliz, Bánfalvi Eszter, Orosz Róbert, Mertz Tibor és Szerémi Zoltán. További közreműködők (kórus): Korponay Zsófi/Borsos Beatrix, Papp-Ionescu Dóra, Ostyola Zsuzsa, Bartha Boglárka, Móri Csaba, Pothárn Imre, Kiss László, Szabó Róbert Endre, valamint (zenekar) Zenekar: Baldauf Veronika/Völgyi Bálint, Schreiner Jenő, Kovács Péter, Pothárn Margit/Falvay Cseperke, Kovács Attila/Kiss Krisztián, Maronics Ferenc.

Per Olov Enquist: A tribádok éjszakája – Jászai Mari Színház (Tatabánya) – 2020.05.01.

A Jászai Mari Színház sem szeretné elengedni a nézői kezét, így továbbra is missziójának érzi, hogy osztozzon a nézőközönséggel azokban az élményekben, melyeket együtt éltek át az élő előadások alkalmával. A tatabányai teátrum 5. előadása Per Olov Enquist – tisztelegve a napokban elhunyt szerző munkássága előtt – A tribádok éjszakája című színjátéka lesz. Író, színésznők, rendező – egy színpadi próba története. Férj, feleség, szerető és egy mit sem sejtő kívülálló – egy házasság drámája. Egy drámát próbálnak, aminek az a címe: Az erősebb. Egy drámát próbálnak próbálni, de fontosabb, hogy melyikük az erősebb. Próbálnak próbálni, de házasságuk drámája az erősebb. Nem szokványos próba, nem szokványos házasság, nem szokványos éjszaka. Egy darab, ami aztán 1889. március 9-i bemutatóján megbukik. Egy házasság, amit ezt követően felbontanak. És egy nem szokványos, ámde szerte a világon nagy sikerrel játszott dráma, ami egy megbukott darabról és egy megbukott házasságról szól. A Guelmino Sándor által rendezett darabban Crespo Rodrigo, Major Melinda, Bakonyi Csilla, Schruff Milán és Tóth Rita látható. Az előadást, most is a színház Facebook-oldalán, élő videóban tekinthető meg, péntek este (05.01) 20:00 órától, és szombaton (05.02) 17:00 órától.

(Fotó: Jászai Mari Színház/Facebook)

Kiemelt kép: Vörösmarty Színház/ Facebook

megosztás
Share on Facebook
Facebook
0

A világirodalom leghíresebb figurái ismét az otthonainkban – Couch Theater 6. rész

A koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet, és a folyamatosan meghosszabbított kijárási korlátozás következtében, a színházi szakma is kényszerpihenőjét tölti. A színházak, hogy kedveskedjenek nézőközönségüknek, hétről-hétre elérhetővé teszik közösségi média oldalaikon korábbi előadásaik felvételeit. A héten sem maradunk Shakespeare feldolgozás nélkül, de Dosztojevszkij és Csehov hősei is az otthonainkba költöznek, valamint megidézésre kerül Cervantes regényhősének, Don Quijotenak alakja is. Színházi közvetítések a hétre, április 21-től április 26-ig.

Bartók Kamaraszínház (Dunaújváros)

A Bartók Kamaraszínház társulata a „Virtuális Színház” keretében újabb sikerdarabokat vett elő archívumából. Április 21-én 19:00 órától a 25 éve töretlen népszerűséggel játszott magyar mesemusical, A padlás látható a színház online csatornáján. A padlás az egyik legsikeresebb magyar musical, melynek sikerét egyfelől Presser Gábor zenéjének, Sztevanovity Dusan dalszövegeinek, másfelől a közösen kitalált, majd Horváth Péter írói közreműködésével létrejött szövegének köszönheti. A félig mese-félig musical, híres mesék elfeledett hőseinek szellemeit éppen arra a padlásra tereli, ahol Rádiós, a fiatal tudós dacolva a házirenddel, intelligens számítógépe segítségével fényévnyi távolságba küld rádióüzeneteket a háztetőre titokban felszerelt antennák útján. A bábos szakmában már sok sikert elért rendezőnő, Kuthy Ágnes rendezte darabban, Kútvölgyi Erzsébet mellett Gulyás Hermann Sándor, Polgár Lilla, Jászberényi Gábor, Csadi Zoltán, Lapis Erika, Farkas Erik, Suplicz Mihály, Kiss Attila, Quintus Konrád, Gasparik Gábor és Dubai Péter látható.

Csütörtökön (április 23.) 19:00 órától Urs Widmer : Top Dogs – túlélési tréning menedzsereknek című előadását láthatják az érdeklődők. Harmincas csúcsmenedzserek munka nélkül. Mindannyian elvesztették az állásukat. A jövőbeli munka reményében részt vesznek egy speciális, személyiségfejlesztő tréningen. Szerepjátékokat játszanak, hogy újra visszakerüljenek az üzleti élet körforgásába. Előadás menedzserekről, de nem csak menedzsereknek! Sebestyén Aba rendezésében Lapis Erika, Csadi Zoltán, Fritz Attila, Gasparik Gábor, Kiss Attila, Tőkés Nikoletta, Gulyás Hermann Sándor, Sipos Vera és Polgár Lilla látható.

(Fotó: Bartók Kamaraszínház/ Facebook)

Dosztojevszkij: Karamazov testvérek – Radnóti Miklós Színház – 2020.04.21.

Kedden este 20.30-tól az M5 kulturális csatornáján, a Radnóti Miklós Színházban négy éven keresztül nagy sikerrel futó, Karamazov testvérek látható. Dosztojevszkij regénye a világirodalom egyik legnagyobb hatású, örök érvényű darabja. Minden mozzanatában minden benne van: szeretet és undor, aljasság, kéjvágy és testvéri érzelmek, gyilkos indulatok és tiszta szerelem. Éteri vágy a jóságra, a világ megértésére, az élet értelmének megtalálására. Három fiútestvér és egy zsarnoki apa. Zavaros pénzügyek, bonyolult féltékenységek, hiábavaló békítési kísérletek – végül gyilkosság, öngyilkosság, börtön, őrület. És a halhatatlan remény, hogy mindebből van kiút. Dosztojevszkij regényéből számos színpadi adaptáció született, a Radnóti Színház-beli változat a megrendítő gyilkossági dráma révén elsősorban a legfontosabb regényalakok szinte emberfeletti küzdelmét állítja előtérbe, azt a küzdelmet, amellyel a választ keresik a kínzó és fölemelő, örök emberi kérdésre: miért élünk? Morcsányi Géza által átdolgozott színpadi változatot Valló Péter állította színpadra, parádés szereposztással. A zsarnoki apát Gáspár Sándor, fiait Adorjáni Bálint, Szabó Kimmel Tamás és Rusznák András keltik életre. További szerepekben Pál András, Jordán Tamás, Bálint András és Gazsó György látható.

Miskolci Nemzeti Színház

Ezen a héten a miskolci teátrum két korábbi előadással jelentkezik a színház Facebook-oldalán. Közkívánatra visszatér A velencei kalmár, mellyel hetekkel ezelőtt, az online közvetítések sorát kezdte meg. Az előző évad egyik legsikeresebb produkciója iránt az érdeklődés azóta is folyamatos – melyben Shylock megformálásáért Görög László tavaly elnyerte a Színikritikusok Díját a legjobb férfi főszereplő kategóriában, idén pedig ugyanezért a szerepért a Gábor Miklós-díjat vehette át. A hatalmas érdeklődésre tekintettel a színház így ismét elérhetővé tette az előadás felvételét, melyet a színház Facebook-oldalán április 20-23. között egészen csütörtök este 19:00 óráig lehet megtekinteni.

A már megszokott csütörtök esti (április 23.) időpontban sem marad el a közvetítés, 19:00 órától a Cervantes regényén alapuló, Leigh-Darion-Wasserman zenés színműve, a La Mancha lovagja lesz elérhető a nézőközönség számára. A Szent Inkvizíció börtönébe új rabot hoznak. Neve Miguel de Cervantes, foglalkozása író, színész és adószedő. Amíg a fogoly kihallgatásra vár, cellatársai – rablók, gyilkosok, kurvák – elkobozzák kéziratait és saját rögtönítélő bíróságuk elé állítják. Hogy meggyőzze őket ártatlanságáról, Cervantes előad egy történetet, és a színjátékba a börtönlakókat is bevonja. A mese Don Quijotéról, a búsképű lovagról szól, aki addig álmodozott egy szebb és jobb világról, amíg elhitte, hogy valóban létezik. A Keszég László által rendezett darab főbb szerepeiben Harsányi Attila, Varga Andrea és Lajos András látható, valamint a darabban közreműködik a Miskolci Nemzeti Színház zenekara, énekkara és a Miskolci Balett. Az előadásfelvétel csütörtök este 19:00 órától egészen vasárnap este 22:00 óráig lesz elérhető a Miskolci Nemzeti Színház Facebook-oldalán.

Ben Jonson: Volpone – Weöres Sándor Színház – 2020.04.23.

A szombathelyi Weöres Sándor Színház e heti előadása Ben Jonson színműve, a Volpone lesz. Shakespeare kortársának színdarabja, az angol irodalom egyik legtöbbet játszott, legjelentősebb komédiája. Volpone, a velencei nemes ember haldoklást színlel, hogy rászedje “barátait”, akik a vagyonára pályáznak. Egymás után látogatják meg az ágyában fekvő Volponét, gazdag ajándékokkal halmozva el, remélve, hogy kizárólagos örökösévé teszi meg őket. Volpone szolgája, Mosca, mindenben segíti-szolgálja szélhámos gazdáját: a féltékeny férjet rászedi, hogy saját maga tessékelje féltve őrzött feleségét a haldokló ágyába, meggyőzi az apát, hogy az örökségét ne édesfiára, hanem Volponéra ruházza át. A mohóság, a pénzéhség e kíméletlenül mulatságos, kegyetlen szatírájában a beszélő nevű szereplők: Volpone – a nagy róka, Moska – a légy, Corbaccio – a varjú, Corvino – a holló elnyerik méltó jutalmukat, azaz a büntetésüket, de nem úgy, ahogy reméljük és várjuk, mert az élet más eszközökkel dolgozik…Az előadást Alföldi Róbert rendezte. A cím és főszerepben Jordán Tamás látható. A további szerepekben Bányai Kelemen Barna, Szabó Tibor, Csankó Zoltán, Hartai Petra, Bánfalvi Eszter, Szerémi Zoltán, Balogh János, Kálmánchelyi Zoltán, Endrődy Krisztián látható. A darab április 23. 18:00 órától április 26. éjfélig megtekinthető a színház YouTube-csatornáján.

William Shakespeare: Hamlet – Maladype Színház – 2020.04.23.

Shakespeare születésnapja alkalmából április 23-án, 19:00 órától a színház Facebook-oldalán elérhetővé válik az egykori Bárka Színház többszörösen díjazott interaktív Hamletjének utolsó előadása. A Tóth János által 2006. június 4-én kézikamerával rögzített felvétel összegzően szubjektív lenyomatát adja a Tim Carroll rendezte sikersorozat utolsó pillanatainak. A “színházi kísérlet” során minden a helyszínen dőlt el: a szereposztás, a zenei aláfestés vagy a felhasznált kellékek. A néző maga választhatta ki a székét, illetve a különböző felvonások közötti újabb helyét a térben. A közönség mindvégig tevékeny résztvevője és alakítója volt a történéseknek. “Itt és most. Alapigazságot hordozó közhely. Tim Carroll, a londoni Globe Színház főrendezője és a társulat olyan speciális módszerrel készült az előadásra, hogy e közhely igazsága estéről-estére érvényesülhessen, és az aznapra jegyet váltó néző valóban elmondhassa: ezt a ma esti Hamletet csak ő láthatta.”(Bérczes László) A csütörtök esti online premier felvételén, Hamlet szerepében, a Maladype Színház igazgató, művészeti vezetője Balázs Zoltán látható. 

(Fotó: Maladype Színház/ Facebook)

Anton Pavlovics Csehov: Sirály avagy 80 kiló szerelem – Jászai Mari Színház (Tatabánya)

E hét pénteken (április 24.) 20:00 órától Csehov Sirály avagy 80 kiló szerelem című színművének online közvetítése látható, melynek ismétlése most is szombaton (április 25.) 17:00 órától tekinthető meg a tatabányai színház Facebook-oldalán. Arkagyina, a neves színésznő, kedvese, Trigorin író társaságában vidéki birtokára látogat. Ott élő fia, a fiatal Trepljov bemutatja nekik az új formák jegyében írt modernista színdarabját, a főszerepben szerelmével, Nyina Zarecsnajával. A kísérlet csúfosan megbukik. „Mi történik itten? Félemberkék találkoznak egymással. Az élet gyönyörű. De ők folyton sóhajtoznak, sopánkodnak, hogy milyen szomorú, milyen unalmas. Sírnak és ásítoznak. A nézők sírnak, de nem ásítoznak.” (Kosztolányi Dezső) A Rába Roland rendezte színdarabban Tóth Ildikó, Schruff Milán, Szabó Emília, Crespo Rodrigo, Megyeri Zoltán, Honti György, Egri Márta, Danis Lídia, Végh Péter, Gulyás Hermann Sándor, Maróti Attila és Tóth Rita látható.

(Fotó: Jászai Mari Színház/ Facebook)

Kiemelt kép: Éder Vera

megosztás
Share on Facebook
Facebook
0

A 100 éve született Zenthe Ferenc színművészre emlékezik a közmédia

1920. április 24-én született Zenthe Ferenc Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze. A héten a közmédia több csatornája filmekkel, műsorokkal emlékezik meg a száz éve született színészről.

Minden este Zenthe! szlogennel indít programsorozatot az m3.hu. A Játék a kastélyban restaurált változatában, a Szentivánéji álom, az Ezüstlakodalom és A nap, amelyen a pápát elrabolták című előadásokban Zenthe sokoldalú színpadi munkásságát idézi föl a csatorna. Az évtizedek alatt ikonikussá vált televíziós műsorokból, sorozatokból is válogatást kaphatnak a nézők, többek között a Családi kör, a Zsaruvér és csigavér, a Színház az egész és A Tenkes kapitánya – utóbbi nagyfelbontású (UHD) kép- és hangrestaurált változatban – is látható lesz az m3.hu kiemelt kínálatában. A színművész pályájával a Mestersége színész című portréműsor segítségével ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

(A Magyar Rádió 20-as stúdiója, Szabó Gyula, Zenthe Ferenc és Bodrogi Gyula színművészek. 1962, Budapest)

Az M5 csatorna pénteken, Zenthe Ferenc születésének napján tűzi műsorra 20.30-tól a 2×2 néha 5 című vígjátékot. Szombaton az Örökös Tagság – Zenthe Ferenc című portréfilm, majd A csodadoktor című tévéfilm látható. A Duna TV péntek este 20.30-tól vetíti a Szerelem csütörtök című filmet, amelyben Zenthe Ferenc és partnere, Takács Mária egy fiatal házaspárt alakít. A Kossuth Rádió szintén több műsorában megemlékezik a művészről. Pénteken a Napközben című adásukban ifjabb Zenthe Ferenccel, a színészlegenda fiával hallható majd interjú, a Kalendárium is tiszteleg a munkássága előtt, az Esti mese pedig Zenthe Ferenc hangján fog szólni. Vasárnap a Gondolat-jel című műsorban a róla elnevezett salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház mutatkozik be. A Dankó Rádió Derűs napot! című péntek reggeli műsorában Tarnai Kiss László emlékezik meg a nemzet színészéről, a Jó ebédhez szól a nóta című adásban pedig Zenthe Ferenc-idézettel tisztelegnek a szerkesztők a művész előtt. A Szív küldi szívnek szívesen kívánságműsorban felcsendül A Tenkes kapitánya legendás zenéje, Vujicsics Tihamér szerzeménye. Másnap a Jó pihenést! című hétvégi reggeli adásban pedig egy archív interjúrészlet hallható majd, melyben Zenthe Ferenc mesél életéről és hitvallásáról.

Fotó: Fortepan/ Szalay Zoltán

Forrás: MTI

megosztás
Share on Facebook
Facebook
0

Nincsen karantén színház Mohácsi darab nélkül – Couch Theater 5. rész

A koronavírus-járvány miatt 2020. március 12-től elrendelt veszélyhelyzet, majd a március 28-tól bevezetett kijárási korlátozás következtében a színházi szakma is kényszerpihenőjét tölti. Hogy a nézőközönség ne maradjon színház nélkül, számos társulat teszi elérhetővé Facebook-oldalán vagy YouTube-csatornáján korábbi előadásainak felvételeit. Ötödik hete dübörög a karantén színház az otthonokban, de ezen a héten sem maradunk Mohácsi darab nélkül. Színházi közvetítések a hétre, április 14-től április 19-ig.

László Miklós – Mohácsi István – Mohácsi János: Illatszertár – Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház – 2020.04.14.

A Kecskeméti teátrum egy igazán friss, idén januárban bemutatott sikerprodukcióval – László Miklós ismert színpadi művén alapuló, Mohácsi testvérek által átdolgozott – Illatszertárral kedveskedik nézőinek. Az 1937-ben íródott békebeli történet színtere egy drogéria, akiknek dolgozói a karácsonyi őrület kellős közepén a szerelem szövevényes hálójában keresik, hajszolják vágyaik tárgyait, ki az izgalmat, ki a megnyugvást keresve. Az eredeti László Miklós feldolgozás szolgálta az alapját, a Szerelem hálójában című romantikus mozinak, melyben a 90-es évek kedvelt filmes szerelmes párja, Meg Ryan és Tom Hanks komédiázott. A Mohácsi János által rendezett darabban a Balázs kisasszonyt Decsi Edit, Asztalos urat pedig Adorjáni Bálint kelti életre. A további szerepekben Kocsis Pál, Kőszegi Ákos, Orth Péter, Märcz Fruzsina, Magyar Éva, Lakatos Máté, Hegedűs Zoltán, Aradi Imre, Sirkó László, Csapó Virág, Réti Erika és Váry Károly látható. Az előadás kedden este 19:00 órakor lesz elérhető a színház weboldalán www.kecskemetinemzeti.hu, Facebook-oldalán, valamint YouTube-csatornáján.

Márai Sándor: Kaland – Kassai Thália Színház – 2020.04.14.

Az M5 kulturális csatorna műsorán 20:30 órától Márai Sándor Kaland című színműve látható a kassai Thália Színház előadásában. Dr. Kádár Péter professzor minden tekintetben sikeres. Igazgatói kinevezés, előkelő magánpraxis, ifjú feleség, kiváló munkatársak. Azonban néhány óra leforgása alatt kellemetlen meglepetésben lesz része orvosként is, férfiként is. Nem is sejti, hogy amíg őt ünneplik, addig hűségesnek hitt kollégája szökésre készül feleségével, Annával. Kádár elengedi Annát? Hol van a harmónia a szakmai sikerek és a magánélet között? Jogosan merül fel a kérdés: miben rejlik ennek az egyetlen helyszínen néhány óra alatt lejátszódó drámának a sikere? Márai úgy írta meg a történetet, hogy a cselekmény során valamennyi szereplő élete megváltozik. A Kaland a szerelem, a hűség és a hűtlenség, a karrier és a hivatástudat, a siker és a bukás drámája. A színdarab Beke Sándor rendezésében, Kelemen Csaba, Kiss Szilvia, Varga Lívia, Madarász Máté, Bocsárszky Attila, Rab Henrietta,  és Illés Oszkár látható.

Shakespeare: Titus Andronicus – Weöres Sándor Színház (Szombathely) – 2020.04.16.

A Weöres Sándor Színház e heti online előadása, ismét egy klasszikus színmű, Shakespeare: Titus Andronicus tragédiája lesz. Az ókori Rómában játszódó történet Shakespeare egyik korai drámái közé tartozik. Ma már valódi erejét nem a véres jelenetek adják, ahogy Shakespeare korában, hanem a történet hátborzongató kiszámíthatatlansága, a kor ábrázolása, melyben bármi megtörténhet. “Pálfi György a Taxidermia című filmmel lett ismert és elismert a magyar film – és színházi világban. Utána több filmmel is felhívta magára a figyelmet. Nekem a Szabadesés című filmjében volt szerencsém vele munkában is találkozni. Kevés az a filmrendező, aki a színész munkájában ennyire figyelmes és segítőkész lenne. Amikor megtudtuk, hogy színházi rendezésre is vállalkozik (TRIP Színház, Engedj be), úgy gondoltam, hogy a szombathelyi társulat fogékony arra a világra, mely Pálfi György munkáiban érzékelhető. Különösen érvényes lehet ez Shakespeare Titus Andronicus darabjára, melynek színpadra állítása nagy kihívás a rendezőnek és a Weöres Sándor Színháznak egyaránt.” írja a darab ajánlójában a teátrum alapító igazgatója, Jordán Tamás. Szereplő: Bajomi Nagy György, Orosz Róbert, Gubík Ági, Gonda Kata, Jámbor Nándor, Kenderes Csaba, Horváth Ákos, Antal D. Csaba, Szerémi Zoltán, Endrődy Krisztián, Kálmánchelyi Zoltán, Kiss Mari, Trokán Péter, Avass Attila, Balogh János, Szabó Róbert Endre, Matusek Attila, Kelemen Zoltán, Ujhelyi Barna. Az előadás április 16. 18 órától április 19. éjfélig látható. Első felvonás ITT, második felvonás ITT.

(Fotó: Mészáros Zsolt/ Weöres Sándor Színház)

Christopher Hampton: Veszedelmes viszonyok – Pécsi Nemzeti Színház

A Pécsi Nemzeti Színház április 13-tól 17-ig (péntek) 8:00 óráig tette elérhetővé Veszedelmes viszonyok című előadását YouTube-csatornáján. Choderlos de Laclos azonos című regényét feldolgozó színmű a 18. század erotikától túlfűtött Franciaországában játszódó szerelmi történet a kor titkos budoárjairól mesél. Hőseinek hétköznapjai a hódítás, a gyönyörszerzés, a birtoklás és a hatalmi vágy kielégítése jegyében telnek. Valmont, a gátlástalan nőcsábász a gazdag Merteuil márkinéval köt fogadást arra, hogy könnyedén elcsábítja az erényességéről ismert, gyönyörű Madame de Tourvelt. A becstelen játék közben Valmont azonban szerelmes lesz, de alattomos játszmáinak nem lehet beteljesült szerelem a vége. A pusztító szenvedélyek egyre több embert sodornak magukkal. A Horgas Ádám által rendezett darabban Herczeg Adrienn és Köles Ferenc látható Merteuil Márkiné és Valmont Vikomt szerepében. További szerepekben Györfi Anna, Stubendek Katalin, Mentes Júlia, Fekete Gábor, Sólyom Katalin, Kállai Gergely és Tandi Zsófia látható. A darab első felvonásának 1. része ITT az első felvonás 2. része ITT  és a második felvonás ITT található.

Móricz Zsigmond: Kivilágos Kivirradtig – Miskolci Nemzeti Színház – 2020.04.16.

A miskolci színház minden héten egy-egy korábbi évadának előadásfelvételét teszi közzé. Ezen a héten a miskolciak és a kritikusok egyik kedvence, a legendás miskolci előadás, a Kivilágos Kivirradtig látható április 16-án 19:00 órától. Rusznyák Gábor rendezése 2017-ben elnyerte a Színikritikusok díját a legjobb előadás kategóriában. Móricz Zsigmond regényéből készült színdarab története karácsony második napján, István névnapon kezdődik. A grófi uradalom jószágigazgatójának a házában készülnek a nagy mulatságra, ennek a névnapi ünnepnek a története – estétől reggelig –elevenedik meg a színpadon. A színdarabban Gáspár Tibor, Nádasy Erika, Czakó Julianna, Bodoky Márk, Szirbik Bernadett, Harsányi Attila, Fandl Ferenc, Seres Ildikó, Lajos András, Simon Zoltán, Szatmári György, Máhr Ági, Farkas Sándor, Tenki Dalma, Feczesin Kristóf, Varga Zoltán, Prohászka Fanni, Hajdú Melinda, Szegedi Dezső, Molnár Sándor Tamás, Márton B. András, Molnár Anna, Kerekes Valéria és Szakál Tamás látható.

Az előadásfelvétel a Miskolci Nemzeti Színház Facebook-oldalán tekinthető meg egészen vasárnap este (2020.04.19.) 22:00 óráig.

(Fotó: Gálos Mihály Samu)

Nyikolaj Erdman: Az öngyilkos – Jászai Mari Színház (Tatabánya)

A tatabányai teátrum 3. hete kedveskedik nézőközönségének, e hét pénteken (2020.04.17.) 20:00 órától Nyikolaj Erdman Az öngyilkos című komédiájának online közvetítése látható, melynek ismétlése most is szombaton (2020.04.18.) 17:00 órától tekinthető meg a színház Facebook-oldalán. A Guelmino Sándor rendezte szatíra főhőse Szemjon Podszekalnyikov, munkanélküli, aki egy éjjel úgy dönt, véget vet életének. Elhatározásának élelmes szomszédjának hála gyorsan híre megy, és hamarosan a jelentéktelen kisember lakását elözönlik a rendszer kárvallottjai. Minden társadalmi réteg hatalomtól rettegő képviselője hasznot akar húzni a halálából, és arra akarja rávenni, búcsúlevelében vallja azt, hogy az ő(ke)t ért méltánytalanságok miatt lesz öngyilkos. Podszekalnyikov valósággal megrészegül a rá irányuló figyelemtől, hősnek képzeli magát, a diktatúra vértanújának, akinek ha élete nem is, de halála mindenképpen értelmet nyer. A színdarabban Kardos Róbert, Bakonyi Csilla, Tóth Rita, Crespo Rodrigo, Danis Lídia, Honti György, Major Melinda, Szabó Emília, Pálfi Kata, Megyeri Zoltán, Dévai Balázs, Schruff Milán, Maróti Attila és Böröndi Bence látható.

(Fotó: Jászai Mari Színház/Facebook)

Gárdonyi Géza Színház (Eger) –  2020.04.17.

A nagy sikerre való tekintettel folytatja a Színházi világnapon indított online előadásait a Gárdonyi Géza Színház is. Április 17-én 17:00 órától a Jókai Mór Cigánybáró című kisregényét feldolgozó, Szaffi  című táncjátékot láthatják a nézők Topolánszky Tamás rendezésében. A GG Tánc Eger és a Dunaújvárosi Bartók Táncszínház közös produkciója egy olyan szerelmes mese, mely a kincskeresésről szól. A hatalmi, és a valódi értékek felismeréséről és ezek megtalálásáról, egy csipet varázslattal, egy maréknyi humorral és nem kevés érzelemmel fűszerezve. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából pedig 19:00 órától Kertész Lilly-Fábri Péter: Látogatók című drámáját lehet megtekinteni a színház Facebook-oldalán. Saárossy Kinga és Mészáros Sára főszereplésével tipikusan XX. századi emberi szenvedéstörténet ez, amit 2011-ben mutatott be a Gárdonyi Géza Színház társulata. A Blaskó Balázs által rendezett előadás szövegkönyve Kertész Lilly Mindent felfaltak a lángok című önéletírása alapján készült.  Lilly egy tárlat kapcsán mesél unokájának arról, hogyan vesztette el a háborúban a családját. A történet 1944. március 19-én, a németek megszállásával kezdődik, és a következő év augusztusában, Lilly Egerbe való visszatérésével fejeződik be. Azt mutatja be az előadás, hogy egy fiatal, éppen nővé érett, házassága küszöbén álló lány hogyan szakad ki a polgári biztonságot adó miliőből. Ez a család mindvégig ragaszkodott a magyarságához, a magyar kultúrtörténethez, Petőfi, Arany költészetéhez, és a nemzeti versekhez.

Kiemelt kép: Gálos Mihály Samu/ Miskolci Nemzeti Színház

megosztás
Share on Facebook
Facebook
0

Passiójátéktól a klasszikus operáig – Húsvéti színházi körkép

A húsvéti időszak a keresztény világ legnagyobb ünnepe. 2020 tavaszán a COVID-19 világjárvány idején, vallási felekezettől függetlenül máshova kerülnek a hangsúlyok, az ünnep nem olyan lesz, mint az eddig megszokott. A szerencsések önkéntes karanténban családjuk körében, mások szeretteiket elvesztve, vagy családjuktól távol élik meg ezeket a napokat. Ebben a krízishelyzetben – kicsit visszaadva az ünnep fényét – számos színházi társulat ajándékkal kedveskedik nézőinek. Húsvéti színházi körkép következik.  

Pietro Mascagni: Parasztbecsület – Szegedi Nemzeti Színház – 2020.04.10.

A szegedi teátrum nagysikerű Szentivánéji álom, illetve Tóték című produkcióját követően nagypéntektől két hétig Pietro Mascagni Parasztbecsület című egyfelvonásos operája is megtekinthető a színház YouTube-csatornáján. Giovanni Verga Cavalleria Rusticana című novelláját feldolgozó, tragikus szerelmi története egy szicíliai faluban játszódik húsvét idején. A darabban elhangzó „húsvéti kórus” és a két fontos szerkezeti részt összekötő „intermezzo” gyönyörű zenéi, a filmtörténeti klasszikus A Keresztapa 3. részében is felcsendülnek. A Halasi Imre által rendezett opera karmesterei Pál Tamás és Gyüdi Sándor. Szereplők: László Boldizsár, Máthé Beáta, Vajda Júlia, Altorjay Tamás, Laczák Boglárka, Bujtor Krisztián, a darabban közreműködik  még a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Szegedi Nemzeti Színház énekkara is.

(Fotó: Szegedi Nemzeti Színház/Facebook)

Újvilág Passió – Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház – 2020.04.10.

Húsvét és nagypéntek alkalmából különleges online közvetítéssel készül a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. A hosszú évek óta műsoron lévő Újvilág Passió című előadásból láthatnak egy részletet a nézők, április 10-én este 20:15-kor. A felvétel online közvetítés formájában elérhető lesz a színház Facebook-oldalán, YouTube-csatornáján és a www.kecskemetinemzeti.hu oldalon is. Jézus Krisztus, a Megváltó szenvedéstörténete az egyik legismertebb témakör az irodalomtörténetben. A Passió gerince maga a szenvedéstörténet, amely az Olajfák hegyétől a Golgotáig vezet, illetve a sírba tétel utáni harmadik napig, a Hallelujáig. A főbb szerepekben Csémy Balázst, Kőszegi Ákost, Hajdú Melindát, Hegedűs Zoltánt, Körtvélyessy Zsoltot láthatják. A koreográfiát Lukács László a Kecskemét Táncegyüttes vezető koreográfusa készítette, és az előadásban a táncegyüttes táncosai mellett, kecskeméti lakosok is közreműködést vállaltak.Az előadás zenei anyagát Kövi Szabolcs zeneszerző alkotta, rendezője Cseke Péter.

(Fotó: Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház)

Weöres Sándor Színház (Szombathely)

Nagypénteken, egy nappal a magyar költészet napja (április 11.) vagyis József Attila születésnapja előtt, Jordán Tamás a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója, a költő Istenem című versével kíván a Weöres Sándor Színház nevében mindenkinek boldog, áldott húsvétot. 

VI. Újszegedi Passiójáték – Liget Társulat – 2020.04.12.

A Liget Társulat is csatlakozott a #maradjotthon kampányhoz. Az idei passiójátékot – a szereplők és nézőink egészségének megóvása érdekében – felvételről sugározza a Régió Tv Esztergom. A passiójáték húsvétvasárnap 12:00 órakor ingyenesen megtekinthető a www.rtve.hu oldalon (Élő adás menüpont).  A felvételt a csatorna aznap 20:00 órakor, valamint húsvéthétfőn (2020.04.13) megismétli. Egy jeruzsálemi fogadóban járunk, amit egy Saul nevű rabbijelölt vezet. A vendégház addigi nyugalmát és rendjét egy Názáretből érkező csoport zavarja meg. Keserű György atya drámája egyszerre passiójáték, és sokkal több is annál: Szent Pál megtérését írja meg a nagyheti eseménysorba ágyazva. Jézus Krisztus szenvedéstörténete habár a háttérben, a színfalak mögött zajlik, mi mégis nyomon követhetjük az eseményeket Mária és a tanítványok szűrűjén keresztül. Az előadás rendezője Kaj Ádám.

(Fotó: Liget Társulat/Facebook)

Radnóti Miklós Színház

A Bánya-trilógiával híressé vált erdélyi drámaíró, Székely Csaba 10 című színdarabját a tízparancsolat ihlette, és tíz magányos ember történetét meséli el. Az előadást 2018-ban Sebestyén Aba rendezésében a Radnóti Színházban láthatta először a közönség, és a Színikritikusok Céhe 3 díjjal is jutalmazta. A színház művészei a darab újra forgatott nyitányával kedveskednek az ünnep alkalmával. Készült 12 lakásban a COVID-19 világjárvány idején, a Remény Lakótelepen, valahol Magyarországon. Szereplők: Vilmányi Benett, Pál András, Martinovics Dorina, Kováts Adél, Márfi Márk, Sodró Eliza, Lovas Rozi, László Zsolt, Schneider Zoltán, Tóth Ildikó. Zenészek: Rozs Tamás és Wágner-Puskás Péter, vágó: Bedő Barna, zeneszerző: Cári Tibor. A teátrumot vezető Kovács Adél a kialakult helyzettel kapcsolatos gondolatai ITT olvashatóak.

Kiemelt kép: Unsplash

megosztás
Share on Facebook
Facebook
0

Mit nézzünk a héten (az online) színházban? – Couch Theater 4.

A koronavírus-járvány miatt 2020. március 12-től elrendelt veszélyhelyzet, majd a március 28-tól bevezetett kijárási korlátozás következtében a színházi szakma is kényszerpihenőjét tölti. Hogy a nézőközönség ne maradjon színház nélkül, számos társulat teszi elérhetővé Facebook-oldalán vagy YouTube-csatornáján korábbi előadásainak felvételeit. Színházi programajánló a hétre, április 7-től április 12-ig.

Bartók Kamaraszínház (Dunaújváros)

Aki március 26-án – a Virtuális Színház sorozat keretében – lemaradt Mára Sándor: Judit … és az utóhang című regényén alapuló monodrámáról, annak sem kell csüggedni. A köztévé M5 csatornáján 2020.04.07. 20.30 órakor műsorra tűzi JUDIT – Asszonymese egy részben című, Szemán Béla által rendezett darabot.„Az emberek néha jók. Mert gátlásaik vannak, hogy rosszat cselekedjenek. Ez a legtöbb, amire az ember képes.” Egy asszony története a huszadik századból. A nincstelen szolgálólányból lett méltóságos asszony élete. Egy szállodai szoba. Emlékek, érzések, visszaemlékezések, megértések, elhallgatások, örömök és fájdalmak. Róma, ahol a műveltség még nyomokban fellelhető. Egy író a fényképeken. Egy férj, aki elindult a semmibe. Egy fiatal dzsesszdobos, aki nappal alszik. A kávé illata. A magány. Az öregedés. Az elmúlás. Az élet. Márai Sándor gyönyörű nyelvezetű írásának színpadi adaptációjában Judit szerepében Vándor Éva látható.

2020.04.09. 19:00 órakor Molnár Ferenc klasszikusa, az Üvegcipő kerül bemutatásra a Bartók Kamaraszínház virtuális színpadán, a csavaros szerelmi négyszöget a közönség színház online csatornáján tekintheti meg. Két erős nő küzd a szabadságért. Két erős nő küzd a szabadsággal. Két erős nő teremt álomvilágot, hogy elviselhető legyen a valóság, vagy éppen teremti a maga képére a valóságot, hogy el tudja viselni az álmait. Két erős nő menekül maga elől, pedig semmi másra nem vágynak csak a nekik járó fikarcnyi boldogságra. Mindkét nő lábára ráillik a mesebeli üvegcipő, de létezik-e az a rettenthetetlen herceg, aki kiszabadítja a gyötrelmes mindennapokból szíve választottját? Ha Irma, a rebbenékeny kiscseléd vágyakozik, az féktelen költészet, hagymázas vadregény, az ébredező nőiesség ezernyi színe. Ha Adél, a büszke panziótulajdonos vágyakozik, az józan megfontolás, szigorú praktikum, az érett nőiesség ezernyi színe. Irma költészetté éli a banalitást, Adél méltósággá vágyja a szürkeséget. A Czajlik József rendezte darabban Sipos Imre, Erdélyi Tímea, Géczi Zoltán, Kovács Vanda, Kiss Attila, Polgár Lilla, Vasvári Emese, Tőkés Nikoletta, Losonczi Kata és Csadi Zoltán látható.

(Fotó: Bartók Kamaraszínház )

ADDIKT – Pécsi Nemzeti Színház

A Pécsi Nemzeti Színház sem hagyta színházi közvetítések nélkül nézőközönségét, Szophoklész: Antigonéja után, az Anger Zsolt által rendezett ADDIKT című előadás látható a színház YouTube-csatornáján. Mindnyájan függők vagyunk. Kinek-kinek más és más függőségének tárgya: társ, pénz, információ, kütyük, szex, nikotin, adrenalin, munka, alkohol, drogok… hosszan lehetne sorolni. Ez a darab a pusztító függőségről szól. A szerző Szücs Zoltán maga is végigjárta ennek poklát. Pécs mellett több rehabilitációs intézmény is működik, melyek mint valami zarándokhelyek újra és újra megtelnek eltévedt emberekkel, akik arra szánták el magukat, hogy változtassanak életükön, és kitörjenek a gyilkos szerek rabságából. Sokaknak sikerül. Sokak örökre elvesznek. Ez a színdarab nem róluk szól. Hanem rólunk, mindnyájunkról, akik nem találjuk magunkat, nem ismerjük fel saját szabadságunkat, és a szabad akarat erejét. Mindnyájan függők vagyunk. Sírjunk és röhögjünk magunkon ezen az estén. Aztán majd csak lesz valahogy… Szücs Zoltán Addictus című színdarabja nyomán a színdarabot Anger Zsolt és a társulat írta, az előadásban Köles Ferenc, Darabont Mikold, Vidákovics Szláven, Tóth András Ernő, Bergendi Barnabás, Szabó Márk József, Vlasits Barbara, Urbán Tibor, Stubendek Katalin, Füsti Molnár Éva, Stenczer Béla és Götz Attila látható. A darab 16 éven felülieknek ajánlott.

A 3 részből álló felvétel 2020.04.08. reggel 8:00 óráig az alábbi linkeken: 1. felvonás 1. rész, 1. felvonás 2. rész, 2. felvonás lesz elérhető.

(Fotó: Juhász Éva)

William Shakespeare: Vízkereszt + Quimby – Centrál Színház – 2020.04.08. – 2020.04.09.

Szerdán és csütörtökön mindenképp érdemes a Centrál Színház Facebook-oldalára látogatni, ahol a színház a közel 15 évvel ezelőtti zászlóshajójának archív felvétele, Shakespeare Vízkeresztje látható. A Centrál Színház (akkor még Vidám Színpad) és a Quimby zenekar közös produkciója mérföldkő volt a színház történetében. Shakespeare klasszikusának Nádasdy Ádám fordításán alapuló színpadi feldolgozását Kiss Tibi és Varga Lívius zeneszövegei teszik különlegessé. Mindenki Olívia kezére pályázik, vajon ki nyeri el? Érte rajong Orsino, a nemeslelkű herceg, Hervasztó Ábris vidékről Őt akarja, a gonosz Malvolio titokban érte eped. Ám a szép hajadon, ki hosszú gyászt ígért, a herceg fiúnak öltözött szolgájába – oh borzalom- egy lányba szeret bele. A kuszált szálakat az élet és Shakespeare rendezi.A Puskás Tamás által rendezett darabban Schlanger András, Létay Dóra, Kovács Vanda, Papp János, Szakács Tibor, Varga Zoltán, Magyar Attila, Borbás Gabi, Urmai Gábor, Verebély Iván, Geltz Péter látható, közreműködik a Quimby zenekar.

A színdarab első felvonása 2020.04.08. a második felvonás 2020.04.09. látható a színház Facebook-oldalán.

T. Wilder- M. Stewart- J. Herman: Hello, Dolly! –  Miskolci Nemzeti Színház – 2020.04.09.

A Miskolci Nemzeti Színház immár negyedik hete kínál minőségi szórakozást a nézőközönségnek, most csütörtökön egy igazi közönségkedvenc érkezik az otthonokba. A teátrum 2018-2019-es évadának musicalje, a Hello, Dolly! lesz látható 19:00 órától a színház Facebook-csatornáján. Dolly, a korán megözvegyült asszony a legtehetségesebb házasságszerző; mindenkinek társat talál. Ő maga viszont magányosan él. Ezért elhatározza, hogy legújabb ügyfelét, Horace Vandergeldert (Gáspár Tibor) megszerzi magának. A legkülönbözőbb őrült ötleteket eszeli ki, hogy meggyőzze Horace-t: ő az egyetlen asszony, aki egyáltalán szóba jöhet társkeresés céljából. Miközben ezen dolgozik, csak úgy mellékesen segít másoknak is rátalálni a boldogságra. Az örökzöld musical népszerű dallamaival önfeledt kikapcsolódást ígér, és rámutat, hogy soha nem késő szerelmesnek lenni. A musical rendezője Szőcs Artur, a főszereplő, Dolly Levi szerepében Seres Ildikót és Nádasy Erikát láthatta a közönség. A színház, hogy egyik kiváló Dolly-tól se fossza meg a nézőket, az első felvonás felvételén Seres Ildikót, a másodikban Nádasy Erikát láthatják az érdeklődők a legendás kerítőnő szerepében.

(Fotó: Gálos Mihály Samu)

Hadar Galron: Mikve – Jászai Mari Színház (Tatabánya)

Folytatódik a tatabányai Jászai Mari Színház áprilisban indított online vetítéssorozata, ahol régebbi előadásait teszi elérhetővé Facebook-oldalán. A héten két alkalommal, élő videóban megtekinthető előadások péntek este 20:00 órától, majd az ismétlés szombat délután 17:00 órától lesz látható. Második online előadás Hadar Galron: Mikve című színműve lesz. A mikve rituális fürdő, ahol az ortodox zsidó nők megmerítkeznek, és ezáltal megtisztulva térnek vissza otthonukba, hogy teljesítsék házastársi kötelességüket. Ám a darabbéli asszonyok, miközben testileg lemeztelenednek egymás előtt, lelkük titkait gondosan próbálják megóvni. Hiszen kell-e, lehetséges-e megkérdőjeleznünk alapértékeket, alapigazságokat, ha mindenki más hisz bennük?De ha a hit nevében éppen magáról az emberről, az emberségről feledkezünk meg? És egyáltalán létezik olyan ember, akinek minden tette, minden tulajdonsága, minden gondolata megfelel az elvárásoknak? Ha másokat megbélyegzünk, azzal el tudjuk magunkról terelni a figyelmet? A Guelmino Sándor által rendezett darabban Egri Márta, Pálfi Kata, Major Melinda, Lass Bea, Csarnóy Zsuzsa, Szabó Emília, Danis Lídia és Koblicska Lőte látható.

(Fotó: Jászai Mari Színház/ Facebook)

Mozsár Műhely

Ezekben a nehéz, színházmentes időkben a Mozsár Műhely csapata is visszatekint, és szeretné megmutatni, milyen tehetséges művészek dolgoztak náluk az elmúlt években. A következő két szombaton elérhetővé válik egy-egy korábbi előadásuk a “Mozsár Műhely online előadások” YouTube-csatornáján. 2020.04.11. 19:00 órától a Csokonai Vitéz Mihály: Karnyóné című előadását, 2020.04.18. 19:00 órától pedig a NETENTÚLI TÖRTÉNETEKET nézheti meg a közönség egy héten keresztül. A Csokonai művéből készült színdarab Szilágyi Bálint rendezésében látható, Barna Zsombor, Feczesin Kristóf és Szántó Balázs főszereplésével. A Korcsmáros György szerkesztette, Alpár Balázs által megzenésített, Lackfi-versekből összeálló NETENTÚLI TÖRTÉNETEK Korcsmáros György rendezésében látható, Grisnik Petra ás Magyar Bálint főszereplésével. Az előadások YouTube-linkjei a színház Facebook-oldalán és honlapján lesznek elérhetők.

(Fotó: Mozsár Műhely/Facebook)

Babits Mihály Színház (Esztergom)

A nagy múltú kulturális és vallási hagyományokkal rendelkező város, az ország legfiatalabb – 2020-ban alapított – kőszínházával büszkélkedhet, ennek ellenére a Kaj Ádám vezette társulat, már 2016 óta tevékenyen részt vesz a város kulturális életében. A Babits Mihály Színház művészei tavaly egy rendhagyó tárlatvezetés formájában kalauzolták az érdeklődőket a Keresztény Múzeum kiállítótereiben. A drámai keretnek köszönhetően a résztvevők visszautazhattak Babits Mihályék korába: a költőfejedelem és esztergomi baráti köre (pl. Bajor Ágost festő, Eiczinger Ferenc polihisztor bankár) alkotásról alkotásra fedezték fel Közép-Európa legnagyobb egyházi gyűjteményét. A képzőművészet azon a délutánon a költészettel találkozott, hiszen Babitsék versekkel és imákkal reflektáltak a látott műkincsekre. Most online, a színház honlapján ennek a nem mindennapi tárlatvezetésnek a hangulatából kaphatunk ízelítőt, ahol Bacsa Ildikó, Báhner Péter, Bánföldi Szilárd, Kéner Gabi, Orosz Csenge és Viczián Ottó verssel és imával bontja ki a Keresztény Múzeum festményeinek értelmezési horizontját.

(Fotó: Babits Mihály Színház/ Facebook)

Weöres Sándor Színház (Szombathely) – 2020.04.09- 2020.04.13.

A szombathelyi társulat a csütörtöki online előadások sikerét most sem bízta a véletlenre. Archív felvételeik közül a választás ismét egy karakteres Mohácsi testvérek darabra, A falu rosszára esett. A zenés színmű csütörtök este 20:00 órától hétfő éjfélig látható. Kinek nem jutott még eszébe, hogy szerelemből, gyűlöletből, vagy végtelen elkeseredettségből véget vessen ennek az egésznek? Az se baj, ha ez másnak a végét jelenti, csak történjen már valami. Göndör Sándor, a falu rossza is eljut a valami végére, amikor halálosan és reménytelenül beleszeret a falu bírójának a leányába. És ha a harag rossz tanácsadó, akkor Göndör ezerszer rosszabb tanácsadót választ magának: a teremtés leggonoszabb bakterét, akit egyenesen Gonosz Pistának hívnak. Nem csoda, hogy a kis falu mindennapjaiban megjelennek az ön – és gyilkossági kísérletek, az ármány, és a szabad rablás. De hiába minden fondorlat, az életből tudjuk, hogy mindig minden jóra fordul, hiszen a szerelemes férfinak is eljön végzete: a szerelmes nő.

Az első felvonás ITT, a második felvonás ITT, a harmadik felvonás ITT érhető el.

Szabó Magda: Az ajtó – Csokonai Színház (Debrecen) – 2020.04.11.

Debrecen város napjához kapcsolódva április 11-én 19:00 órakor a Csokonai Színház Facebook-oldalán teszi közzé Szabó Magda: Az ajtó című előadásának felvételét, amit az M5 csatorna rögzített az I. MagdaFeszt alkalmával, 2017. október 5-én. Szabó Magda egyik legismertebb regényéből Adorján Beáta dramaturg készítette a színpadi változatot, a rendező Naszlady Éva. Az előadás két főszerepében Kubik Anna és Varga Klári látható. Az önéletrajzi ihletésű, számos nemzetközi irodalmi díjjal elismert regény színpadi adaptációja is, a különös házvezetőnő és az írónő kapcsolatára fókuszál. A budai villában lakó írónő és Emerenc lépésről lépésre kibontakozó barátságának hátterében valódi rejtélyként jelenik meg az ajtó, amely nem csak a házvezetőnő lakását választja el a kívülállóktól, de számtalan dolgot elzár és eltakar: zajt, hangot, tárgyakat, titkot, fájdalmat. Szabó Magda műve talányos életet zár be egy olyan szimbolikus ajtó mögé, amelynek felnyitására mindannyian áhítozunk. A színdarabot az Emerencet megformáló Kubik Anna ajánlja. Aki lemaradna az előadásról az MTVA archívumában még néhány napig visszanézheti.

megosztás
Share on Facebook
Facebook
0

VARÁZS FOTEL – Színházi közvetítések kicsiknek és nagyoknak

A kényszerpihenőjét töltő színházi szakma nem hagyja magára a digitális oktatás és az otthoni bezártság kihívásai elé állított fiatalabb generációt sem. Bár az online előadások teljes mértékben nem tudják azt az élményt pótolni, amelyet egy élő színházi előadás varázsa nyújthat, de mégis jó alternatíva lehet azoknak a kicsiknek és nagyoknak, akik eddig is rendszeres látogatói voltak színházi és bábszínházi előadásoknak. Gyermekeknek szánt online színházi ajánló következik.

Dóka Péter: Sajtkirály – Bartók Kamaraszínház (Dunaújváros) ­– 2020.04.07.

Az Őze Áron vezette, dunaújvárosi társulat is fontosnak tartotta, hogy ebben a kritikus időszakban online is kedveskedjen nézőinek. Virtuális Színház sorozat keretében kedden kora este a fiatal nézők kerülnek a középpontba. 19:00 órától Sajtországba utazhatunk, ahol Bandúr pótkirály letaszítja a trónról Karcsi királyt, és nemhogy a bajusz viselését, de még a sajtot is betiltja. Dóka Péter Sajtkirály című mesejátékában mindenkire a különös kalandok várnak, és egy tündér alakjában megérkezik a szerelem is. Balatoni Mónika rendezésében a színpadon látható: Bibóca, a tehén: Gulyás Herman Sándor, Karcsi király: Kiss Attila, Bandúr: Fritz Attila, Flópni: Csadi Zoltán, Szotyi kapitány: Gasparik Gábor, Anna: Lapis Erika, Hanika: Jókai Ági, Panna: Tőkés Nikoletta. A színdarab 6 éves kortól ajánlott, és a Bartók Kamaratársulat YouTube-csatornáján lesz elérhető.

(Fotó: Őri György)

Szergej Prokofjev: Péter és a farkas – Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház online tartalmai is bővülnek, kedden 19:00 órától várják szeretettel kicsiktől a nagyokig a nézőközönségüket a színház Facebook-oldalán. Szergej Prokofjev zenés mesejátéka egy egészen friss – ez év januárjában bemutatott – darab, melyet Réczei Tamás rendezésében láthat a nagyérdemű. Péter, aki az erdő szélén a nagypapájával él, nem lel a maga számára szórakozást hosszú ideje. Társa a házi kacsa és a fülemüle, mely rendszeresen berepül az udvarra énekelni. Nagypapája szigorúan megtiltotta, hogy az erdőbe kimerészkedjen, félti a farkastól és más veszélyektől. Péter mégis kimerészkedik a fü-lemüle után, nem törődve a tiltással. Ám éppen erre ólálkodik a farkas… A mese szereplőit ezért egy-egy hangszer személyesíti meg: a kismadár témája fuvolán szól, a kacsáé oboán, a macskáé klarinéton, a nagyapóé fagotton, a farkasé három kürtön, Péteré pedig a vonósegyüttesen, míg a vadászok lövéseit az ütőhangszerek szólaltatják meg. Péter szerepében D. Varga Ádám e.h., a nagypapa szerepében Drucker Péter látható.

A nagy érdeklődésre való tekintettel, a színház nézőinek a szavazatai alapján, a Péter és a farkas mesejátékot április 18-án, 11:00 órakor ismétli meg a teátrum Facebook-oldalán.

(Fotó: Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház/Facebook)

Pécsi Nemzeti Színház/ Pécsi Balett

A pécsi teátrum karantén színháza gyermek nézőit is tárt karokkal várja, Csipkerózsika című mesebalett a színház YouTube-csatornáján elérhető. Csajkovszkij csodálatos zenéjére, a Kossuth-díjas Érdemes művész Bozsik Yvette koreográfiájával, a mese fordulatos, humoros cselekményével, látványos díszlettel és szépséges jelmezekkel kínál kikapcsolódást az egész család számára. A Pécsi Balett Nonprofit Kft. és a Pécsi Nemzeti Színház együttműködésében létrejött produkció sok közelit tartalmazó felvétele 2020.04.12.-ig lesz elérhető. 5 éves kortól ajánlott.

A Csipkerózsika mellett Hamupipőke története is igazi családi szórakozást kínál az ünnep idejére. A Pécsi nemzeti Színház YouTube-csatornáján április 11-tő április 14-ig tekinthető meg Rossini vígoperája. A Méhes László rendezte darabban váltott szereposztásban Kálnay Zsófia, Kun Ágnes Anna és Kertész Mónika keltették életre Hamupipőkét. Az első felvonás ITT, a második felvonás ITT található.

Devecsery László: A kék pék – Weöres Sándor Színház (Szombathely)

A szombathelyi teátrum a legifjabb generáció tagjait sem hagyta színházi élmény nélkül. Óvodásoknak és kisiskolásoknak szól Devecsery László: A kék pék című meséjéből készült interaktív előadás, amely április 2-tól látható a színház YouTube-csatornáján. A helyszín egy különleges pékség, ahol minden lehetséges… A mesedarab szereplői Kalács Kázmér, a kék pék (Kenderes Csaba) és Kiflicske, a felesége (Hartai Petra).

(Fotó: Mészáros Zsolt)

Gottfried August Bürger: Münchausen báró kalandjai – Vaskakas Bábszínház (Győr) – 2020.04.12.

A győri teátrum is gondoskodik arról, hogy ne maradjon vaskakasos élmények nélkül az ifjú közönsége. Minden vasárnap 11:00 órakor elérhetővé válik egy-egy előadás felvétele a színház YouTube-csatornáján. Húsvét vasárnap Münchausen báró kalados élete elevenedik meg a nézőközönség előtt. A híres utazó, olyan kalandokon ment keresztül, amilyeneken még senki más: beutazta az egész világot, sőt, még a világűrt is, találkozott a holdbéli emberekkel, akik le tudják venni a fejüket, és anélkül tudnak járni-kelni a világűr sötétségében. A csatákból is kivette a részét táltos paripájával, és olyan kalandokba keveredett, hogy más biztosan ott hagyja a fogát. Fogságba is esett, ahonnan ügyesen meg is szabadult. Járt a sajtszigeten, sőt, egy olyan ágyúval is volt dolga, mely 1100 font súlyú golyót tudott kilőni. Szóval Münchausen báró csodálatos ember volt. Sok-sok kalandot élt át, melyeket barátainak, borozgatás mellett mesélt el – olyan meggyőzően, hogy egyik-másik kalandról még az is elképzelhető, hogy igaz volt. Gottfried August Bürger regényét rendezte és színpadra alkalmazta Biserka Kolevska. Játsszák: Bora Levente, Főglein Fruzsina, Gergely Rozália, Horváth Márk, Kovács Domokos, Markó-Valentyik Anna, Nagy Petra, Rab Viki, Ragán Edit, Szúkenyik Tamás, Vitányi-Juhász István. 4 éves kortól 10 éves korig ajánlott.

(Fotó: Vaskakas Bábszínház/ Facebook)

Kolibri Színház (Budapest)

A Kolibri Színház társulatára is számíthatnak az ifjú színházrajongók, a teátrum YouTube-csatornáján két előadásuk is megtekinthető. Négy különös vándor érkezik a Nyugati pályaudvarra, kosaraikban bábok. Játszani kezdenek, körbe veszik őket a járókelők. A nézelődőket magával ragadja a mese. Megelevenedik a magyar irodalom tündöklő szépségű, szó szerint elhangzó elbeszélő költeménye. Petőfi Sándor: János vitéze 2020. 04.13-ig két felvonásban tekinthető meg és 9-14 éves korosztály számára ajánlott. Főbb szerepekben többek között  Mészáros Tamás, Nyirkó Krisztina, Tisza Bea, Gazdag László látható, rendező:  Novák János. A kísérőzenében részletek hangzanak el Liszt Ferenc szimfonikus költeményeiből.

(Fotó: Kolibri Színház/Facebook)

Háy János: Völgyhíd című színdarabját Bagossy László állította színpadra a Kolibri Színházban 2010 áprilisában. Az előadás 2010 szeptemberében a legjobb új magyar drámaként elnyerte a Színikritikusok Díját. A történet két 17 éves főszereplője Péter és Zsófi. Péter apja gazdag vállalkozó egy Balaton melletti faluban. A fiú év közben kollégiumban lakik Veszprémben, nyáron nyaralás helyett apja vállalkozásában dolgozik. Rajongó, romantikus és szorongó ember. Szerelme, Zsófi, egy, a világot sokkal józanabbul néző lány, akit azonban magával sodor a fiú heves szerelme. Péter barátja, Deda, Zsófi bátyja. Cinikus és erőteljes személyiség, az egész világról határozott véleménye van. A történet folyamán a két szerelmes fiatal külön zárt világot alakít ki magának, amelyből fokról fokra szorulnak ki a barátaik. A színdarab szereplői:  Mészáros Tamás, Szanitter Dávid, Megyes Melinda, Bodnár Zoltán, Török Ágnes, Erdei Juli, Mult István, Németh Tibor, Tisza Bea, Szívós Károl, Bornai Szilveszter. A felvétel április 19-ig lesz elérhető. FIGYELEM! Az előadást 15 éves kortól ajánlott.

Beatrix Potter: Nyúl Péter – Budapest Bábszínház – 2020.04.11.

Évek óta hagyomány a Budapest Bábszínházban, hogy húsvétkor az egyik legkedveltebb előadásukat, a Nyúl Pétert játsszák. A kialakult helyzet miatt erre most lehetőség, ezért a színház YouTube-csatornáján teszik közzé az ünnepi hétvégén az előadást. Szombaton 11 órakor Beatrix Potter népszerű meséjét Ellinger Edina rendezésében láthatják a gyerekek. A művet Fekete Ádám alkalmazta színpadra, a darabban Pallai Mara, Márkus Sándor, Hoffer Károly, Juhász Ibolya, Karádi Borbála, Semjén Nóra, Rusz Judit és Kemény István játszik.

Kiemelt kép: Brad Rumble/Unsplash

megosztás
Share on Facebook
Facebook
0