veronika összes bejegyzése

A (karantén)élet írta – Ősbemutató a TRIP Hajó és a Babits Mihály Színház színpadán

Az elmúlt két hónapban már megszokhattuk, hogy számos színház gondoskodott arról, hogy a közönség a fotelből is élvezhesse a korábban repertoáron lévő előadásaik felvételeit. Most azonban két izgalmas újdonságot, online ősbemutatót szeretnék ajánlani Nektek! Mert a legjobb sztorikat az élet (és a karantén) írja.

Fotó: Trip Art

Józsa Tamás – Fabacsovics Lili: Hogyan írjunk Happy Endet?

Ősbemutató: 2020. május 18. 19:00

Karanténbemutató zenével és némi fröccsel a TRIP Facebook-oldalán.

Tibor nem szeret eljárni otthonról. Ha mégis, akkor csak Endrével. Kocsma, sör-uni, összeveszni az élet nagy dolgain. Mint például munka, nők, szerelem, nők, házasság, szerelem, szerelem… Tündének céljai vannak. Folyamatosan. Mint ahogy Irénnek is. Munka, pasik, házasság, szerelem, szerelem, boldogság…

A Hogyan írjunk happy endet? Tizenhárom képben mutatja be egy félresikerült ismerkedés történetét és enged betekintést a mai huszonévesek (karantén előtti) világába. Mi minden lehet egyetlen este hozadéka? Olykor egy egészen új élet, olykor csak a gyötrelmes másnap. Fabacsovics Lili drámája keserű humorral fűszerezett, szereplői talányosak, életük csupa titok és hazugság, miközben mindannyian a boldogságot keresik. Józsa Tamás különleges világú, fülbemászó zenéjén keresztül a szereplők egy pillanatra megnyílnak, aztán tovább sodródnak az eseményekkel, elbeszélnek egymás mellett, makacsul ragaszkodva sajátos meggyőződéseikhez. Mégis hogy lesz ebből happy end?

Szereplők:  Messaoudi Emina, Georgita-Tenki Dalma, Martinkovics Máté, Jenővári Miklós, Baki Dániel, Józsa Tamás   

Dramaturg: Balázs Júlia, zeneszerző: Józsa Tamás

Író, rendező: Fabacsovics Lili

A produkció a TRIP és a Hogyan írjunk csapatának bemutatója, mely a Nemzeti Kulturális Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával valósult meg. A hangszerelt, élőzenés ősbemutató tervezett időpontja: 2020. szeptember

Vörös István: Hegel halála

Ősbemutató: 2020. május 24. 19:00

Foró: Babits Mihály Színház/Facebook

Az ország legfiatalabb – a 2020-ban alapított – kőszínháza, az esztergomi Babits Mihály Színház élőben jelentkezik a színház Facebook-oldalán, Vörös István Hegel halála című friss karanténdrámájával. A különleges felolvasószínházi bemutató előtt azonban, az esztergomi társulat többször is bejelentkezik a helyszínről, hogy bejelentse 2020/2021-es évad előadásait.

1830-31-ben kolerajárvány söpör végig Európán. A betegség nem válogat: Hegel, a korszak nagy filozófusa is áldozatul esik a kórnak. Vörös István a nagy német gondolkodó utolsó napjait írta meg drámájában. Hegel elhagyja a kreuzbergi karantént, hogy Berlinbe utazzon. A Spree-parti főváros még poroszos arcát mutatja, nehéz államapparátussal és éber cenzori hivatallal. Hegel a halál árnyékában döbben rá, hogy életében hányszor vétett saját géniusza ellen és hányszor szorította szellemét korlátok közé önként, politikai megfelelésből.

Szereplők: Báhner Péter, Kéner Gabi, Bánföldi Szilárd, Kazári András, Széplaky Géza.

Rendező: Kaj Ádám

Írta: Vörös István

megosztás
Share on Facebook
Facebook
0

Már Budapesten is várják a könyvesboltok a vásárlókat

Május 18-ától a fővárosban is hatályát veszti a kijárási korlátozás, így a nagyobb könyvesbolt hálózatok újra tárt karokkal várják vásárlóikat. Az online vásárlásnak hála, az elmúlt időszakban, az otthon biztonságában is gond nélkül lehetett gyarapítani a házi könyvtárunkat, mától azonban az egész ország területén megtehetjük, hogy belelapozunk a legújabb kötetekbe vagy csak beszippantjuk az új könyvek illatát.

Libri és Bookline üzletek

Mától (május 18.) a Libri vidéki könyvesboltjai mellett, már a budapesti üzletekben is várják a vásárlókat. A Libri Könyvesboltok az újranyitással kapcsolatban az alábbi tájékoztatót adta:

  • Könyvesboltjainkban minden vásárlónk számára kötelező az egészségügyi maszk viselése, hozd magaddal a tiédet.
  • Ha teheted, egyedül gyere vásárolni, válogatni.
  • Tarts legalább másfél méteres távolságot a többi vásárlótól. Ha tudsz, fizess bankkártyával.

Boltjaink nyitvatartása a járványügyi helyzet alakulásától függően bármikor változhat, a libri.hu/boltok oldalon azonban mindig naprakész információkat találtok.

A Bookline  – a Libri-Bookline cégcsoporton belül – az országban legnagyobb lefedettséggel rendelkező online könyváruházként a Bookline könyvesboltokat érintő, könyvrendelések átvételi lehetőségéről az alábbi tájékoztatást adta:

Május 11-től kizárólag csomagátadó pontként, az online rendelések átvételére megnyitjuk két budapesti könyvesboltunkat az Astoriánál illetve a Móricz Zsigmond körtérnél. Bolti vásárlásra egyelőre nem lesz lehetőség. Akárcsak eddig, továbbra is mindent megteszünk vásárlóink és kollégáink egészségéért, éppen ezért a könyvesboltokban az egészségügyi maszk viselése minden vásárló számára kötelező. Téged pedig arra kérünk, hogy boltban történő rendelés átvételekor, illetve vásárláskor te is tarts szem előtt néhány egyszerű szabályt:

  • amennyiben teheted, érkezz egyedül,
  • tarts legalább másfél méteres távolságot a többi vásárlótól,
  • és lehetőség szerint bankkártyával fizess.

A Libri Könyvesboltokban történő átvételről:

Május 4-étől a Libri számos vidéki könyvesboltja megnyitotta kapuit, így a bolti vásárlás mellett ezekben a boltokban az online rendelések átvételére is újra lehetőséged van. Akárcsak eddig, továbbra is mindent megteszünk partnerünkkel együtt a vásárlóink és kollégáink egészségéért, éppen ezért a könyvesboltokban az egészségügyi maszk viselése minden vásárló számára kötelező. Naprakész információkért látogass el az Átvevőhelyeink oldalára.

Líra Könyvesboltok

Líra bolthálózatánál – a visszavonásig érvényes rendkívüli nyitva tartás szerint – a május 18-tól a vidéki boltok mellett a Pest megyei, valamint a budapesti könyvesboltok is nyitva lesznek. Tájékoztatójukban az alábbi információk olvashatóak:    

Kedves Vásárlóink!

Boltjaink ismét várják a könyvszerető vásárlókat az egész ország területén! Folyamatosan állunk vissza a normál nyitvatartási időre, addig is igyekszünk a táblázatban lévő nyitvatartási időket tartani, ha ettől eltérnénk rendkívüli okokból, akkor elnézésüket kérjük. Kérjük, hogy Önök is segítsenek betartani az egészségügyi előírásokat, ha boltunkba látogatnak:

  • Viseljenek maszkot;
  • A pénztárhoz csak fizetéskor fáradjanak 2 méteren belülre;
  • Ha tehetik, használják a kártyás fizetés lehetőségét;
  • Mind a bolti dolgozóktól, mind a többi vásárlótól tartsák be a 2 méteres védőtávolságot;
  • Boltjaink korosztályi korlátozások nélkül látogathatók a teljes nyitvatartási időben!

Kiemelt kép: Fallon Michael/ Unsplash

megosztás
Share on Facebook
Facebook
0

Tévépremier! Tóth Barnabás Akik maradtak című filmdrámája a Duna Televízió műsorán

Május 17-én 21:15-tól a Duna Televízión látható Tóth Barnabás Akik Maradtak című filmdrámája, mely idén a legjobb nemzetközi film Oscar-díjára esélyes művek szűkített listáján is szerepelt. A film május 25-ig visszanézhető a Médiaklikk-oldalán.

Az eredetileg televízióba szánt – a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Programjában készült – film külön engedéllyel került végül a magyar mozikba, melynek világpremierje a Oscar előszobájaként is számontartott coloradói Telluride Filmfesztiválon volt. Márciusban az 5. alkalommal átadott Magyar Filmdíj gálán Az akik maradtak a legjobb játékfilm díja mellett, elnyerte a legjobb rendező, legjobb forgatókönyv díját, valamint Hajduk Károly az akadémia legjobb férfi főszereplőnek járó elismerését is átvehette.

Fotó: MTI

Az Akik maradtak F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című könyve alapján készült Hajduk Károly és Szőke Abigél főszereplésével. A Susotázs rendezője és a Testről és lélekről producereinek új filmje a II. világháború utáni Budapesten játszódik. Aladár (Hajduk Károly) a középkorú, magára maradt nőgyógyász és az árván maradt kamaszlány (Szőke Abigél) súlyos traumákkal terhelt története szívbe markoló mese az újrakezdésről, a „miért pont én?”  túlélői szorongásról az alakuló Rákosi-rendszer árnyékában. Vajon túl lehet-e élni a múlt és a jövő tragédiáit, ha összekapaszkodnak azok, akik még megmaradtak? A film további szerepeiben Nagy Mari, Horkay Barnabás, Simkó Katalin, Lukáts Andor, Zayzon Zsolt, Jordán Adél, Balla Eszter, Horváth Csenge, Urbanovits Krisztina, Stefanovics Angéla, Igó Éva, Zsurzs Kati és Auksz Éva látható.

Kiemelt kép: Akik maradtak/Facebook

megosztás
Share on Facebook
Facebook
0

Megvannak az idei Libri irodalmi díjak nyertesei

Láng Zsolt nyerte a Libri irodalmi díjat Bolyai című kötetéért, valamint Grecsó Krisztián Libri irodalmi közönségdíjat vehetett át Vera című regényéért május 13-án este.

Ötödik alkalommal adták át az elismeréseket, melyre a kialakult járványhelyzet miatt a Libri Könyvesboltok Facebook-oldalán élőközvetítés keretében került sor. Az idén 179 könyvet tartalmazó lista 51 kiadó műveiből állt össze. Az ezekből összeállított listából választotta ki a Libri által felkért, neves közéleti személyiségekből álló szakmai bizottság a 10 döntős művet. Az ő döntésük alapján állt össze az a tíz könyvből álló lista, amelyre a közönség és a szakmai zsűri is leadta a szavazatát.

Libri irodalmi díj idei nyertese Láng Zsolt Bolyai című kötete lett, melyet az öt fős szakmai zsűri – Bálint András színész, Beck Zoltán dalszerző, Fullajtár Andrea színész, Károlyi Csaba irodalomkritikus, Szilágyi Zsófia irodalomtörténész, kritikus – választott ki. Károlyi Csaba irodalomkritikus szerint Láng Zsolt regénye „kibeszéli, amit nem szoktunk kibeszélni. Rafináltan személyes, néha önmaga ellenében is. Sokat mond a földrajzi helyről, ahol élünk. Európában is merészen elkalandozik. Tele van finom érzelmekkel. Az öregségről is komoly tudása van, meg az irracionális szerelemről. Egy öntörvényű író, öntörvényű könyvéről van szó, amelyben ott vannak a lényeges és a lényegtelen momentumok, a világ legkisebb és legnagyobb dolgai egyaránt. Nem biztos, hogy könnyen megadja magát ez a mű az olvasójának, de aki energiát fektet a befogadására nem fogja megbánni. A szöveg élvezetes és nagyon szabad szöveg. Az olvasót is arra biztatja, hogy legyen szabad.”

A közönségdíjat Grecsó Krisztián Vera című regénye kapta. Beck Zoltán szerint Grecsó Krisztián regénye „a prózai életmű tematikus fordulópontjára ért, amely láthatóan nyomot hagyott a prózanyelven és az elbeszélői perspektíván is. Egy gyermek perspektívájából a felnőtt kontrollált hangján szól ez a történet. A könyv egy beavatás történet, az első szerelemé, az önmagával bajlódó tinédzseré és a körülötte a homályban hagyott, mégis pontosan érzékelhető valóságé. Azé a valóságé, amelyről tudjuk, hogy kiábrándító, korrupt és boldogtalan minden időben, hogy szorongó és bizonytalan emberek a felnőttek, azok akik mi vagyunk.”

Forrás/kiemelt kép: LIBRI

megosztás
Share on Facebook
Facebook
0

Online térbe költözik a Libri irodalmi díjak 2020 díjátadója

Május 13-án 19.00 órától a Libri Könyvesboltok Facebook-oldalán követhető élőben a Libri irodalmi díjak 2020 díjátadója.

Az idei év több szempontból is különleges a díjak történetében. Ötödik alkalommal adják át az elismeréseket, a járványhelyzet miatt azonban ebben az évben a hagyományosan a Budapest Music Centerben megrendezésre kerülő díjátadó gálát az online térbe költöztették a szervezők. Hogy ez a nap a kortárs magyar irodalom ünnepe lehessen, az esti díjátadó előtt a döntős könyvekből vett részletekkel, felolvasásokkal várják a szervezők az érdeklődőket a Libri Könyvesboltok Facebook-oldalán.

A Libri a kultúra elhivatott pártolójaként azért, hívta életre 2016-ban a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat, hogy a presztízsértékű kitüntetésekkel jutalmazhassa azokat a hazai szerzőket, akik nagyban hozzájárulnak Magyarország szellemi és kulturális örökségének gyarapításához. Az évenként odaítélendő elismerésekkel az előző év legjobb magyar szép- és tényirodalmi könyveit díjazzák. A szabályzat szerint a versenybe csakis élő magyar szerző könyve kerülhet be. A nyertesek 2-2 millió forintot és 30 millió forint értékű médiatámogatást kapnak.

Szakmai zsűri: Bálint András, Szilágyi Zsófia, Károlyi Csaba, Fullajtár Andrea, Beck Zoltán

Az idén 179 könyvet tartalmazó lista 51 kiadó műveiből állt össze. Az ezekből összeállított listából választotta ki a Libri által felkért, neves közéleti személyiségekből álló – idén már 180 fősre duzzadt –szakmai bizottság a 10 döntős művet. A szakmai bizottság tagja volt többek között Arató László, Barabás Zsófi, Bárdos András, Bősze Ádám, Bus István, a Budapesti Fesztiválzenekar tagjai, Csáki Judit, Csáki László, Gyurkó Szilvia, Horváth Gergely, Kepes András, Krusovszky Dénes, Sándor Pál, Vecsei H. Miklós és Zacher Gábor is.

A Libri idén is bevonta a fiatalokat, és felkérte szavazni a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Babes-Bolyai Tudományegyetem, az Újvidéki Egyetem, a pozsonyi Comenius Egyetem, valamint a Debreceni Egyetem hallgatóit, a Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium, továbbá a Közgazdasági Politechnikum és az Alternatív Közgazdasági Gimnázium tanulóit, de szavaztak a Szegedi Tudományegyetem Kreatív írás specializáció szakos és a Quadrivium Műhely diákjai is, továbbá leadta voksát a KKM – Balassi Intézet Műfordítóképzés és a Kontextus műhely csapata is.

Az ő döntésük alapján állt össze az a tíz könyvből álló lista, amelyre a közönség és a szakmai zsűri is szavaz. A tíz döntős közül öt fős szakmai zsűri – Bálint András színész, Beck Zoltán dalszerző, Fullajtár Andrea színész, Károlyi Csaba irodalomkritikus, Szilágyi Zsófia irodalomtörténész, kritikus – választja ki az idei Libri irodalmi díj nyertesét, az olvasóknak leginkább tetsző könyv pedig a Libri irodalmi közönségdíjat nyeri el.

Tavaly a közönség tetszését Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem című regénye nyerte el, a Libri irodalmi díjat pedig, Szvoren Edina vehette át Verseim című novelláskötetéért. A közönség idén március 25-től május 8-ig szavazhatott a Libri weboldalán.

2020 döntősei:

  • Babarczy Eszter: A mérgezett nő
  • Barnás Ferenc: Életünk végéig
  • Bodor Ádám: Sehol
  • Darvasi László: Magyar sellő
  • Grecsó Krisztián: Vera
  • Láng Zsolt: Bolyai
  • Nádasdy Ádám: Jól láthatóan lógok itt
  • Péterfy Gergely: A golyó, amely megölte Puskint
  • Tóth Krisztina: Fehér farkas
  • Závada Pál: Hajó a ködben

A könyvekről részletes ismertető IDE kattintva olvasható.

Forrás: LIBRI és MTI

megosztás
Share on Facebook
Facebook
0

Katona József, Csehov, Háy János, Mozart és Ziegler hősei is a virtuális színpadon – Couch Theater 9. rész

COVID-19 világjárványa kulturális élet területén ismegváltoztatta a fogyasztási szokásainkat. Az eddig eltelt két hónapban számos teátrum gondoskodott arról, hogy a nézőközönség – az önkéntes karantén idején is – az otthon kényelmében élvezhesse a korábbi előadások felvételeit. Ezen a héten sem lehet panasz a virtuális színház kínálatára, ahol a klasszikus és kortárs drámairodalom darabjai egyaránt elérhetőek lesznek. Színházi közvetítések a hétre, május 11-től május 17-ig.

W.A. Mozart-Lackfi János: Parázsfuvolácska – Szegedi Nemzeti Színház

A Szegedi Nemzeti Színház most a legifjabbak kedvében járva – a Szentivánéji álom, a Tóték, a Parasztbecsület/Bajazzók és A gyilkos című produkciót követően – május 9-től két héten keresztül Wolfgang Amadeus Mozart Varázsfuvolájának gyermekváltozata, a Lackfi János által írt Parázsfuvolácska is megtekinthető a szegedi teátrum YouTube-csatornáján. A varázsfuvola az operairodalom egyik legnagyobb remeke, melynek jelentésrétegei alkalmat adnak arra, hogy a hangsúlyok megválasztásával nagyon különböző színpadi megvalósítások szülessenek. A szerepek értelmezhetők a mesealakoknál sokkal összetettebb, ellentmondásos karakterekként. A Parázsfuvolácska címével is jelzi: a történet gyerekeknek szóló olvasatát adja. Természetesen a zene Mozart zseniális kompozíciója, mely univerzális, mindenkit hatása alá von. A Toronykőy Attila rendezte mese-dal-játék főbb szerepeiben Börcsök Bálint, Cseh Antal, Bocskai István, Varga Viktória, Horák Renáta, Szélpál Szilveszter, Gyüdi Eszter és Rákai István látható. Vezényel Koczka Ferenc, közreműködik a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Szegedi Nemzeti Színház énekkara, valamint a Parázsfuvolácska gyermekkara.

(Fotó: Szegedi Nemzeti Színház/ Facebook)

Tom Ziegler: Grace és Gloria – Pécsi Nemzeti Színház – 2020.05.11-16

A pécsi teátrum Grace és Gloria című előadása hétfőtől péntek reggel 8:00 óráig tekinthető meg a színház YouTube-csatornáján. A több mint 300 alkalommal játszott sikeres produkció jelenleg is műsoron van a 2003-as bemutató óta.  Hogyan adunk számot életünkről? Miért vagyunk ezen a világon? Nincs ember, akit ne foglalkoztatna ez a kérdés, hiszen életünk minden percében ott ólálkodik körülöttünk az elmúlás. Grace-t, az idős parasztasszonyt nemrég engedték ki a kórházból. Gondozója, a New York-ban nagy karriert befutott önkéntes szociális munkás, Gloria, mellette akar állni utolsó óráiban. Kettőjük történetét mondja el az ismert amerikai író, miközben a néző önfeledten nevet az élet abszurd helyzetein. Egy humorral teli, megható történet hitről, életről és halálról. Grace szerepében Sólyom Katalin látható, Füsti Molnár Éva a darab rendezője, pedig Gloria szerepében is látható. Az első felvonás 1. része ITT az első felvonás 2. része ITT és a második felvonás ITT található.

(Fotó: Pécsi Nemzeti Színház/Facebook)

Katona József: Bánk bán – Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház – 2020.05. 12.

Május 12-én 19:00 órától nemzeti drámánkkal, a Bánk bánnal folytatódik a kecskeméti teátrum online előadássorozata. A színház névadója születésének 220. évfordulóján tűzte műsorra a Bánk bánt – ezúttal mai magyar nyelven. Az alkotók célja az volt 2011-ben, hogy a – kétségkívül magas irodalmi értéket képviselő – veretes szöveg mögül kiszabaduló történet végre közvetlenül, mindenki számára érthetően szólaljon meg és hasson. Szabó Borbála drámaszövege „A legjobb dramaturgiai munka” címet kapta a 2012. évi Pécsi Országos Színházi Találkozón. Az előadás egyik legnagyobb érdeme, ha egy kötelező olvasmány újra aktualitást nyer, értelmezhetővé válik a középiskolások számára, valamint egy rendezés, amely új, élő, mégis megtartja eredeti célját és mondanivalóját, az hagyományteremtő hatással bír valamint igazi irodalom- és színháztörténeti mérföldkő. Az előadás Bagó Bertalan rendezésében látható, a Fazakas Gézával a címszerepben. Az előadás a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház többi online közvetítéséhez hasonlóan megtekinthető lesz a teátrum Facebook-oldalán, Youtube-csatornáján és a www.kecskemetinemzeti.hu oldalon is. Réczei Tamás Szabó Borbálával folytatott beszélgetését az előadásközvetítés előtt láthatják pontban este 19:00 órakor.

(Fotó: Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház6 Facebook)

Vörösmarty Színház (Székesfehérvár)

A Vörösmarty Színház Facebook-oldalán Háy János groteszk komédiája, A Herner Ferike faterja látható kedden este (05.12) 19:00 órától. Háy János darabjában három generáció életének ideje találkozik, apák és fiaik a sorsszerűség, tradíciók, megmásíthatatlan és elkerülhetetlen bekövetkezések tanúiként ugyanazt a nevet viselik. Mit örökítünk tovább a gyerekeinknek? Mi történik, ha a más sorsát figyelve és minősítve egyszer csak önmagunkra ismerünk? – boncolgatja a kérdéseket a humorral fűszerezett profán istendráma. A karakterek, a nyelv, a közeg, a megnyilvánulások nevetségessége igencsak ismerős, mintha csak a szomszédban történne… vagy velünk? A Bagó Bertalan rendezésében látható darabban Kádas József, Krisztik Csaba, Kricsár Kamill, Juhász Illés, Varga Lili, Tűzkő Sándor, Kerkay Rita és Szomor Bendegúz látható. A színdarab tizenöt éven aluliak számára nem ajánlott!

Csütörtökön (05.14) 19:00 órától egy klasszikussal, Csehov Három nővérével várja a székesfehérvári társulat a színház közösségi médiacsatornáján az érdeklődőket. Csehov elvágyódó, mégis helyben toporgó drámáját Szikora János rendezésében látható. Ebben az előadásban a három nővér tulajdonképpen hat alakban jelenik meg. Hat arc, hat portré ugyanarról a három lányról: a nagyon fiatalról és arról az alakról, amivé az idő e szárnyaló lelkű, érzékeny lényeket torzította. Hol mutatkozik meg egy fiatalban a majdani öreg? Hogy bukkan elő az öregekből egy lobbanásnyi időre a fiatal, hogy aztán örökre kivonuljon az életükből, mint a katonazenekar, amely a távozó reményekkel együtt enyészik? Csehov költői szorongása így ötvöződik az élet múlásának bölcs elfogadásával. Mása: Tóth Ildikó/ Szász Júlia e.h. Olga: Kiss Diána Magdolna/Cseke Lilla Csenge e.h. és Irina: Törőcsik Franciska/ Kovács Panka e.h. További szerepekben Petrik Andrea, Gáspár Sándor, Sághy Tamás, Egyed Attila, Tűzkő Sándor, Varga Mária, Derzsi János, Nagy Péter látható.

William Shakespeare: Makrancos Kata avagy a hárpia megzabolázása – Weöres Sándor Színház

A szombathelyi Weöres Sándor Színház következő online előadása, Alföldi Róbert első rendezése, a Makrancos Kata avagy a hárpia megzabolázása lesz, mely csütörtökön (05.14) 18:00 órától lesz elérhető a teátrum YouTube-csatornáján. William Shakespeare vígjátékát éppen öt évvel ezelőtt, mutatta be a társulat, melyet most is vasárnap (05.17) éjfélig látható. Macsóvilág. Férfiuralom. Ahol az erő, az erőszak az egyetlen igazság. Ahol a jelszó: „A sör nem ital; az asszony nem ember; a medve nem játékszer!”A fiatal és szabad, szép és megzabolázhatatlan Kata nem tűri a béklyókat, a korlátokat. Nem tud, és nem akar parancsra szeretni, a férfiak kizárólagos uralmát megtagadja. De nem tudja elkerülni az apja által rákényszerített házasságot. Az öntudatos és erőtől duzzadó férj, Petruchio engedelmes feleséggé kívánja változtatni Katát. Próbatételei egyre kíméletlenebbek. Kegyetlenebbek. Kata állja és kiállja a próbákat, de hogy valóban szelíd és szolid párja lesz-e a fölötte uralkodni vágyó urának – kérdés marad…Shakespeare híres és hírhedt vígjátéka, A makrancos Kata nyersen, de sok humorral ábrázolja a nő – férfi kibékíthetetlen ellentétét, örök párharcát. Az előadást Nádasdy Ádám fordításában Bánfalvi Eszter és Bányai Kelemen Barna főszereplésével mutatta be 5 évvel ezelőtt a Weöres Sándor Színház. További szerepekben Mertz Tibor, Hartai Petra, Szabó Tibor, Szerémi Zoltán, Matusek Attila, Jámbor Nándor, Kenderes Csaba, Balogh János, Kelemen Zoltán, Szabó Róbert Endre, Vlahovics Edit/Németh Gyöngyi, Avass Attila/Endrődy Krisztián és Kelemen Zoltán látható. Az előadás megtekintése 16 éves kortól ajánlott!

Martin McDonagh: Hóhérok – Miskolci Nemzeti Színház

A miskolci teátrum az elmúlt hetek hagyományát követve – most is egy népszerű színdarabot – a 2018-ban bemutatott Hóhérok című fekete komédiát teszi elérhetővé. 1963-ban Anglia legjobb hóhéra, Harry kivégez egy gyilkost, aki még az akasztófa alatt is ártatlanságát bizonygatja. Két évvel később, pontosan azon a napon, amikor az országban eltörlik a halálbüntetést, egy titokzatos idegen tűnik föl a kocsmában, amit a volt főhóhér és felesége működtet. Másnap eltűnik a tizenöt éves lányuk. Ki a titokzatos idegen? Mi köze van a kivégzett gyilkoshoz és Harry-hez? Talán semmi, talán nagyon is sok. A lánya életéért aggódó főhóhér mindenesetre kézbe veszi az ügyet. Martin McDonagh ír származású dráma- és forgatókönyvíró, filmrendező, a kortárs angol színpad fenegyereke. Sajátos nyelvezetű fekete komédiáit nagy sikerrel játsszák Magyarországon is. A Hóhérokat 2015-ben mutatták be Londonban. Harry szerepében Fandl Ferenc, Alice szerepében pedig Seres Ildikó látható. Béres Attila rendezésében látható darab csütörtök (05.14.) este 19:00 órától vasárnap (05.17) este 22:00 óráig lesz elérhető a színház Facebook-csatornáján. 

(Fotó: Éder Vera)

Várkonyi Mátyás-Miklós Tibor: Sztárcsinálók – Jászai Mari Színház

A hétvégére a tatabányai társulat egy zenei csemegét, Várkonyi Mátyás és Miklós Tibor rock-operáját a Sztárcsinálókat hozza el az otthonainkba. Az első magyar rockopera története, mely tele van szellemes, játékos anakronizmusokkal, mai áthallásokkal, az ókori Rómában játszódik. Az uralkodásra már alkalmatlan Claudius császárt megmérgezi felesége, az ambiciózus Agrippina, hogy helyette a fiát, Nérót ültesse a trónra. Agrippina és a fiú nevelője, Seneca azt gondolják, hogy ezt az új császárt bábként használva, a háttérből majd gond nélkül kormányozhatják a Római Birodalmat. Néró környezetéből eltávolítanak mindenkit, akik terveik útjában állnak és elkezdik a fiatal császár átnevelését. A költői ambíciókat dédelgető Néró azonban hamarosan felülírja a hatalomra éhes páros terveit. Kicsapongó életmódot folytat és elteszi láb alól féltestvérét, Britannicust, akinek egyetlen bűne az, hogy tehetségesebb költő, mint ő. Seneca és Agrippina megrémülnek, de Nérót már nem lehet megállítani. Ámokfutása mindent és mindenkit maga alá temet. Nagy Viktor rendezésében látható darab főbb szerepeiben Sándor Péter, Jegercsik Csaba, Mikola Gergő, Erdélyi Timea, Bakonyi Csilla, Major Melinda, Danis Lídia, Szabó Emília, Dévai Balázs, Timkó János, Nagyhegyesi Zoltán, Megyeri Zoltán, Blahó Gergely e.h. látható. Az előadást, most is a színház Facebook-oldalán, élő videóban tekinthető meg, péntek este (05.15) 20:00 órától, és szombaton (05.16) 17:00 órától.

(Fotó: Jászai Mari Színház/ Facebook)

Kiemelt kép: Vörösmarty Színház

megosztás
Share on Facebook
Facebook
0

Nádasy Erika kapta idén a Déryné színházi díjat

Miskolc Város Napja alkalmából a Közgyűlés hagyományosan kitüntetéseket, díjakat ad át május 11-én. Ezek közé tartozik a Déryné színházi díj is, melyet ebben az évben a Miskolci Nemzeti Színház színművésznője, Nádasy Erika kapott.

A városban működő civil szervezetek, közösségek, intézmények, gazdálkodó és egyéb szervezetek, szakmai szövetségek, érdekképviseleti szervezetek, egyházak, valamint magánszemélyek minden évben javaslatot tehetnek, hogy kik kapják a városi elismeréseket, melyek közé tartozik a Déryné színházi díj is.

A 2019-2020-as évadban a Nem félünk a farkastól című drámában, a Hegedűs a háztetőn musicalben és A vadkacsa című színműben láthatja a közönség emlékezetes alakításait. Edward Albee drámájában Martha szerepébe bújik, akit „pályafutása egyik legnagyobb kihívásának” tekint. – Mérgező szavak, gyilkos gesztusok, egymás megalázása, a szeretet megtagadása, a szerelem elárulása. Ezeket a fegyvereket a színpadon, a boldogtalan, ugyanakkor elpusztíthatatlan Martha szerepében bevetni pályafutásom egyik legnagyobb kihívása – mondja a színésznő.

(Fotó: Gálos Mihály Samu – A vadkacsa)

Köszönöm az összes kollégámnak, a Miskolci Nemzeti Színház minden egyes tagjának, hogy munkájával, odafigyelésével segíti és inspirálja az én munkámat. A színház társas játék, nélkületek csak monodrámákat csinálhatnék. Köszönöm a művészeti tanácsnak, hogy bizalmat szavazott nekem és lehetővé tette, hogy idáig eljussak. Köszönöm a férjemnek, hogy elviseli a hóbortjaimat, és köszönöm a szüleimnek, testvéremnek, hogy itt vagyok, mert nélkülük ez nehezen lett volna kivitelezhető. Köszönöm, Miskolc! – fejezte ki háláját Nádasy Erika a Déryné díj kapcsán.

(Fotó: Éder Vera – Nem félünk a farkastól)

Forrás: Miskolci Nemzeti Színház

Kiemelt kép: Éder Vera

megosztás
Share on Facebook
Facebook
0

Ezekért az előadásokért érdemes (online) színházba menni – Couch Theater 8. rész

A kijárási korlátozás fokozatos enyhítése, sajnos a kulturális intézményekre még nem vonatkozik, így a múzeumok, mozitermek és a színházak továbbra is zárva tartanak. Ennek ellenére, ahogy az az elmúlt hetekben megszoktuk, most sem maradunk színházi élmények nélkül. Színházi közvetítések a hétre, május 5-től május 10-ig.

Szente Vajk-Galambos Attila-Juhász Levente: A beszélő köntös – Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház – 2020.05.05.

Kedden, 19:00 órától a tavalyi évad népszerű musical-jével, A beszélő köntössel indul a kecskeméti színház májusi közvetítéssorozata. 650. jubileumát Szente Vajk regényadaptációjával ünnepelte a teátrum, amelynek feldolgozása új nézőpontba helyezte a 16. századi Kecskemétet. A bég helyett varázsköntös érkezik a budai pasától. Lestyák András szabó elkészíti a kaftán „tökéletes” mását és úrrá lesz a káosz. A rendező, Juhász Levente zeneszerzővel együtt, új stílust teremtett regény-musicalével. Bolondok azok a városok, melyek arról panaszkodnak: „Sokat szenvedtünk; nálunk száz vagy kétszáz évig lakott a török.” Azok a helyek szenvedtek igazán, ahol se török nem lakott, se labanc, se kuruc, s a magok emberségéből éldegéltek, mint például Kecskemét, mert ahol a hadviselő felekből ott tartózkodék az egyik, ott csak egyik dominált, sarcolt, s a többiek oda se mertek szagolni, de ahol az egyik sem lakott, oda mind a három eljárt epret szedni. A Szente Vajk rendezésében látható darab főbb szerepeiben Orth Péter, Bánovits Vivianne, Dunai Tamás, Aradi Imre, Sirkó László, Pál Attila és Koltai-Nagy Balázs látható. Közreműködik továbbá a Kecskemét City Balett, a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti karának III. éves hallgatói, valamint a színház meghívott zenekara. Az előadás megtekinthető a teátrum Facebook-oldalán, Youtube-csatornáján és a www.kecskemetinemzeti.hu oldalon is.

(Fotó: Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház/ Facebook)

Vörösmarty Színház (Székesfehérvár)

Kedden este folytatódik a székesfehérvári társulat online vetítéssorozata az Élmény @tth@n, a színház Facebook-oldalán. 21:00 órától Sobor Antal kisregényén alapuló, Perelj, Uram! című színdarab látható Szikora János rendezésében. A történet az 1848-as magyar szabadságharc leverésének utolsó időszakából elevenít fel egy megtörtént, de kevesek által ismert epizódot, amikor a Fejér megyei Csákberény maroknyi népe hősiesen védi szabadságát és kivívott jogait, és a bevonuló császári zsoldosok rémuralma alá kerül. A falu két lázadó papját éjszaka tartóztatják le, s elhurcoltatásuk előtt végig kell nézniük legjobb híveik durva sanyargatását, de ők ekkor sem válnak árulókká, holott sejtik, milyen sors vár rájuk. Szikszai János, csákberényi református lelkész szerepében Gáspár Sándor, Manszbarth Antal plébános szerepében Imre Krisztián látható. Csütörtökön (05.07) 19:00 órától Molier klasszikusát, a Fösvényt láthatja a közönség Hargitai Iván rendezésében. A pénz körül forog minden. A pénz: hatalom. És ha valakinek a szívében nincs más, akkor könnyen szörnyeteggé válhat, úgy, hogy ő maga észre sem veszi. Dölyfössé tesz, önzővé, érzéketlenné. Erről ír Moliere a XVII. század közepén – komédiába ágyazva, hogy ne csak belesajduljon a szív, hanem meg is pukkadjunk a nevetéstől. Az előadásban Hirtling István, Lábodi Ádám, Ostorházi Bernadett, Andrássy Máté, Kerkay Rita, Kuna Károly, Varga Mária, Juhász Illés, Kozáry Ferenc, és Keller János látható.

(Fotó: Vörösmarty Színház/ Facebook)

Szabó Magda: Az ajtó – Csokonai Színház (Debrecen) – 2020.05.05.

Akik lemaradtak volna áprilisban a Csokonai Színház online előadásáról, azok most megtekinthetik kedden este 20:30-tól az M5 kulturális csatornán, Szabó Magda: Az ajtó című előadásának felvételét. Szabó Magda egyik legismertebb regényéből Adorján Beáta dramaturg készített színpadi változatot, melyet Naszlady Éva rendezésében láthatott a cívisváros közönsége. Az előadás két főszerepében Kubik Anna és Varga Klári látható. Az önéletrajzi ihletésű, számos nemzetközi irodalmi díjjal elismert regény színpadi adaptációja is, a különös házvezetőnő és az írónő kapcsolatára fókuszál. A budai villában lakó írónő és Emerenc lépésről lépésre kibontakozó barátságának hátterében valódi rejtélyként jelenik meg az ajtó, amely nem csak a házvezetőnő lakását választja el a kívülállóktól, de számtalan dolgot elzár és eltakar: zajt, hangot, tárgyakat, titkot, fájdalmat. Szabó Magda műve talányos életet zár be egy olyan szimbolikus ajtó mögé, amelynek felnyitására mindannyian áhítozunk.

William Shakespeare: Szentivánéji álom – Bárka Színház

Ha régi, kultikus színházi darabokra vágyunk, érdemes a YouTube-on is körülnézni. Most az egykori Bárka Színház legendás előadása – Shakespeare számtalan feldolgozást megélt klasszikusa – a Szentivánéji álom is megtalálható. 1996 nyarán alapította meg a Józsefvárosi Önkormányzat és a Csányi János vezette csapat a Bárka Színházat. A társulat részben a Csányi által rendezett, legendás Szentivánéji álom alkotóira (Udvaros Dorottya, Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Kaszás Gergő, Tóth József, Murányi Tünde, Széles László, Vasvári Emese, Lovass Ágnes…), részben a hozzájuk csatlakozó alkotókra épült (Tasnádi István, Kárpáti Péter, Bérczes László, Cseh Tamás, Vidovszky György, Szikszai Rémusz, Gazsó György, Spolarics Andrea, Tölli Judit, Matuz János, és még sokan mások…). Izgalmas műhely volt, Csányit Alföldi váltotta, Alföldit Seress, a színház 2015 nyarán megszűnt. A legendás előadás szereplői: Kulka János, Udvaros Dorottya, Kaszás Gergő, Fekete Ernő, Murányi Tünde, Magyar Attila, Vasvári Emese, Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Szabó Győző, Gazdag Tibor és Tóth József. Az első rész ITT  a második rész ITT tekinthető meg.

Niccolo Machiavelli: Mandragóra – Weöres Sándor Színház (Szombathely) – 2020.05.07.

A szombathelyi Weöres Sándor Színház következő online előadása Niccolo Machiavelli Mandragóra című komédiája lesz Valló Péter rendezésében, Jordán Tamással a főszerepben. További szerepekben Jámbor Nándor, Balogh János, Hartai Petra, Csankó Zoltán, Bálint Éva, Orosz Róbert, valamint Ostyola Zsuzsa, Fekete Tamás, Horváth József látható. Niccolo Machiavelli a reneszánsz legnagyobb hatású politológusa kilenc évvel halála előtt, száműzetése során írta vitriolos jellemkomédiáját, amelyben nem antik mintákat követett, hanem saját kora visszás erkölcseit állította pellengérre. A szerző eredeti szándékának – az „itt és most” elve érvényesítésének – tiszteletben tartásával a darab mai magyar környezetbe ágyazva került a szombathelyi közönség elé a 2016. április 29-i bemutatón. Hogyan hódítsuk meg életünk nőjét, ha eleve halmozottan hátrányos helyzetből indulunk: kőgazdag, bár öreg férje van, akitől ugyan mindent megkap, viszont nem találkozhat senkivel, a hölgy hétköznapjait minden hájjal megkent anyja irányítja, erényességére pedig képmutató gyóntató atyja vigyáz. A mi oldalunkon ellenben csak egy mérsékelten használható barát áll, továbbá egy gátlástalan szélhámos, aki akárkit képes rábeszélni bármire, valamint az a tény, hogy szerelmünk házassága gyermektelen, noha a férj leghőbb vágya egy sivalkodó poronty. És felmerül még egy káprázatos ötlet, melyet egy titokzatos növény, a mandragóra legendája sugall. De vajon beválik-e? A kérdésekre a színdarab nézői garantáltan választ kaphatnak, ha megtekintik a színház YouTube-csatornáján közzétett előadást, mely csütörtök (05.07) 18:00 órától vasárnap (05.10.) éjfélig lesz elérhető.

(Fotó: Mészáros Zsolt/ Weöres Sándor Színház)

Bolba Tamás – Szente Vajk – Galambos Attila: Csoportterápia – Jászai Mari Színház

A Jászai Mari Színház hatodik online közvetítése a 2017/2018. évad közönségdíjas előadása, a Csoportterápia című mjuzikelkámedi lesz. Ha úgy érzed széthullott minden, ami volt, hogy nagy a gond, hogy egy ideje kissé borúsabb az ég, mint volt, akkor irány a csoportterápia. Ha rettegsz attól, hogy megtámad valami betegség, ha csak attól rettegsz, hogy rettegsz, ha félsz, hogy nem tudod ki az, akit szerethetsz, ha már azt sem tudod, ki vagy valójában, akkor irány a csoportterápia. No de mi van akkor, ha a csoportterápián csak beteg van, orvos egy szál se? Mi van, ha valaki tévedésből van itt, mert ő csak a színjátszó szakkörbe érkezett? Hol bujkál az elveszett ikertestvér? Ki lehet-e cserélni az ember hangját? Simon Kornél rendezte darab szerepeiben Pilnay Sára, Dévai Balázs, Lass Bea, Mikola Gergő, Gulyás Hermann Sándor és Lapis Erika látható. Az előadást, most is a színház Facebook-oldalán, élő videóban tekinthető meg, péntek este (05.08) 20:00 órától, és szombaton (05.09) 17:00 órától.

(Fotó: Jászai Mari Színház/ Facebook)

Jeff Baron: Szép jó estét, Mr. Green! – Veres 1 Színház – 2020.05.09.

Jeff Baron amerikai regény-, színdarab- és forgatókönyvíró többhetes tárgyalás után beleegyezett, hogy levetíthető legyen a Veres 1 Színház előadásának felvétele Székhelyi József és Pál Tamás főszereplésével. A Molnár Kristóf rendezésében látható előadás szombaton (05.09) 19.07-től vasárnap (05.10) 23.59-ig lesz elérhető a színház Facebook-oldalán. Egy átlagos new yorki napon a 86 éves Mr. Green lelép a járdáról és Ross Gardiner autója kis híján elgázolja. A fiatalembert gondatlan vezetésért hat hónapnyi társadalmi munkára ítélik, amelyet balszerencséjére épp Mr. Green-nél kell letöltenie: hetente egyszer meg kell látogatnia öreg áldozatát, hogy gondoskodjon róla. A kényszer szülte vizitek természetesen egyik félnek sincsenek ínyére, amely remek helyzetkomikumra ad lehetőséget a mogorva, szűkszavú özvegyember és a dinamikus fiatal irodista között. A hetek múlásával persze megolvad az a bizonyos jég. Miközben vélemények ütköznek családról, hagyományról, vallásról, a két férfi rég elhallgatott titkokat is megoszt egymással. És mindez olyan elbűvölő formában történik, hogy a darab végére már nem csak a nevetéstől csordul ki a néző könnye…

(Fotó: Veres 1 Színház/ Facebook)

H. C. Andersen – Szálinger Balázs: Hókirálynő – Griff Bábszínház (Zalaegerszeg)

A zalaegerszegi Griff Bábszínház a fiatalabb generációra is gondolt, így YouTube-csatornáján elérhetővé tette, a 2019 novemberében bemutatott H.C. Andersen történetén alapló, Szálinger Balázs által átdolgozott Hókirálynő című mesedarabot. Kay és Gerda ősrégi jóbarátok, nem választották egymást, összenőttek. De egyikük megváltozik. Mi történhetett? Mintha egy gonosz varázslat érte volna, úgy elváltozott. Minden, ami eddig közös, titkos kincs volt, szürke, unalmas, gyerekes semmiséggé vált számára. Mintha jéggé fagyott volna a szíve…Ha valaki mindennek csak a rosszabbik oldalát látja, ő maga sem lehet boldog…Egy igaz barát azonban – akár a másik akarta ellenére is – megpróbálja visszaadni az élet színeit! Mihály Péter rendezésében látható darab szerepeiben Csepregi Kovács Napsugár, Duna Orsolya Réka, Lajhó Máté, Matola Norbert, Ricz Ármin, Szolnok Ágnes látható. A színdarab vasárnapig (05.10) elérhető a Griff Bábszínház YouTube-csatornáján.

(Fotó: Griff Bábszínház/ Facebook)

Kiemelt kép: Merch Hüsey/ Unsplash

megosztás
Share on Facebook
Facebook
0

Légy alapítója te is az Első Magyar WebSzínháznak!

A TRIP Hajó által március 12-én életre hívott Első Magyar Karantén-Színház létrejöttét komoly nemzetközi figyelem övezte, előadásaikat estéről estére a világ minden tájáról nézők ezrei követik az online térben. A virtuális társulat célja, hogy senki se maradjon kultúra nélkül a pandémia idején sem. A társulat tagjai a kezdetektől társadalmi munkában vesznek részt az előadások megvalósításában.

Az Első Magyar Karantén-Színház résztvevői ingyen és bérmentve alkotják különleges produktumaikat. Egyértelmű, hogy a modell hosszú távon nem fenntartható, ezért támogatói kampányt indítanak, arra kérik a közönséget, hogy támogassák a kezdeményezést. A kampányt a Tőkeportállal közösen indítják, annak érdekében, hogy biztosítsák a hajó és a csapat további működését. A kortárs művészeti tér igazgatója, Magács László elmondta, az Első Magyar Karantén-Színház néven futó kezdeményezésükhöz minden alkotó szívesen csatlakozott, nyitottak voltak erre az újfajta alkotási folyamatra, azonban hosszú hónapokon át egyetlen társulati tag sem engedheti meg magának, hogy ingyen dolgozzon. Amit tesznek, az nem csupán a közönség szórakoztatását szolgálja, hanem egyfajta misszió is. Fontos lenne, hogy kifizethessék a művészeket, hiszen többségük a járványhelyzet miatt gyakorlatilag minden bevételi forrásától elesett.

(Fotó: Kuttner Ádám)

A TRIP Hajó egy percig sem állt le a veszélyhelyzet kihirdetésekor, az online térbe költözve mutatja be új előadásait, amit a világ minden pontján elérnek a nézők a TRIP Facebook-oldalán. Munkájukra egyfajta misszióként tekintenek, valódi kultúraközvetítést végeznek azokban az időkben, amikor a művészet sokak számára még inkább gyógyírt jelent.  Magács László kiemelte, egy száznál is több művészből álló virtuális társulat határozza meg a TRIP Hajó jelenét, és az összefogás egyfajta újszerű minőséget teremt. Új szövetségek köttettek, és szinte a teljes magyar kulturális szcénából érkeztek szereplők a különféle felhívásokra és előadásokra – a TRIP és a Litera karanténdráma-versenyére, a felolvasószínházi sorozatra, amiben különböző társulatokban játszó színművészek vesznek részt, a független alkotókkal készülő folytatásos websorozatra, és az angol nyelvű előadásokra, ahol Örkény Istvántól Rejtő Jenőn át Molnár Ferencig számos neves magyar szerző műveit tolmácsolják felolvasószínházi formában.

Mostanra létrejött egy teljesen új repertoár, és a TRIP csapata felismerte a krízis egyik nagy tanulságát, hogy a helyzet normalizálódása után is érdemes folytatniuk az online közvetítések sorát, mert a működésüket övező óriási érdeklődésnek köszönhetően eljuttathatják a kultúrát mindenkihez, határokon innen és túl. Mostantól ez nem csupán egy lehetőség, hanem kötelesség és szolgálat is számukra. Megtapasztalták, milyen önzetlenül dolgoznak a különböző produkcióikon a művészek, azonban nem élhetnek vissza ezzel a helyzettel, hiszen az ő munkájuk, és megélhetésük is veszélybe került. Ha egyetért azzal, hogy fontos a kulturális értékek megteremtése, és ezek eljuttatása az ország vagy akár a világ bármely pontjára, akkor ezen a linken támogathatja a TRIP további működését és megmaradását, akár már 5000 forinttal, egy egyszerű PayPalos vagy online bankkártyás adományozással június 22-ig.

(Fotó: Kuttner Ádám)

A 2020 márciusában megalapított Első Magyar Karantén-Színházban színészek, zenészek, előadóművészek dolgozhatnak egymással, hogy egyszeri és megismételhetetlen produkciókat hozhassanak létre közösen. Mivel nézők nélkül nincs színház, ezért a TRIP Hajó csapata minden előadást rögzít, és lehetőséget biztosít arra, hogy a nézők otthonukban, biztonságos környezetben, élő Facebook-közvetítésen keresztül lehessenek részesei ennek az egyedülálló kulturális programsorozatnak. A virtuális társulat tagjai Láng Annamária, Rába Roland, Vecsei H. Miklós, Trill Zsolt, Kamondy Ági, Georgita-Tenki Dalma, Martinkovics Máté, Jenővári Miklós, Balázs Júlia, Fabacsovics Lili, Divinyi Réka és Magács László. A fellépő művészek mindannyian ingyen vállalták a fellépéseket, azonban ez a működési modell hosszútávon nem fenntartható, a TRIP Hajót működtető alapítvány a TRIP weboldalán közzétesz egy számlaszámot, ahová szeretettel várják a felajánlásokat.

Forrás: TRIP Art

megosztás
Share on Facebook
Facebook
0

Húsz magyar vígjáték lesz ingyenesen elérhető a magyar film napja alkalmából

Nyolc évtized húsz magyar vígjátékát teszi ingyenesen elérhetővé online a Nemzeti Filmintézet (NFI) a magyar film napja alkalmából csütörtöktől (04.30) 10 napon át a magyarfilmnapja.hu oldalon.

2018 óta ünneplik április 30-án A magyar film napját. Ezen a napon mutatták be 1901-ben A táncz című első magyar filmet, Zsitkovszky Béla rendezésében. A magyar filmművészet megszületése óta eltelt közel 120 év minden időszakában nagy számmal voltak jelen olyan kiemelkedő tehetségű filmalkotók, akik maradandó munkáikkal világhírűvé tették a magyar filmet és a magyarországi filmgyártást. Április 30-án őket és a magyar filmet ünnepeljük

Május 20-ig ingyenesen elérhető lesz többek között a Hyppolit, a lakáj, a Meseautó, minden idők legnézettebb magyar filmje, a Mágnás Miska, a Liliomfi, a Mici néni két élete, a Roncsfilm és A legényanya című vígjáték is.  Teljeskörűen felújítva és digitalizálva lesz látható a szocializmus szimbólumává vált A tanú, a 90-es évek egyik legnagyobb közönségsikere, a Csinibaba és a Moszkva tér című generációs kultfilm is. Az NFI Filmarchívum munkatársai a magyar film különféle korszakaiból, nyolc évtized kiemelkedő magyar vígjátékaiból válogattak. A vígjátékokban feltűnnek a magyar film örök nevettetői és legendás arcai köztük Bodrogi Gyula, Bujtor István, Dajka Margit, Eperjes Károly, Esztergályos Cecília, Garas Dezső, Gálvölgyi János, Gobbi Hilda, Kabos Gyula, Kállai Ferenc, Kern András, Kiss Manyi, Koncz Gábor, Latabár Kálmán, Mucsi Zoltán, Őze Lajos, Pásztor Erzsi, Pécsi Ildikó, Perczel Zita, Pogány Judit vagy Reviczky Gábor.    

A magyar film napja rendezvénysorozathoz tavaly már több mint száz saját szervezésű programmal – közös mozizás, beszélgetések, közönségtalálkozók, filmzene koncertek – csatlakoztak a résztvevők. Mozikban, filmklubokban, iskolákban, könyvtárakban, művelődési központokban, valamint szórakozóhelyeken is voltak országszerte filmes programok, és a nagy sikerű kezdeményezéshez világszerte csatlakoztak a magyar intézetek, konzulátusok, nagykövetségek is. Idén a járványhelyzetre való tekintettel az ünnepi mozizás digitálisan folytatódik.

Az ünnep alkalmából látható filmek listája, melyek az NFI oldalán található linken elérhetőek:

1. Hyppolit, a lakáj (1931) Rendező: Székely István 

2. Meseautó (1934) Rendező: Gaál Béla 

3.  Katyi (1942) Rendező: Ráthonyi Ákos 

4.  Egy szoknya, egy nadrág (1943) Rendező: Hamza D. Ákos 

5.  Mágnás Miska (1948) Rendező: Keleti Márton

6.  Állami áruház (1952) Rendező: Gertler Viktor 

7.  Liliomfi (1954) Rendező: Makk Károly

8.  Két emelet boldogság (1960) Rendező: Herskó János 

9.  Mici néni két élete (1962) Rendező: Mamcserov Frigyes 

10.  A veréb is madár (1968) Rendező: Hintsch György 

11.  A tanú (cenzúrázatlan) (1969) Rendező: Bacsó Péter 

12.   Egy őrült éjszaka (1969) Rendező: Kardos Ferenc 

13.    Gyula vitéz télen-nyáron (1970) Rendező: Bácskai Lauró István 

14.    Veri az ördög a feleségét (1977) Rendező: András Ferenc 

15.    Szeleburdi család (1981) Rendező: Palásthy György 

16.    Csak semmi pánik (1982) Rendező: Szőnyi G. Sándor 

17.    A legényanya (1989) Rendező: Garas Dezső 

18.    Roncsfilm (1992) Rendező: Szomjas György 

19.    Csinibaba (1997) Rendező: Tímár Péter 

20.    Moszkva tér (2001) Rendező: Török Ferenc 

Kiemelt kép: Jeremy Yap/ Unsplash

Forrás: MTI, NFI

megosztás
Share on Facebook
Facebook
0